Főoldal » 1. Iskolai Könyvtárak Éjszakája – 1.beszámoló a rendezvény után

1. Iskolai Könyvtárak Éjszakája – 1.beszámoló a rendezvény után

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 „Félelmetesen sokkolóan nagy a hangulat, túl vagyunk a nyitó prezis, videós előadáson.”- élő helyzetjelentés a közösségi oldal csoportjába.

„Mi már itt vagyunk, a 9. c! “Zsíros B. Ödön, A szőke nős vitz, Csövisapkás Taekwondos Funny, Hamurappi,Csigusz Maximus”- üzenet a közösségi oldal csoportfalára.

„Fantasztikus lehetőséghez jutott a könyvtár! Még soha nem tártam ki ajtónkat a szülőknek, még soha sem kaptak betekintést a munkámba! Nagyon jó, hogy kíváncsiak voltak arra, hogy miképp dolgozunk itt, mit csinál a diák és a könyvtárostanár. Ezért köszönet a megmozdulás kiötlőinek! „ – egy könyvtárostanár véleménye.

„Nagy élmény volt, mindannyiunknak.” – könyvtárostanár észrevétel.

„Örülnék, ha többször lenne ilyen alkalom, nagyon jól éreztem magam. A legjobb rész a sok verseny volt és a tea:)” – diák vélemény.

„Remélem lesz jövőre is, mert én biztosan itt leszek. Kicsit majd többet fogok olvasni, mert annyi jó könyv van itt.– résztvevő diák.
Jó volt, főleg a felolvasás. Legyen máskor is ilyen
!”- résztvevő.
Nagyon jó volt, minden jól meg volt szervezve. Jó ez a szabadság.
– szülő.
Ajánlom, hogy tekintsük ezt első, hagyományt teremtő alkalomnak, és ismételjük meg például a közös felolvasást és a kvízjátékot, akár délután többször is. A szervezésben én is szívesen részt veszek.
– szülő.

„Nálunk úgy felpörögtek a gyerekek, hogy nem akartak elaludni. Én nem gondoltam, hogy 15 gyerek ekkora ramazurit tud csapni. No ehhez még az az 5 felnőtt is kellett, akik szintén önfeledten, teljes átéléssel vettek részt a játékban.”- könyvtárostanár bejelentkező üzenete.

„Folyamatosan figyeltük a facebook oldalon megjelenő híreket és anyagokat, amelyek segítségünkre voltak a szervezésben. A tervezés során felmerült bennünk némi bizonytalanság, mert egy ilyen esemény megvalósításának akkor van igazán értelme, ha minden érdekelt pozitív érzésekkel zárja az eseményt. 
A gyerekek új, számukra szokatlan, de izgalmas helyzet iránti fogékonysága, nyitottsága és aktív részvételük eloszlatták kételyeinket.” – könyvtárostanár beszámoló gondolatából.

„Mikor lesz legközelebb? Hozhatom a barátnőmet is? Mindannyian jönni szeretnénk!!
De a legjobb reklám a suttogó propaganda: már jöttek olyan tanulók a könyvtárba, akik nem vettek részt, de hallottak róla: ők is szeretnének, már a következő alkalomra vegyem őket várólistára….!” –  beszámolóból.

Amint az a bevezetőben olvasható diák, szülő , könyvtárostanárok észrevételéből az 1. Iskolai Könyvtárak Éjszakája országos rendezvény sikeres volt. Sőt, nagyon sikeres!

A kezdeményezéshez közel 60 könyvtárostanár, ezzel természetesen 60 oktatási-nevelési intézmény csatlakozott különböző programokkal.   A gyerekek létszáma 10 főtől egészen 41 főig terjedt.

Az igaz, hogy nem minden intézményben volt lehetőség az éjszakázásra, ennek ellenére több iskolai könyvtárban várták az érdeklődőket rendhagyó délutánnal. Egyes iskolában a programokon aktívan részt vett az igazgató, igazgatóhelyettes, osztályfőnök.

Kedves Kollégák!

Ezennel köszönöm mindenkinek a csatlakozást, a programszervezést, lebonyolítást!

A könyvtárostanárok/tanítók csoportjába szeretettel várjuk a további beszámolókat, képeket, észrevételeket!

Részletes szakmai beszámoló a Könyvtári Levelező/lapban lesz olvasható.

 

Addig találkozzunk itt:

https://www.facebook.com/groups/212676075555401/

 

           Üdvözlettel : Andó Anita  könyvtárostanár

                                    Nyárády András Ált. Isk. (Felsőnyárád)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.