Főoldal » Mit jelent a life coaching? Ontological coaching és mediáció, személyes életvezetési tanácsadás

Mit jelent a life coaching? Ontological coaching és mediáció, személyes életvezetési tanácsadás

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Séta az elágazó sövények kertjében (Life coaching) Nemzetközi ontological coaching (hazai képviselője: http://www.drkollarcoaching.hu)

Egy adott (például üzleti) döntésben részt vevő személyeknek egyidejűleg más (magánéleti) döntési szituációkban is helyt kell állniuk. Az, hogy milyen döntéseket hoznak, nem jelezhető előre úgy, hogy haszonmaximalizálókként értelmezzük őket, hiszen választásuk nagy mértékben attól is függ, hogy a figyelmüket szintén igénybe vevő párhuzamos cselekedeteik mikén hatnak egymásra. Bármely döntés különféle életszituációk kombinációjának eredménye. A döntéseiket akkor tudjuk nagyobb valószínűséggel előre jelezni, ha megértjük, hogy az miként illeszkedik a résztvevők életébe. A life coaching a fenti problémára adott válasz, vagyis a coaching nem más, mint a coachee életére, világlátására történő átfogó önreflexiós folyamat előidézése. Módszerünk elméleti alapját a mesterséges intelligencia kutatásból, az idegtudományból, a filozófiából és a nyelvészetből származó megfontolások adják. Ez nem annyira élettől elrugaszkodott, mint amennyire elsőre sem látszik annak. Az általunk művelt ontológiai coaching egyik szellemi ősforrása Fernando Flores (milliomos mendzserguru, coach, stb.) koncepcióját Umberto Maturanánának a megismerés biológiájáról, Martin Heideggernek az egzisztencialista filozófiáról, John Searle-nek a beszédaktus elméletről vallott nézeteiből alkotta meg. Flores megfontolásainak intellektuális tartalma csak látszólag nem illeszkedik a gyakorlati használhatóság követelményéhez, ugyanis gondolatai, módszerei olyan különféle szervezetek számára váltak fontos mérföldkővé, mint például az IBM, az ABB vagy éppen mexikói építőanyag-ipari óriás, a Cemex. Elképzelésrendszerét három különféle cimkével jelöli: 1. „elkötelezettségen alapuló menedzsement”, 2.„cselekvésre indító beszélgetés”, 3. „ontológiai tervezés”. 1. Az elköteleződésen alapuló szervezetek nem csupán arra épülnek, hogy tárgyakat és emberek mozgatnak a térben és az időbe, hanem „elköteleződés termelésére” is. Az elköteleződés kiépítéséhez és fenntartásához elsődlegesen nyelvi kompetenciákra van szükség.

 

Az ontológiai alapú life coaching során (Flores gondolatát továbbfejlesztve) olyan „mentofaktúrát” működtetünk, amelyben, az aktuális problémamegoldás előfeltételeként, változás melletti elköteleződést „termelünk”. 2. A cselekvésre indító vagy célirányos megbeszélést mi a kommunikáció mcdonaldizációjának hívjuk, vagyis hatékony, kontrollált, standardizált beszélgetésnek, amely eredményeképpen olyan konkrét, kézzelfogható megoldás születik, mint a McDonald’s nál a hamburger. 3. A coaching során a hozzánk fordulókkal működőképes ontológiákat (világokat) tervezünk, amelyek a változás melletti elkötelezettség virtuális tereivé válnak, és amelyek átlátható fogalmi rendszerük révén hatékonnyá, kontrollálttá és standardizálttá teszik a célirányos kommunikációt, ugyanakkor rávilágítanak, hogy „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”.

Bár az eddigiek alapján talán már körvonalazódik, egyes olvasókban mégis fölmerülhet a kérdés, hogy mi a pszichológiai és a life coaching között a különbség. Ha valaki úgy dönt, hogy elmegy egy egyéni vagy párterápiára, akkor kénytelen elismerni, hogy beteg. A „terápia” szó ugyanis fizikai vagy lelki betegségektől való megszabadítást jelenti. A terapeuták nyomokat keresnek, legalább egy jelet, mely betegségre utal. De mi lesz azokkal a nőkkel és férfiakkal, akik nem betegek, viszont nem rendelkeznek az (ön)irányítás, valamint az értelmes, örömet adó életcél kittűzésének képességével? És mi a helyzet azokkal, akik egy-egy változás kapujában (munkavállalás, párválasztás, gyermekszülés, válás) képtelenek ésszerűen dönteni, azaz nincsenek a racionális megfontolásokhoz vezető kompetenciák birtokában? Kézenfekvő, hogy igénybe vegyék egy life coach, vagyis lelki, mentális edző segítségét annak érdekében, hogy kilábaljanak a személyes válságukból, tartósan eredményesebbek, versenyképesebbek, miért ne mondhatnánk ki, piacképesebbek (lásd: párválasztási piac, megnyilvánulási piac, harc a beszéd jogáért, a szóért, a figyelemért és még sorolhatnánk), vagyis elégedettebbek és boldogabbak legyenek.

