Főoldal » Élményeim a digitális táblával

Élményeim a digitális táblával

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Két évvel ezelőtt, amikor az első digitálistábla-bemutatón részt vettem, szerelembe estem és tudtam, hogy nekem egy ilyen tábla kell. Teljesen lenyűgözött a technika és a lehetőségek tárháza. Tudtam, hogy minden pillanatát élvezni fogom a munkának és tudtam, hogy a gyerekekre is óriási hatást fogok gyakorolni. Matematika tanár vagyok, rengeteget írok a táblára, volt olyan óra, hogy négyszer, ötször is teleírtam. Mellette szállott a por (sikerült egy kis allergiát is összeszednem), elfogyott a kréta vagy nem fogott rendesen, nyakig krétás voltam és színes krétáim sem mindig voltak. Emellett, a rengeteg szemléltetés miatt rendszeresen használtam az írásvetítőt, amire való fólia sem két forint, ráadásul egyre nehezebben beszerezhetővé vált. De mivel nem mindig voltam olyan teremben, ahol jó volt a vetítő, ezért csomagolópapírra is dolgoztam. Megszerkesztettem, kirajzoltam… Nagyon sok időbe tellett, ráadásul elszakadt, elveszett… Mellette a rengeteg fénymásolás! Mindig úgy sajnáltam a papírt! Technika a másik szakom, és tanítom is a papír előállítását, így tudom, mi pazarlás folyt eddig. Hangsúlyozom, eddig! Mert a digitális táblával szinte mindent meg tudok csinálni, csak szebben, jobban, gyorsabban, érdekesebben. Szeptember óta a szerelmem csak erősödött. Hogy is élhettem eddig digitális tábla nélkül? Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy hogy csak szinte mindent tudok megalkotni a táblával, miért nem mindent? A válasz roppant egyszerű, még nem ismerek minden lehetőséget a tábla funkciói közül. Még csak egy hónapja kerültünk közeli kapcsolatba. Viszont, szinte minden nap felfedezek valami újat. Most a tanórám a következőképpen zajlik: egy mozdulattal megnyitom az elmentett előző órai munkát, átnézzük, átismételjük, ott van a feladott házi feladat. A fontosabb szabályokat külön, szépen megszerkesztve tárolom, bármikor elővehető. De így vagyok a helyiértéktáblázattal, a koordinátarendszerrel, a számegyenessel, mértékváltással. Egy pillanat alatt tudok táblázatot készíteni, diagramot rajzolni. A feladatok elvégzésekor is rengeteg lehetőségem van: kösd össze, tedd a helyes helyre, csoportosítsd. Nyolcadikosoknál az internetről lementett felvételi feladatsorokat bármikor meg tudjuk nézni, egy-egy feladatot megoldani. A hetedikeseimmel a netről műszaki ábrázolásról szóló diákat néztünk. A hatodikosokkal a  „Hogyan készült?” sorozatot az aktuális témának megfelelően. Ha nem találok a neten jó anyagot, előveszem a régi jegyzeteimet, füzeteimet, könyveimet és beszkennelem. Az sem baj, ha a feladatok meg vannak oldva, mert akkor lefedem vastag tollal, és amikor ellenőrzünk, csak leradírozom. Az ilyen típusú feladatot a gyerekek kaparós sorsjegynek nevezték el, mert ugyanazon az elven működik. Egy-egy jó megoldást tapssal szoktam jutalmazni, de nem én tapsolok, a tábla hangokat is tud lejátszani. A mai felfedezésem; osztályfőnöki órán érintőlegesen beszéltünk a jógikról és egy egyensúlygyakorlatot hajtottunk végre, először egyedül, majd párosával. Természetesen az egyik párost le kellett fényképezni. A képet a bluetooth segítségével azonnal fel tudtuk tölteni a gépre és meg is tudtuk nézni. Ez természetesen ismét nagy sikert aratott. Kíváncsian várom a holnapot, vajon milyen új funkciót találok meg a táblámon?

Iskolánk 7 darab digitális táblát kapott a nyáron, melyet egy 2008-ban beadott pályázaton nyertük. (TIOP-1-11-07-2008-1111 pályázat)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.