Főoldal » Közeleg Mihály napja….

Közeleg Mihály napja….

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Mihály név manapság ritkán használt férfi nevek közé tartozik, mégsem megy ki úgymond a divatból.Hogy miért nem? Nos , többek között azért, mert a néphagyományunk gondoskodott erről.

Elsősorban a Mihály nap sok népszokáshoz köthető.

Lássuk , melyekhez!

Először meg kell említenem , hogy Mihály napján hajtották be régen és talán ma is az állatokat a legelőről téli szálláshelyükre a pásztorok, kondások, gulyások.

Ekkor szegődtek el a pásztorok gazdájukhoz, különösképpen volt ez a Hortobágyon, ahol az írásos emlékek alapján a pásztorokat Mihály naptól Mihály napig fogadták csak fel.

A pásztorok felfogadása mellet a cselédeket is ebben az időszakban fogadták fel.

Szent Mihály napja gyakran esik vasárnapra, azaz régiesen vásárnapra.

Rendeznek is vásárokat a mai napig  ezen a napon.

Aztán az ország egyes vidékein úgy tartják, hogyha a fecskék Mihály napig nem keltek útra, akkor hosszú őszre kell számítani.

Ki gondolná manapság, hogy ehhez a naphoz kapcsolódott régen a női munka tilalma?

Ezen a napon nem szabad a nőknek dolgozni, mert ha mosnak, akkor kisebesedhet kezük.

Sokféle szólás és közmondás tudunk megemlíteni a Mihály napjával kapcsolatosan.

Ilyeneket: „Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;” „Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot.” Jelentése: aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember.

Időjóslás kapcsolódik a Mihály naphoz:

Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhe tél lesz.

A pereszlényiek kemény télre jósoltak, ha Mihály napján dörög.

Szent Mihály-nap után kezdték a kukoricát törni.

A nappal megkezdődött az ún. kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, mely Katalin napjáig (nov. 25.) tartott.

 Láthatja a kedves Olvasó, hogy a Mihály nap számtalan lehetőséget  ad arra, hogy ne menjünk el mellette szó nélkül! Emlékezzünk meg erről a napról a gyermekekkel osztályközösségen belül vagy napközis foglalkozás keretében!

Ötletek a Mihály nap ünneplésére

Kellemes emlékezetes légkör alakítható ki a VÁSÁR szokásának felelevenítésére.

Nem kell hozzá sok előkészület!

Kérhetjük a gyerekeket, hogy hozzanak az iskolába már nem használt apró dolgokat, amiket elcserélhetnek egy vásári forgatag közepén.

Lehet süteményeket , kelt tésztákat kóstoltatni , de a szülőkkel egyeztetve egy pásztor ételt sem nehéz  elkészíteni az iskola udvarán!

Az elengedhetetlen kézműves foglalkozás keretén belül egyszerű népi játékokat, pásztor- játékokat készíthetünk a gyerekekkel.

Népi gyermekjátékokat taníthatunk számukra.

Ismeretközlő formában, viszont  dramatizált változatban is megismertethetjük velük a pásztorkodási életforma sajátosságait.

Népi hangszereket szólaltathatunk meg vagy készíthetünk kukoricából, fából eszközöket.

 

Néhány ötlet, ami a Mihály napját közelebb hozhatja a gyermekek szívéhez, ezáltal nem merül feledésbe a következő generáció számára sem eme névhez kapcsolódó népszokás sora.

A nap kapcsán magyar népszokást ápolunk velük, magyarságtudatukat mélyítjük, ezek mellett a közösségi tudatot, esztétikai nevelést és lehetne sorolni milyen személyiségformáló folyamatokat mozgósíthatunk! Nem utolsó sorban pedig népszerűsítjük a Mihály férfinevet.

 

Talán még nem késő, hogy megrendezzük a gyermekeknek őszi Mihály napjukat!

Sikeres szervezkedést kívánok!

Az írásban szereplő adatokat a http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/07/157.html  ( 2012. szeptember 26. 16 óra) használtam fel a saját ötleteim mellett.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.