Az általunk művelt ontológiai alapú life coaching során mindenkire úgy tekintünk, mint mentálisan egészséges személyre, aki az életének egy fontos állomásán egyszerűen elakadt és kész arra, hogy maga, valamint környezete számára szebb jövőt, élhetőbb életet teremtsen. Az ontológiai alapú life coaching nem arról szól, hogy miként azonosítsuk és gyógyítsuk egy személy lelki vagy testi betegségét. Előfeltevésünk az, hogy a személy egészséges és számos igen hasznos készség, képesség, másképpen kompetencia birtokában van. A coaching olyan tanulási folyamat, amely kitágítja a cselekvési lehetőségek terét. A coaching-üléseken a hozzánk fordulók gyakran a következő kérdéséket teszik fel: “Mi vezetett idáig?” „Mit csináltam rosszul?” “Ki tehet róla?”, “Mit tehettem volna?” Először meghökkennek, mikor azt válaszoljuk nekik, hogy a jövőtervezés szempontjából ezek fölösleges kérdések. Hiszen mindez nem mindegy már, ha úgyis benne vagyunk az éppen adott, megoldhatatlannak tűnő, lehetetlennek látszó helyzetben? A life coaching során kiselejtezzük azt a terméketlen metaforát is, hogy az élet csupán egy gyártósori futószalag, melyen, ha ezt, vagy azt a műveletet elvégezzük, vagy elvégeztük volna (magunkon, vagy mi másokon), azaz így, vagy úgy cselekszünk, döntünk, akkor szükségképpen jól, vagy rosszul járunk, könnyebben, vagy éppen boldogtalanabbul élünk. Köztudott, hogy az eredményeink nagy valószínűséggel összefüggenek a tetteinkkel. Kevésbé egyértelmű az, hogy tetteit maga a cselekvő befolyásolja. Mindenkinek megvannak a saját értelmezései a valóságról: hogy mit gondol arról, ki ő, mit hisz az őt körülvevő világról, hogyan „látja” a dolgokat, saját helyét a világban. Ezt nevezzük mi ontológiának. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, amit „látunk” (csak annyit, amennyit látunk). Ez azt jelenti, hogy mi magunk korlátozzuk a saját észrevételeinket, egyúttal mi szűkítjük a jövőbeli lehetőségeink terét is. Az által tudunk segíteni a hozzánk fordulóknak, hogy coachként képesek vagyunk kibővíteni az értelmezéseiket, így a megoldási lehetőségeiket, vagyis egyáltalán nem hisszük, hogy korábbi, hibásnak mutatkozó elhatározások, vagy tettek végzetesen befolyásolják a coachee jelenét, sőt egyúttal a jövőjét is. Vagyis bárhogy is alakult a múltunk, a jelenben magunk hozzuk létre a jövőnket, azaz a felelősség a miénk. A múlt elmúlt, a jövő még nincsen, azt kell megtervezni a jelenben! A kedves olvasó látott már olyan tv-műsort, melyben stylist, mester-fodrász, és ki tudja még mennyi szakma jeles képviselője azért küzdött, hogy minél több érdeklődőt csábítson az üzletébe? Nemcsak sztárok látogatását várják, hanem az utca emberét is (milyen hízelgő is ez a cím), akik abban a reményben érkeznek hozzájuk, hogy ők is úgy fognak kinézni, mint a gazdagok és a híresek. Kétségtelen, amikor a mű, a megkreált ember elkészül, az valóban elbűvölően néz ki. És ezt a bravúrt tudományos igényességgel abszolválják: saját nyelvet, fogalmi készletet alakítanak ki (intelligens mosóporformulák, bőrápolás-AHA savas-GLYCOLIC ACID GEL-komponensekkel…), reprodukálhatóvá teszik: újabb tíz-, százezrekért bármikor újraálmodható a csoda. Ami azt illeti, a televízió folyamatosan mutat hasonló káprázatokat valamennyi korosztály számára, például a plasztikai sebészek remekbe szabott átalakításainak látszatát. A fitness centerekben is észrevehetjük, hogy a nők és férfiak milyen lázasan dolgoznak. Ez persze semmi ahhoz képest a gigászi erőfeszítéshez, amit az edzésprogramjaik, táplálkozásuk, sportcipőik megtervezésének elsőbbségéért, azaz nemes egyszerűséggel a piacért folytatnak a „segítőik”. Személy szerint úgy gondoljuk, óriási (cool), ahogy az emberek azért dolgoznak, hogy maguk számára új megjelenést/személyiséget alakítsanak ki. Nem lenne helyénvaló az a következtetés, hogy ezek a személyek csak a kinézetükre összpontosítanak. Persze egyértelműen azt sem tudjuk eldönteni, hogy ez az eset fennáll-e, vagy sem. Coachként csak reméljük, hogy hasonlóképpen munkálkodnak mentális és lelki egészségük megőrzéséért, stílusuk kialakításáért, miképpen a fizikai megjelenésükért.

Miért van Magyarországon 40%-os válási arány? Miképp lehetséges, hogy második házasságoknál ez az érték legalább ekkora? Hogyhogy nem tanulunk mások és a saját hibáinkból? Joggal lehetünk gyanakvóak ezzel a közmondással szemben: „okos ember más kárán tanul”. Lehet-e tanulni? Menyit kell tanulni? Kitől tudunk tanulni, jó példa-e a szülő, az anyós, a szomszéd, a barát? Honnan tudjuk, hogy eleget tudunk, mondjuk, hogy elegendő az élettapasztalatunk, minden tekintetben kielégítőek a megoldási módszereink? Pontosan mit kéne megtanulnunk, s ha megtanultuk, feltétel nélkül alkalmazhatjuk-e mindezt magunkra és a körülöttünk állókra? Nagyon valószínű, hogy az elakadásokban, kisebb nehézségekben hasonlóképpen, mint a nagyobb válságokban éppen a korábban már bevált megoldásaink automatikus alkalmazása, ismételgetése, sőt erőltetése („ugyanabból még többet” alapon), azaz éppen a jól megtanult rutinképleteink, a kedvelt sormintáink jelentik a megoldandó, feloldandó problémát. Gyakran azért nem tudunk tovább lépni, mert a jól bevált gyakorlataink, „ahogy szoktuk” cselekvéseink blokkolják az előrehaladásunkat, azaz pontosan a saját, átlátható intézkedéseink és megszokásaink. A life coaching segít abban a coachee számára, hogy nyakon csípje elavult értelmezéseit arról, mi a jó, a helyes, a követendő. Ha a megoldhatatlannak tűnő probléma, vagy a problémamegoldás kudarca ellenére a legcsekélyebb mértékben sem ingott meg a hitünk, hogy továbbra is ugyanazt a viselkedést, problémamegoldást tekintsük helyesnek, mint korábban (mikor még emlékezetünk szerint rendben mentek a dolgok), akkor azt fogjuk hinni, hogy a világ rossz. Folyamatosan úgy érezzük, hogy az emberek gonoszabbakká és megbízhatatlanabbakká váltak, pedig csak a nem működő megoldások csökkentették a lehetőségeinket, ezáltal szép lassan egyre jobban korlátozzuk azon cselekvéseink körét, amik valóban változást idézhetnének elő. A szavak időnként helyettünk „cselekszenek”, ami akkor jelent problémát, ha ezt szándékaink ellenében teszik. Az ontológiai alapú life coaching a hozzánk fordulókat képessé teszi arra, hogy tetten érjék a lázadó robotokként viselkedő kommunikációs gépezeteiket és szolgálatukba állítsák őket. Segít abban, hogy a szavakat (a kimondott érzéseket, megfogalmazott terveket) olyan megoldásterek felépítéséhez használják a coacheek, amelyek kivezetnek megszokásaik labirintusából. „Nyelvünk határai, világunk határai”. Másképpen: a valóságról alkotott értelmezéseink attól függenek, hogy miként használjuk a nyelvet. Az ontológiai life coaching úgy állítja át a coachee kommunikációs gépezeteit, hogy szavakba tudja önteni (önmaga számára is, ha kell) szándékait, vágyait, álmait és ezt követően tényleg meg is valósítsa őket.

