Főoldal » Vissza a természethez

Vissza a természethez

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Álca nélkül, áttetsző fehér fátyolként libegett át a pillangóhad a nesztelen, pirkadati erdő parányi, szinte kerekre szabott tisztása fölött. A művész – a szabad és zöld Természet teret engedett a törékeny lepke-földlakóknak, hogy légies rajaik legyezőszerűen szétterülhessenek, majd szétnyílván újra körbeszállingózhassanak, s kibonthassák pompázatos ködfátyol-játékukat örömkedvük szerint.

Sebezhető kis testeiket nem dobta leküzdhetetlen erő a messziről buján zöld fák méregszínű árnyékába, s nem kapta föl vad szélroham a hártyavékony, pirinyó lényeket, hogy a számukra oly dermesztően magas légörvényekbe ragadja őket.

Dédelgetett a mai reggel aprót és hatalmasat, gyöngét és erőset, ígéretét nyújtva egy újabb, csodálatos hangulatban induló, hihetetlenül szelíd és ünnepélyes napnak. A párákat hamar felszippantó, szívmeleget ontó sárgálló napkorong komótosan összefonta a világ teremtményeit az egységes lélegzettel, megújhodással, s még a szokásosnál is biztatóbban küldte az élet üzenetét a békés vackokba, hogy korai fölkelésre serkentsen minden erdei teremtményt. Például a hangyákat.

Valósággal hemzsegnek rajtam. Őszintén nyílnak meg a táguló szemek a nap köre felé, hogy lustán, rögtön becsukódjanak és egy, csak még egy édes percet lopjanak az éjszakai aljak puha melegéből (ami fájdalmasan kemény ám!) e váratlanul és páratlanul csodás nap reggelén. Au, ez megcsípett, azannya, de szorgalmasan eszeget… Bezzeg én, egy megveszekedett vasam sincs kajára. Teljes csőd a primőr vonalon is, a közeli konyhakertekben, amennyire megvizsgálhattam néhány üvöltő kutya társaságában a sötétség leple alatt. A feneketlen éji csöndet egy szempillantás alatt áttörte a természet ébredésének megszámlálhatatlan csattanása, zörgése, suhogása. A szétömlő fényben minden részlet visszanyerte körvonalaiban is élesen látható formáját. Fogyok.

Állatian fogyok. Láttam magam tegnap egy kirakatüvegben. (Alig ismertem rám, bennem.) A tó tükre is megmozdult. A kristálytiszta vízben ezer és ezer fajta, milliónyi színben tündöklő hal törhetetlen iramban verődött csapatokba, hogy a kirobbanóan gyönyörű nyári reggel szépséges derűjét együtt uzsorázhassák ki. Annak a fazonnak több, mint egy éve tartozom.

Mennyivel is? Notesz… Na, ezt holnap el fogom veszíteni. Nem lesz fájdalmas szakítás.

Míg ébredt az erdő éji álmából, a rőt-zöld szemű pápaszemes bagoly degeszre tömött, pukkadásig domborodó pocakkal rendezkedett be nappali szunyókálására. Csontkés csőrét, melyet még pár órával ezelőtt egy óvatlan egér testébe mélyesztett, aprólékosan tisztára fente egy fa törzsén, majd a kimerítő éjszakai vadászat után nyugovóra tért. Esküszöm, beérném egy egérpörkölttel.

Egér roston, nyárson, talán ledarálva a milánóiba, esetleg párolva, ínycsiklandó. Avas, tavalyi avarral elegyítve bele a májkrémbe, az egérmájkrémbe. Fúj, de finom. Soha többé nem eszem májkrémet. Milánóit se.

Egy rideg gödörben fekszem dideregve a hajnali dértől: innen nem látom ilyen anyagi és testhelyzetben, hogy az én napom virradt volna fel.

Lassan felkúszott a kelő nap, ölelkező kedvű mosolyába szippantva a harsány reggelt, s az élet boldog igazságát tikkasztó sugaraira aggatva vetítette a heves nyár perzselő zenitjére:

Éhen fagyok.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.