Főoldal » Kettétört ceruzák a Nagy Vízen túl

Kettétört ceruzák a Nagy Vízen túl

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Annak, aki írni tud, kincs van a birtokában. Aki kézzel tud írni, annak élményben van része, amikor egyéni gondolatait ugyan egyezményes, de mégis egyedi jelekkel teheti közzé. Az élmény később közös és esztétikai is lehet egy rendezett és szép kézírás láttán. Nagyanyám dőlt betűs, szabályos és fegyelmezett betűit sokszor magam elé képzelem. Megsárgult papírokon, kincsként őrzött receptjeit böngészve kapcsolódások sorozata indul el bennem. Valahogy ezt az érzést nem tudom beindítani egy szövegszerkesztővel „alkotott” ételleírás olvasásakor. Vállalom a régimódi jelzőt is akár és azt sem bánom, ha mosolyra késztetek bárkit azzal, ha elárulom: szeretek kézzel írni. Szeretem a frissen kihegyezett ceruza illatát és a grafit porát. Ha sikerül esztétikus nyomokat hagyni a papíron, akkor teljes az élmény.

Haladni kell a korral, ez számomra sem kérdéses. Szívesen válogatom a betűket egy klaviatúrán, melyeket, ha egymás mellé rakok helyes sorrendben, akkor mondanivaló kerekedik belőle. Teszem ezt naponta akár hivatalosan, akár kedvtelésből.

Azt, hogy megtanítottak kézzel írni, megköszönöm.

Furcsa szelek fújnak a Nagy Vízen túl. Megdöbbenve olvastam, hogy az Egyesült Államokban már 42 államban abbahagyták a folyóírás tanítását. Nincs rá szükség! Nem egy tragikus véletlen következtében maradt ki a tantervből, hanem jól megfontolt, alaposan alátámasztott érvekkel, tudatosan került a papírgyűjtőbe. Alapkövetelménnyé vált a tízujjas gépelés elsajátítása. Aki nem tud folyóírással írni, az csak a nyomtatott betűket képes elolvasni. Nem képes kézjeggyel ellátni egy nyomtatványt és elérkezik arra a szintre, hogy egyedi aláírása helyett kereszteket rajzolgat a megfelelő vonalra. Egy ideje még azon törtük a fejünket, hogyan lehetne elérni, hogy aláírás helyett senki ne használja ezt a „megbélyegző” jelet. Egy gonddal kevesebb, viszont egy tragédiával több. Tényleg kénytelenek leszünk részt venni a civilizáció temetésén? Jelenlegi haldoklása pánikra adhat okot. Egyet kell értenem a Guardian újságírójával Michele Hansonnal, aki a rémség előszobájában már a ravatalt látja: „Búcsút mondunk a tökéletesített kéz-szem koordinációnak, az egyéniségnek, a személyes érintkezésnek, a naplóknak, a köszönő és a szerelmes leveleknek, a finommotorikus mozgásnak, a kommunikációnak azokkal, akik nincsenek odatapadva a monitorhoz, és a kimondottan szép dőlt betűs kézírásnak. Helyette eljön az a kor, amikor X-szel írjuk alá a nevünket, amikor kizárólag elektronikus képeslapot fogunk küldeni, „amit nem tehetünk majd ki a kandallópárkányra”.

Nem beszélve a frissen kihegyezett ceruzák illatáról és a grafit finom poráról. Kincsként őrzöm nagyanyám örökségét. Dacolva mindennel és mindenkivel, leendő unokáimat „csakazértis!” megtanítom kézzel írni. Már most, még időben elraktározok egy gyönyörű ceruzacsokrot!

 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.