Az olvasó joggal kérdezheti, hogy pontosan miben különbözik az ontológiai coaching más coaching-technikától. A válasz a személyes világokat „teremtő” nyelvben (ontológiai design) rejlik. A hagyományos coachingok jó része egy mechanikusan ismételhető műveletsorra emlékeztet (kérdőívek, feladattervek, kiábrándító és elbátortalanító checklisták), az ebből származó eredmény pusztán a cselekvés értékelése. Ennek során leltárszerű döntés születik arról, hogy mi hiányzik, majd a tevékenységekről, melyek a hiány pótlására irányulnak, ezt követően módosítják a tervet, értékelik a módosított intézkedéseket, majd a ciklus újra és újra ismétlődik a végkimerülésig. A kedves olvasó látja maga előtt a futószalagot? Felül a „coach” megmunkáló sorára, és amikor ledobja a gép, kérlelhetetlenül kész van (szó szerint). Ezen a módon azonban a már ismert intézkedéseinket, cselekvéseinket (magatartás, viselkedés) hatékonyságát tudjuk csak javítani. Miért gondoljuk azonban, hogy ami egyszer, tízszer bevált, az működni fog mindenhol és minden esetben, ugyanúgy hat az anyósora, a főnökre (a régire és a mostanira), mint az új barátnőre, éppen csak tökélyre kell fejleszteni a tökéletlenséget? Az ilyen coachinggal elért eredmény csak egy egyszerű értékelés és nem tény. Az eredmény értékelése pontosan mi is volna? Megnézhetjük, mennyire sikerült végrehajtani a „coaching” nevű modern gyártósor eredeti programját. Például képes volt-e a coachunk végighaladni a saját kérdéslistáján, és mennyire vagyunk ügyesek mi magunk, aki nagy vállalásokra voltunk képesek annak érdekében, hogy megerősítsük a korábban már sokszor, bár sikertelenül alkalmazott viselkedésmintázatainkat. Az ilyesfajta coach kérdése ugyanis rendszerint a következő: hogy oldott meg korábban hasonló szituációkat? Mi az, ami akkor segített? Hogyan alkalmazhatjuk ezt most is az ön helyzetében? Nos, tényleg bravúros mutatvány mindez, hiszen az elakadást (nevezzük problémának, krízisnek, válságnak, vagy bárminek) éppen az okozta, hogy ez a rutin, ez a panel nem működött és nem működik, ugyanis most egy más helyzet adódott, más szereplőkkel. Az efféle coaching-gyakorlat pusztán annak bemutatása, hogy hogyan ne lássuk meg az új lehetőségeinket. Az az érdekes, hogy a változtatásokra irányuló szándékok az adott szerveződés (család, munkahelyi csoportok) változatlanságának, rugalmatlanságának legfőbb okai lehetnek. Az állandóságra való törekvés pedig (univerzálisan alkalmazható viselkedés kialakítására való törekvés és ehhez való értelmetlen ragaszkodás, a már megszokott megoldások erőltetett ismételgetése) gyakorta a változás legfőbb motorjává válik. A life coaching célja ezeknek a (gyakran a rendszer résztvevői számára is rejtett) folyamatoknak a feltárása, és a coachee szándékaival valóban megegyező változások elősegítése. A cél, hogy ne a problémákat előidéző indítékokat próbáljuk feltárni, ne keressük a felelősöket, hanem a szisztéma működéséből adódó anomáliák megszüntetésére koncentráljunk (“itt és most”).

A coaching során a coach és a coachee jelentéshálói összeszövődnek, új, tágasabb megoldástereket hozva létre. Ezért baj tehát, ha egy coach nem birtokolja kreatívan a nyelvet, vagy éppen nem tanulja a coachingot, csak kinevezi magát coachnak. Mi, ontológiai coachok számtalanszor tapasztaljuk, hogy a tanácsadók az egyszerű, világos beszédet rendre összetévesztik a hétköznapi beszédmóddal (a tanácsot kérők a hétköznapokból jönnek, éppen ott és azon a nyelven, vagy másképpen abban a rendszerben nem tudják megoldani a problémájukat). Szegényes “konyhanyelv”-et használók nemhogy megnövelnék a megoldási teret, azaz a helyzet értelmezési lehetőségeinek számát, hanem végzetesen beszűkítik azt. A látszatra igen meggyőző kérdéslisták és segítő programok is hasonlóképpen okoznak károkat: a gondolatpanelek a nyelv láthatatlan csapdái (végső soron a gondolkodás, a kreativitás börtönei).

