Főoldal » Gondolatok egy interjú után…

Gondolatok egy interjú után…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ma délben volt olyan szerencsém, hogy interjút készítettek velem. Mivel bosszantóan széles az érdeklődési köröm, így a gyereknevelésről is van blogom, ennek kapcsán talált rám egy nagyon kedves, szimpatikus újságíró hölgy. A cikk témája az életrevaló gyerek. Pontosabban az, hogy mitől lesz életrevaló egy gyerek, és mit tehet egy szülő azért, hogy életrevaló gyereket neveljen. 

Nagyon sok mindenről beszélgettünk. Pénzügyi nevelésről, érzelmi intelligenciáról, játékról a nevelésben, nyelvtanulásról, szabályokról és szabálykövetésről. A téma szerteágazó volta és sokfélesége ellenére minden alkalommal visszakanyarodtunk a tranzakcióanalízishez. Pontosabban ahhoz, hogy ez a pszichológiai irányzat milyen jól leír bizonyos jelenségeket, amelyektől nagyban függ, hogy életrevaló lesz-e a gyerekem az én nevelésem folytán, vagy sem. 

Mivel lehet azt magyarázni, hogy művelt, intelligens szülők tökéletesen tisztában vannak azzal, nagyjából milyen irányban is kellene elindulniuk ahhoz, hogy a kor követelményei szerint is életrevaló gyereket nevelhessenek – ehhez azonban nekik is változtatni kellene néhány eddigi stratégiájukon, gyakorlatukon, erre viszont képtelenek? Pontosítok: nem hajlandóak. Azt mondják, ők ehhez nem elég bátrak. Nekik ez kockázatos és bizonytalan. 

Mondom, iskolázott, ráadásul pedagógus emberekről van szó. Akiknek pontosan tisztában kell(ene) lenniük azzal – saját tapasztalatból is -, hogy a tanulás mindig egy ugrás az ismeretlenbe. Mert sosem tudhatom, hogy mit találok majd a tanulási folyamat végén. Bizonytalan a végkimenetel – akár a saját személyiségem tekintetében is. Mégis csinálták, és jó pedagógushoz méltóan még a mai napig is csinálják.

Azt sem tartom lehetetlennek, hogy lottóznak. Pedig a nyerési esély egy a negyvennégymillióhoz… Kockázatos befektetés lottószelvényt venni? Ha szigorúan pénzügyi szempontból nézem, igen. Mégis mindenki nekiugrik, akinek éppen eszébe jut.

Valahogy az az érzésem, hogy a kockázattal takarózunk. Pedig csak azt kéne felismerni, hogy ha döntést hozunk, akkor azért felelősséget kell vállalnunk. Nekünk. Magunknak magunkért. 

Amíg ez a fajta felelősségérzet hiányzik, addig nem lesz komfortzóna-átlépés, változtatás, új dolgok kipróbálása. 

Csak a “kockázatok” kerülése. 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.