Főoldal » Milyen szempontok alapján válasszunk nyelvi képzőt vállalati tanfolyamhoz?

Milyen szempontok alapján válasszunk nyelvi képzőt vállalati tanfolyamhoz?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Egy kis segítség HR-eseknek, cégvezetőknek

Egy cég (HR) vezetője több okból hozhat olyan döntést, hogy nyelvtanfolyamot szervez dolgozói számára. Az egyik leggyakoribb talán, ha külföldi tulajdonba kerül a vállalat, és az új cégvezetéssel történő alapvető kommunikáció céljából fontossá válik az idegennyelv-tudás.

A másik szintén nem ritka helyzet – amely akár az előbb említett ok mellett is előfordulhat -, hogy a cég szakképzési hozzájárulásának mértéke lehetővé teszi saját belső képzés szervezését, és a vállalati vezetés és a dolgozók szempontjait mérlegelve nyelvtanfolyami oktatásra esik a választás.

A képzés megszervezésével megbízott vezető feladata nem mindig könnyű, hiszen számtalan nyelviskola van jelen a piacon, nehéz eligazodni a kínálatuk között. A fővárosban talán kapaszkodót nyújthat, ha olyan képzőt keresünk, amely szinte csak vállalati tanfolyamokra specializálódott, ám vidéken ebből viszonylag kevés van. Ilyenkor talán egyszerű megoldásnak tűnhet, ha a legismertebbet, a legnagyobb nevűt választjuk…

Ám érdemes ennél talán alaposabban körüljárni a témát, hiszen az oktatás – benne a nyelvi képzés is – nem hamburger, amely bárhol a világon ugyanolyan, hanem humán szolgáltatás, jókora személyességgel, az egyéni emberi igények maximális figyelembevételével.

Ezért érdemes megfontolni az alábbi néhány szempontot.

Mi garantálhatja a minőséget?

Egyrészről természetesen az akkreditáció. Egy akkreditált nyelviskola államilag elismert szempontrendszer és szigorúan ellenőrzött működési feltételek mellett végzi a tevékenységét.

Vállalati képzésnél, ha a költségek elszámolása a szakképzési hozzájárulás terhére történik, csak akkreditált intézmény lehet a képző. Emellett célszerű olyan intézményt választani, ahol az adott nyelvre vonatkozóan a képzési program is akkreditált, hiszen így nem terheli ÁFA a képzési díjat.

Az akkreditáció azonban – a jelenlegi szabályozás szerint – elsősorban formai követelményeket támaszt a képzővel szemben (pl. a dokumentáció megfelelősége, bizonyos személyi és tárgyi feltételek biztosítása), melyek a szakmai minőséget nem feltétlenül garantálják.

Megoldást jelenthet azonban, ha az adott intézmény tagja a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének, s így elnyerte a „Minősített és ajánlott nyelviskola” címet. Ugyanis ezt csak olyan képző kaphatja meg, aki megfelel az Egyesület által támasztott szigorú szakmai követelményeknek: naprakész, szakmailag felkészült, korszerű oktatási módszereket alkalmazó tanárok, jól használható tananyag, az ügyfél nyelvi igényeinek teljes körű figyelembe vétele.

Referencia

A nyelviskolák többsége a honlapjukon közzéteszi, hogy mely cégeknél végzett már nyelvi képzést, ennek ismerete is hasznos lehet. Ha a cégvezető esetleg kapcsolatban áll valamelyikükkel, egy telefonhívást is megengedhet akár magának, hogy tájékozódjon a már teljesített szolgáltatás minőségéről. Támpontot jelenthet még, ha az árajánlat mellé bekér néhány referenciát a képzőtől.

Árajánlat

Mivel szolgáltatásról van szó, nem feltétlenül fog működni egy egyszerű, a cég számára fontos szempontokat felsorakoztató, nyomtatványszerű árajánlatkérés, mint például egy nyomdaipari termék készítésénél.

A nyelvtanfolyam díját ugyanis számos szempont befolyásolhatja: a képzésben résztvevők létszáma, az oktatás helyszíne, óraszám, tananyagra vonatkozó igények, és nem utolsósorban a résztvevők előzetes tudása.

Célszerű ezért akár többször is egyeztetni a képzővel telefonon vagy emailen, sőt amennyiben nagyobb volumenű képzésről van szó, feltétlenül javasolt a személyes találkozás is, esetleg egy előzetes tudásszint felméréssel egybekötve, melyet a nyelviskolák rednszerint ingyenesen biztosítanak a résztvevők számára.

Az egyeztetések alkalmával fény derülhet a cég igényeire, a képző pontosabb képet kap az elvárt szolgáltatásról, egy előzetes egyeztetés is történhet már a képzés díjára vonatkozóan, és mindezek mellett már kialakulhat egy előzetes kép a felekben egymásról, és arról, hogy tudnak-e hatékonyan együttműködni.

Így ha a cégvezető az elején kicsit több időt szán a megfelelő képző intézmény kiválasztására, nagyobb eséllyel kímélheti meg magát egy esetleges későbbi csalódástól, és a kialakult kapcsolat akár egy hosszú távú, mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés kezdete lehet.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.