Az ontológiai life coaching egy játéktér. Olyan világdarab, ahol mi otthonosan mozgunk. Ebben az új térben, a valóság (rossz állapot, bánat, bosszúság, kudarc) és a fikció (képzelet, terv, álmodás) határán kockázat nélkül építhetünk fel egy működőképesebb világot. Nem mondjuk meg receptes könyvbe illő pontossággal mit kell tenni. Honnan is tudhatnánk? Mindenki a saját életének legjobb szakértője. A tanácsadók fatális tévedése, hogy központi feladatuknak a megoldások keresését tekintik, vagyis a szó szerinti tanácsadást. Miután mindannyiunk szemüvege torzít, létezik-e eredendően jó, abszolút jó megoldás? Fejlettebb, de az ontológiai coachok által még mindig lenézett módszer, ha a tanácsadó a munkája lényegének azt tartja, hogy minél nagyobb számú megoldást gyűjtsön össze. A kedves olvasó tényleg örülne, ha a nehézségei közepette elárasztanák okosabbnál is okosabb ötletekkel? Ugyan mi különbözteti meg a sakk nagymesterét a kezdő játékostól? Sokkal kevesebb szóba jöhető lépést lát, mint a kezdő. Nincs olyan sok jó lépés, megoldás, mint amennyi kombinációt közepes tehetséggel is felvázolhat bárki. Az ontológiai coaching megmutatja, hogyan lehet elhagyni azokat a megoldó-kulcsokat, amik már nem is annyira használhatóak, szabadon felkutatni a lehetőségeket, mozgósítani a coachee kompetenciáit, ha kell. És kell.

A life coaching üzenete az, hogy nincs semmi eredendően elrendelt baj, törvényszerű szenvedés, éppen csak annyi, amit saját magunknak teremtünk azáltal, hogy megfogalmazzuk és kimondjuk azokat. A nyelvünkkel fosztjuk meg magunkat az erőnktől, a jövőbeni lehetőségeinktől. Az ontológia alapon kiképzett life coach gyorssegélyként egy új térképet ad a coachee kezébe, aki már úgy érzi, hogy mindent megpróbált a párkapcsolata javítása érdekében, de eltévedt, rossz úton jár, nem találja a kiutat. A coaching ülések sorozata KRESZ-táblák olyan konfigurációja, melynek segítségével a hozzánk forduló kitalálhat (-tolathat) személyes zsákutcáiból, és eljuthat egy élhetőbb jövőbe vezető többsávos autópályáig, ahonnan már együtt száguldozhat tovább barátaival és üzletfeleivel. Ha a coachee meg akar tanulni ezen a nagy forgalmú pályán jól vezetni (életvezetés), akkor el kell sajátítania az ontológiai coaching filozófiáját (tehát nemcsak a KRESZ-t kell jól ismernie, hanem olyan technikás vezetővé kell válnia, aki képes rendkívüli látási és útviszonyok között is balesetmentesen és az „útviszonyoknak megfelelően” közlekedni.

Az emberi kapcsolatok velejárója a konfliktus. A különbségek abban mutatkoznak meg, hogyan értelmezzük (pl. lehetőségként, vagy veszélyként azonosítjuk) és kezeljük (pl. felnagyítjuk, vagy halogatjuk a megoldásokat) konfliktusainkat. Mindannyian a ránk jellemző módon értelmezzük a világot. Interpretáljuk a látványt: különféle térképeket alkotunk környezetünkről, benne önmagunkról. Amennyiben nem tanuljuk meg térképeinket adaptív módon olvasni, gyakran nem találjuk a jövőbe vezető utat. Nem vesszük észre, hogy sehová sem jutottunk, körbe-körbe keringünk. Tetteinket nagy mértékben befolyásolja, hogy mit hiszünk életünk értelméről, céljáról, miként gondolunk magunkra, mit tekintünk helyesnek vagy elítélendőnek, mit jelent számunkra embernek, anyának, apának, vezetőnek lenni. Nem a világot kell megváltoztatnunk, hanem a gondolkodásmódunkat, vagyis azt a módot, ahogy értelmezzük. Kétségtelenül nagy kihívás jelent a minket körülvevő folyamatok értelmezése. Gyakran sejtelmünk sincs, hogy miképpen írjuk át a jól ismert mintázatokat. Barátságos sormintáink, vagyis szokásaink, megoldási rutinjaink, gondolkodási paneljeink vitathatatlanul szépek, hisz mi rajzoltuk őket, vagy örökbe kaptuk a szüleinktől, tanárainktól. Jól ismert cselekedeteink átláthatóak, kevesebb odafigyelést igényelnek, egyszóval veszélyesen kényelmesek. Biztonságot jelentő szokásaink, a cselekvéseink, az „ahogy szoktuk” típusú megoldásaink ezernyi láthatatlan szállal szövik át mindennapjainkat. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül fogságba ejtenek. Nagyon is belátható következményei vannak, ha öntudatlanul úgy csináljuk a dolgokat, ahogy eddig, függetlenül attól, hogy nem jelentenek elegendően jó megoldást sem. Az ebből következő torzulások, hibák, csapdák olyan kicsik, hogy egyik napról a másikra észre sem vesszük őket. Megszokásaink visszatartanak attól, hogy gyermekkorunktól dédelgetett álmaink szerint hitelesen, és lehető legteljesebben, éljük az életünket. Mindaddig, míg az ontológiai coaching humorral, iróniával, játékkal, könnyedséggel átszőtt világát a coachee nem tudja belakni, arra bíztatjuk, fogja fel úgy a benne való utazgatást, mint egy váratlan kalandot. Kérjük, hogy alaposan figyelje meg az utazás során átélt élményeit, testi változásait. Indítsa be a képzelet-motort, induljon el önmaga és mások felé! Milyen előkészületeket teszünk egy kalandhoz? Hogyan, kivel, mikor kezdjük a tervezgetést? Hol találunk egy átgondolásra alkalmas helyet? Ez pontosan hol van? Mit veszünk? Mit és hogyan készítünk elő? Kiket hívunk meg? Mi a szerepük? Milyen egyéb felkészülés szükséges egy kalandhoz? Hová indulunk (hegyekbe, tengerpartra, dzsungelbe… miért éppen oda? Mi szól mellette? Milyen vágyunk teljesül ezáltal? Arra kérjük a hozzánk fordulót, hogy kalandtúra (fogalmi metafora) minden elemét feleltesse meg a valóságnak: például az élet, a szerelem, a tanulás stb. mint kalandtúra)! A gyakorlat során a coachee egyre felszabadultabb lesz, újabb és újabb ötletei örömet okoznak számára. A coach kérdései a következők: Hogy van most? Reflektáljon rá, hogyan ül/áll ebben a pillanatban? Hogy tartja a kezét? Milyen szapora a lélegzete? Mit jelenthet mindez? Öröme telt a kalandtervezésben? Mit jelentett ebben az esetben az öröm az ön számára? Mikor okozott magának legutoljára örömet? És a partnerének? Hasonlított az az öröm ahhoz, amit a feladat kapcsán most érzett?

