Főoldal » Megnyílt az e-portfólió elkészítésének lehetősége a szakvizsgázott tanárok számára

Megnyílt az e-portfólió elkészítésének lehetősége a szakvizsgázott tanárok számára

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Megnyílt az az online felület, amelyre a szakvizsgázott, hivatásukat legalább 14 éve gyakorló pedagógusok feltölthetik portfóliójukat, ezek a tanárok egyszerűsített minősítési eljárással pedagógus II. fokozatba kerülhetnek 2015. január elsejétől – jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hoffmann Rózsa elmondta, a feltételeknek megfelelő tanárok számára újabb béremelkedést jelent majd a pedagógus II. fokozatba kerülés jövő év január elsejétől. Az Oktatási Hivatal rendszerében csütörtökön megnyílt online felületre április 30-ig lehet feltölteni a portfóliókat.

Hoffmann Rózsa közölte, számításaik szerint körülbelül húszezer pedagógus él majd a lehetőséggel. Hangsúlyozta, az a céljuk, hogy a pedagóguspályát “átláthatóvá, kiszámíthatóvá, biztonságossá” tegyék, és a hivatás társadalmi tekintélye jelentősen növekedjen. Mindez a gyerekek, a családok és az ország érdekeit szolgálja – mondta.

Hoffmann Rózsa emlékeztetett: tavaly szeptemberben jelentős béremelést tudtak végrehajtani, amely az ország szinte minden pedagógusát érintette. Január elsejével a rendelkezések következtében 6-10 ezer forintos emelést kapott minden tanár.

Példaként elmondta, egy főiskolai végzettségű, 16 éve dolgozó tanár tavaly augusztusig 144 ezer forintot keresett. Ha feltölti a portfólióját, és átsorolják a pedagógus II. fokozatba, akkor a fizetése 265 ezer forint lesz – közölte Hoffmann Rózsa, megjegyezve: ez azt jelenti, hogy alig másfél év leforgása alatt bruttó 120 ezer forint fizetésemelést könyvelhet el.

Hoffmann Rózsa azon sajtóhírekre reagálva, hogy különböző cégek fizetős tanfolyamokat kínálnak tanároknak a portfóliójuk elkészítéséhez, azt mondta: “ez számunkra elfogadhatatlan megoldás”. “Semmi olyat nem vár el ez a rendszer a pedagógusoktól, amit ne tudnának megtenni” – fogalmazott, hozzátéve: tíz óravázlatot és egyéb szakmai dokumentumokat kell feltölteniük a tanároknak.

Kerekes Balázs, az Oktatási Hivatal projektigazgatója elmondta: az intézmények vezetői csütörtökön egy zárt rendszeren keresztül kaptak az Oktatási Hivataltól egy értesítést, amelyben tájékoztatták őket, hogy meg kell nyitniuk a portfóliófelületet a jogosult kollégáik előtt. A teendőkről az érintett tanárok ismertetőt kapnak. Közölte, a 20-25 ezer portfólió vizsgálata körülbelül 100 millió forintból valósulhat meg.

Thaisz Miklós, a köznevelés-fejlesztési főosztály vezetője kérdésekre elmondta, a minősítéseket továbbképzett, komoly szakmai gyakorlattal, pedagógus szakvizsgával rendelkező szakértők fogják elvégezni. A munkájukért munkaidő-kedvezményt és magasabb besorolást kapnak a bértáblán.

A 2015. január elsejével pedagógus II. fokozatba kerülő tanároknak idén még nem kell hivatalos minősítési eljáráson átesniük, hiszen a mostani egyszerűsített eljárás keretében – ha igazolják az objektív feltételek meglétét és feltöltik az e-portfóliójukat – bejutnak a pedagógus II. fokozatba – mondta Thaisz Miklós, hozzátéve, hogy 2018-ig majd átesnek egy rendes minősítésen.

segédanyag:A pedagógus portfólió készítése

hirado.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.