Az ontológiai coaching során három területet veszünk célba: a testet (élettan, testtartás), a hangulatokat és legfőképpen a nyelvet. Nyelvünk a testünk és az érzelmeink felelős kommunikátora. Használata kiemelt szerepet kap az coachingban. Célunk, hogy tetten érjük azokat a szavakat, amelyek felelőtlenül, rosszul képviselnek. A gyakorlatok segítenek a coachee által használt nyelvet gondolatai, érzelmei és testi állapotai felelős, mások számára vonzó kommunikátorává tenni. Gyakran azt hisszük, hogy tudjuk, hová akarunk elérni az életben, abban azonban már kevésbé vagyunk biztosak, hogyan juthatunk el odáig. Az ontológiai coaching nem egy előre megszerkesztett forgatókönyvet ajánl. Nem mondja meg, hogyan kell viselkedni, mit jelent boldognak lenni, hogyan kell élni, ki a jó apa, milyen a nagyszerű anya, a felelős munkavállaló, a követhető vezető. Sokkal inkább abban segít, hogy pontosan fogalmazzuk meg céljainkat, viszont belássuk, hogy „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”. Megmutatja, hogyan bővítsük lehetőségeinket, mi módon tudunk élhetőbb és örömtelibb jövőt tervezni magunknak. Az ontológiai alapú life coaching megtanít reflektálni arra a módra, ahogyan a coachee elmondja élete történetét. Figyelni arra, hogy hányszor használja a „kell”, az „akarom”, vagy éppen a „jó lenne”, „igen, de” fordulatokat. Miért látja úgy a világodat, ahogy, milyen területen boldogul jól, sőt kiválóan? Milyen kérdésekben vár segítséget annak érdekében, hogy hasonlóképpen sikeresnek érezze magát, mint az élet más területén.

A coaching szempontjából létfontosságú, hogy a coachee megismerje azt a módot, ahogy arról beszél, hogy ki ő, milyen a világa, benne az a hely, ahonnan lehetősége nyílik bármilyen lépés megtételére. Ha megpillantunk egy széket, tényszerűen állítjuk róla, hogy szék. Hogy kényelmes, vonzó vagy csúnya, csupán értékelés. Egy személy értékelése. Sokszor éppen a hibás értékelések akadályai a megfelelő viselkedésnek. Fontos, hogy különbséget tegyünk az értékelések és a tényállítások között, ez lehetővé teszi számunkra, hogy megkülönböztessük a szubjektív véleményt az objektív valóságtól. Így jön létre a plasztikus, alkalmazkodó és egyedüli adekvát magatartásunk, a mi szóhasználatunkkal a „gyenge ontológiánk”. Ha megértjük, hogy egy szituáció nehézségére, lehetetlenségére és kilátástalanságára vonatkozó értékeléseink csak pillanatfelvételek és nem a hideg, kemény tények, akkor képesek leszünk alakítani a helyzetünkön. Az így elért eredményeink ismét visszahatnak az értékeléseinkre. Ha a világot veszélyes helynek látjuk, a döntéseinket ez az előfeltevés fogja meghatározni. Talán soha nem utazunk majd repülőgépen, vagy egyedül. Folyamatosan veszélyre utaló gyanús mintázatokat igyekszünk azonosítani. A kockázatok csökkentése érdekében megtilthatjuk társuknak, gyerekeinknek, vagy a mi rosszabb, önmagunknak, hogy ezt vagy azt ne tegyük, vagy előírjuk, hogy kell biztonságosan élni. Máris átadtuk a téves heurisztikáinkat, egyúttal átörökítettük a félelmeinket és a korlátainkat. Világunkról mondott véleményünk közvetlenül megfelel annak, amit problémánknak gondolunk. Világos tehát, hogy a megfigyelőtől az értékelést adó személytől függ, hogyan éli az életét, és milyen kockázatot hajlandó vállalni. Ha a coaching során alakítunk ezen (attitűdváltás), a hozott problémát is jó eredménnyel tudjuk megoldani.

Az ontológia alapú life coaching egyik erőssége a (jövő)szcenáriók (életstratégiák) létrehozásának módszere, mely hatékony eszköz hosszú távú előrejelzések készítésére egy olyan világban, amelyet nagy fokú bizonytalanság jellemez. Amikor nagy valószínűséggel előre jelezhető a jövő, nincs szükség szcenárióra. Az előrejelzéssel és a projekcióval szemben a szcenárió nem az aktuális trendet vetíti a jövőbe. Kevés tény és sok elméleti előfeltevés jellemzi. Nem a jelenlegi problémákból halad a jövőbeli megoldások felé: „megoldások keresik a problémákat, válaszok a kérdéseket”. A szcenáriók történetek arról, hogy holnap milyen lesz a világ, segítenek annak megértésében, hogy mit kell a jelenben változatnunk ahhoz, hogy az elképzelt jövőt elérjük, vagy elkerüljük. A szcenárió olyan jövőbéli megoldás, amelyhez hozzáigazítjuk jelenbéli problémáinkat. Az egymás mellett létező szcenáriók léte rávilágít arra, hogy több ösvény vagy út vezet a jövőbe, és valószínűsíthetően egyik verzió sem fog tiszta formában megvalósulni. A különféle egymásnak ellentmondó, vagy részben átfedő gyenge ontológia jobban kifejezi világunk komplexitását. Az elágazó ösvények kertje a szcenáriókészítés metaforikus helye. A szcenáriókészítő a kertben sétálgatva képzeletben rálép a különféle jövőkbe vezető ösvényekre (azok elágazásaiba), és a részletekbe nem bonyolódva elképzeli, hogy hová érne, ha valamelyikükön elindulna. Aztán visszajön a kertbe és elindul egy másikon. Az elágazó ösvények kertjét bizonyos nézőpontból a jövőből érkező megoldások gondozzák, strukturálják. A sokféle jövő jelenbéli mintázatai (maguk az ösvények) teszik izgalmassá a szcenáreuta számára. Ilyen értelemben maga a szcenáriókészítés folyamata is visszahat a jelenre (problémákra és megoldási lehetőségekre): a megoldások valóban a jövőből érkeznek.

A szcenáriókészítés eredménye nem egyetlen precíz képe a jövőnek, hanem olyan alternatívák felvillantása, amelyek a jövőbeli énjeinkkel való gyümölcsöző párbeszédhez vezetnek.

Eredeti cikk megjelent: Módszertani kézikönyv coachoknak és coaching szemléletű vezetőknek II. kötetében (Szerk.: Komócsin Laura)

Dr. Kollárné Déri Kriszti

Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport vezető trénere
Magyar Coachszövetség KA kuratóriumi elnöke
http://www.drkollarcoaching.hu
Tel.: 06 30 33 11 878
E-mail: kriszti.deri@drkollarcoaching.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Magán: Mit jelent a life coaching? Ontological coaching és mediáció

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Séta az elágazó sövények kertjében (Life coaching)

Egy adott (például üzleti) döntésben részt vevő személyeknek egyidejűleg más (magánéleti) döntési szituációkban is helyt kell állniuk. Az, hogy milyen döntéseket hoznak, nem jelezhető előre úgy, hogy haszonmaximalizálókként értelmezzük őket, hiszen választásuk nagy mértékben attól is függ, hogy a figyelmüket szintén igénybe vevő párhuzamos cselekedeteik mikén hatnak egymásra. Bármely döntés különféle életszituációk kombinációjának eredménye. A döntéseiket akkor tudjuk nagyobb valószínűséggel előre jelezni, ha megértjük, hogy az miként illeszkedik a résztvevők életébe. A life coaching a fenti problémára adott válasz, vagyis a coaching nem más, mint a coachee életére, világlátására történő átfogó önreflexiós folyamat előidézése. Módszerünk elméleti alapját a mesterséges intelligencia kutatásból, az idegtudományból, a filozófiából és a nyelvészetből származó megfontolások adják. Ez nem annyira élettől elrugaszkodott, mint amennyire elsőre sem látszik annak. Az általunk művelt ontológiai coaching egyik szellemi ősforrása Fernando Flores (milliomos mendzserguru, coach, stb.) koncepcióját Umberto Maturanánának a megismerés biológiájáról, Martin Heideggernek az egzisztencialista filozófiáról, John Searle-nek a beszédaktus elméletről vallott nézeteiből alkotta meg. Flores megfontolásainak intellektuális tartalma csak látszólag nem illeszkedik a gyakorlati használhatóság követelményéhez, ugyanis gondolatai, módszerei olyan különféle szervezetek számára váltak fontos mérföldkővé, mint például az IBM, az ABB vagy éppen mexikói építőanyag-ipari óriás, a Cemex. Elképzelésrendszerét három különféle cimkével jelöli: 1. „elkötelezettségen alapuló menedzsement”, 2.„cselekvésre indító beszélgetés”, 3. „ontológiai tervezés”. 1. Az elköteleződésen alapuló szervezetek nem csupán arra épülnek, hogy tárgyakat és emberek mozgatnak a térben és az időbe, hanem „elköteleződés termelésére” is. Az elköteleződés kiépítéséhez és fenntartásához elsődlegesen nyelvi kompetenciákra van szükség.

 

Az ontológiai alapú life coaching során (Flores gondolatát továbbfejlesztve) olyan „mentofaktúrát” működtetünk, amelyben, az aktuális problémamegoldás előfeltételeként, változás melletti elköteleződést „termelünk”. 2. A cselekvésre indító vagy célirányos megbeszélést mi a kommunikáció mcdonaldizációjának hívjuk, vagyis hatékony, kontrollált, standardizált beszélgetésnek, amely eredményeképpen olyan konkrét, kézzelfogható megoldás születik, mint a McDonald’s nál a hamburger. 3. A coaching során a hozzánk fordulókkal működőképes ontológiákat (világokat) tervezünk, amelyek a változás melletti elkötelezettség virtuális tereivé válnak, és amelyek átlátható fogalmi rendszerük révén hatékonnyá, kontrollálttá és standardizálttá teszik a célirányos kommunikációt, ugyanakkor rávilágítanak, hogy „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”.

Bár az eddigiek alapján talán már körvonalazódik, egyes olvasókban mégis fölmerülhet a kérdés, hogy mi a pszichológiai és a life coaching között a különbség. Ha valaki úgy dönt, hogy elmegy egy egyéni vagy párterápiára, akkor kénytelen elismerni, hogy beteg. A „terápia” szó ugyanis fizikai vagy lelki betegségektől való megszabadítást jelenti. A terapeuták nyomokat keresnek, legalább egy jelet, mely betegségre utal. De mi lesz azokkal a nőkkel és férfiakkal, akik nem betegek, viszont nem rendelkeznek az (ön)irányítás, valamint az értelmes, örömet adó életcél kittűzésének képességével? És mi a helyzet azokkal, akik egy-egy változás kapujában (munkavállalás, párválasztás, gyermekszülés, válás) képtelenek ésszerűen dönteni, azaz nincsenek a racionális megfontolásokhoz vezető kompetenciák birtokában? Kézenfekvő, hogy igénybe vegyék egy life coach, vagyis lelki, mentális edző segítségét annak érdekében, hogy kilábaljanak a személyes válságukból, tartósan eredményesebbek, versenyképesebbek, miért ne mondhatnánk ki, piacképesebbek (lásd: párválasztási piac, megnyilvánulási piac, harc a beszéd jogáért, a szóért, a figyelemért és még sorolhatnánk), vagyis elégedettebbek és boldogabbak legyenek.

Az általunk művelt ontológiai alapú life coaching során mindenkire úgy tekintünk, mint mentálisan egészséges személyre, aki az életének egy fontos állomásán egyszerűen elakadt és kész arra, hogy maga, valamint környezete számára szebb jövőt, élhetőbb életet teremtsen. Az ontológiai alapú life coaching nem arról szól, hogy miként azonosítsuk és gyógyítsuk egy személy lelki vagy testi betegségét. Előfeltevésünk az, hogy a személy egészséges és számos igen hasznos készség, képesség, másképpen kompetencia birtokában van. A coaching olyan tanulási folyamat, amely kitágítja a cselekvési lehetőségek terét. A coaching-üléseken a hozzánk fordulók gyakran a következő kérdéséket teszik fel: “Mi vezetett idáig?” „Mit csináltam rosszul?” “Ki tehet róla?”, “Mit tehettem volna?” Először meghökkennek, mikor azt válaszoljuk nekik, hogy a jövőtervezés szempontjából ezek fölösleges kérdések. Hiszen mindez nem mindegy már, ha úgyis benne vagyunk az éppen adott, megoldhatatlannak tűnő, lehetetlennek látszó helyzetben? A life coaching során kiselejtezzük azt a terméketlen metaforát is, hogy az élet csupán egy gyártósori futószalag, melyen, ha ezt, vagy azt a műveletet elvégezzük, vagy elvégeztük volna (magunkon, vagy mi másokon), azaz így, vagy úgy cselekszünk, döntünk, akkor szükségképpen jól, vagy rosszul járunk, könnyebben, vagy éppen boldogtalanabbul élünk. Köztudott, hogy az eredményeink nagy valószínűséggel összefüggenek a tetteinkkel. Kevésbé egyértelmű az, hogy tetteit maga a cselekvő befolyásolja. Mindenkinek megvannak a saját értelmezései a valóságról: hogy mit gondol arról, ki ő, mit hisz az őt körülvevő világról, hogyan „látja” a dolgokat, saját helyét a világban. Ezt nevezzük mi ontológiának. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, amit „látunk” (csak annyit, amennyit látunk). Ez azt jelenti, hogy mi magunk korlátozzuk a saját észrevételeinket, egyúttal mi szűkítjük a jövőbeli lehetőségeink terét is. Az által tudunk segíteni a hozzánk fordulóknak, hogy coachként képesek vagyunk kibővíteni az értelmezéseiket, így a megoldási lehetőségeiket, vagyis egyáltalán nem hisszük, hogy korábbi, hibásnak mutatkozó elhatározások, vagy tettek végzetesen befolyásolják a coachee jelenét, sőt egyúttal a jövőjét is. Vagyis bárhogy is alakult a múltunk, a jelenben magunk hozzuk létre a jövőnket, azaz a felelősség a miénk. A múlt elmúlt, a jövő még nincsen, azt kell megtervezni a jelenben! A kedves olvasó látott már olyan tv-műsort, melyben stylist, mester-fodrász, és ki tudja még mennyi szakma jeles képviselője azért küzdött, hogy minél több érdeklődőt csábítson az üzletébe? Nemcsak sztárok látogatását várják, hanem az utca emberét is (milyen hízelgő is ez a cím), akik abban a reményben érkeznek hozzájuk, hogy ők is úgy fognak kinézni, mint a gazdagok és a híresek. Kétségtelen, amikor a mű, a megkreált ember elkészül, az valóban elbűvölően néz ki. És ezt a bravúrt tudományos igényességgel abszolválják: saját nyelvet, fogalmi készletet alakítanak ki (intelligens mosóporformulák, bőrápolás-AHA savas-GLYCOLIC ACID GEL-komponensekkel…), reprodukálhatóvá teszik: újabb tíz-, százezrekért bármikor újraálmodható a csoda. Ami azt illeti, a televízió folyamatosan mutat hasonló káprázatokat valamennyi korosztály számára, például a plasztikai sebészek remekbe szabott átalakításainak látszatát. A fitness centerekben is észrevehetjük, hogy a nők és férfiak milyen lázasan dolgoznak. Ez persze semmi ahhoz képest a gigászi erőfeszítéshez, amit az edzésprogramjaik, táplálkozásuk, sportcipőik megtervezésének elsőbbségéért, azaz nemes egyszerűséggel a piacért folytatnak a „segítőik”. Személy szerint úgy gondoljuk, óriási (cool), ahogy az emberek azért dolgoznak, hogy maguk számára új megjelenést/személyiséget alakítsanak ki. Nem lenne helyénvaló az a következtetés, hogy ezek a személyek csak a kinézetükre összpontosítanak. Persze egyértelműen azt sem tudjuk eldönteni, hogy ez az eset fennáll-e, vagy sem. Coachként csak reméljük, hogy hasonlóképpen munkálkodnak mentális és lelki egészségük megőrzéséért, stílusuk kialakításáért, miképpen a fizikai megjelenésükért.

Miért van Magyarországon 40%-os válási arány? Miképp lehetséges, hogy második házasságoknál ez az érték legalább ekkora? Hogyhogy nem tanulunk mások és a saját hibáinkból? Joggal lehetünk gyanakvóak ezzel a közmondással szemben: „okos ember más kárán tanul”. Lehet-e tanulni? Menyit kell tanulni? Kitől tudunk tanulni, jó példa-e a szülő, az anyós, a szomszéd, a barát? Honnan tudjuk, hogy eleget tudunk, mondjuk, hogy elegendő az élettapasztalatunk, minden tekintetben kielégítőek a megoldási módszereink? Pontosan mit kéne megtanulnunk, s ha megtanultuk, feltétel nélkül alkalmazhatjuk-e mindezt magunkra és a körülöttünk állókra? Nagyon valószínű, hogy az elakadásokban, kisebb nehézségekben hasonlóképpen, mint a nagyobb válságokban éppen a korábban már bevált megoldásaink automatikus alkalmazása, ismételgetése, sőt erőltetése („ugyanabból még többet” alapon), azaz éppen a jól megtanult rutinképleteink, a kedvelt sormintáink jelentik a megoldandó, feloldandó problémát. Gyakran azért nem tudunk tovább lépni, mert a jól bevált gyakorlataink, „ahogy szoktuk” cselekvéseink blokkolják az előrehaladásunkat, azaz pontosan a saját, átlátható intézkedéseink és megszokásaink. A life coaching segít abban a coachee számára, hogy nyakon csípje elavult értelmezéseit arról, mi a jó, a helyes, a követendő. Ha a megoldhatatlannak tűnő probléma, vagy a problémamegoldás kudarca ellenére a legcsekélyebb mértékben sem ingott meg a hitünk, hogy továbbra is ugyanazt a viselkedést, problémamegoldást tekintsük helyesnek, mint korábban (mikor még emlékezetünk szerint rendben mentek a dolgok), akkor azt fogjuk hinni, hogy a világ rossz. Folyamatosan úgy érezzük, hogy az emberek gonoszabbakká és megbízhatatlanabbakká váltak, pedig csak a nem működő megoldások csökkentették a lehetőségeinket, ezáltal szép lassan egyre jobban korlátozzuk azon cselekvéseink körét, amik valóban változást idézhetnének elő. A szavak időnként helyettünk „cselekszenek”, ami akkor jelent problémát, ha ezt szándékaink ellenében teszik. Az ontológiai alapú life coaching a hozzánk fordulókat képessé teszi arra, hogy tetten érjék a lázadó robotokként viselkedő kommunikációs gépezeteiket és szolgálatukba állítsák őket. Segít abban, hogy a szavakat (a kimondott érzéseket, megfogalmazott terveket) olyan megoldásterek felépítéséhez használják a coacheek, amelyek kivezetnek megszokásaik labirintusából. „Nyelvünk határai, világunk határai”. Másképpen: a valóságról alkotott értelmezéseink attól függenek, hogy miként használjuk a nyelvet. Az ontológiai life coaching úgy állítja át a coachee kommunikációs gépezeteit, hogy szavakba tudja önteni (önmaga számára is, ha kell) szándékait, vágyait, álmait és ezt követően tényleg meg is valósítsa őket.

Az olvasó joggal kérdezheti, hogy pontosan miben különbözik az ontológiai coaching más coaching-technikától. A válasz a személyes világokat „teremtő” nyelvben (ontológiai design) rejlik. A hagyományos coachingok jó része egy mechanikusan ismételhető műveletsorra emlékeztet (kérdőívek, feladattervek, kiábrándító és elbátortalanító checklisták), az ebből származó eredmény pusztán a cselekvés értékelése. Ennek során leltárszerű döntés születik arról, hogy mi hiányzik, majd a tevékenységekről, melyek a hiány pótlására irányulnak, ezt követően módosítják a tervet, értékelik a módosított intézkedéseket, majd a ciklus újra és újra ismétlődik a végkimerülésig. A kedves olvasó látja maga előtt a futószalagot? Felül a „coach” megmunkáló sorára, és amikor ledobja a gép, kérlelhetetlenül kész van (szó szerint). Ezen a módon azonban a már ismert intézkedéseinket, cselekvéseinket (magatartás, viselkedés) hatékonyságát tudjuk csak javítani. Miért gondoljuk azonban, hogy ami egyszer, tízszer bevált, az működni fog mindenhol és minden esetben, ugyanúgy hat az anyósora, a főnökre (a régire és a mostanira), mint az új barátnőre, éppen csak tökélyre kell fejleszteni a tökéletlenséget? Az ilyen coachinggal elért eredmény csak egy egyszerű értékelés és nem tény. Az eredmény értékelése pontosan mi is volna? Megnézhetjük, mennyire sikerült végrehajtani a „coaching” nevű modern gyártósor eredeti programját. Például képes volt-e a coachunk végighaladni a saját kérdéslistáján, és mennyire vagyunk ügyesek mi magunk, aki nagy vállalásokra voltunk képesek annak érdekében, hogy megerősítsük a korábban már sokszor, bár sikertelenül alkalmazott viselkedésmintázatainkat. Az ilyesfajta coach kérdése ugyanis rendszerint a következő: hogy oldott meg korábban hasonló szituációkat? Mi az, ami akkor segített? Hogyan alkalmazhatjuk ezt most is az ön helyzetében? Nos, tényleg bravúros mutatvány mindez, hiszen az elakadást (nevezzük problémának, krízisnek, válságnak, vagy bárminek) éppen az okozta, hogy ez a rutin, ez a panel nem működött és nem működik, ugyanis most egy más helyzet adódott, más szereplőkkel. Az efféle coaching-gyakorlat pusztán annak bemutatása, hogy hogyan ne lássuk meg az új lehetőségeinket. Az az érdekes, hogy a változtatásokra irányuló szándékok az adott szerveződés (család, munkahelyi csoportok) változatlanságának, rugalmatlanságának legfőbb okai lehetnek. Az állandóságra való törekvés pedig (univerzálisan alkalmazható viselkedés kialakítására való törekvés és ehhez való értelmetlen ragaszkodás, a már megszokott megoldások erőltetett ismételgetése) gyakorta a változás legfőbb motorjává válik. A life coaching célja ezeknek a (gyakran a rendszer résztvevői számára is rejtett) folyamatoknak a feltárása, és a coachee szándékaival valóban megegyező változások elősegítése. A cél, hogy ne a problémákat előidéző indítékokat próbáljuk feltárni, ne keressük a felelősöket, hanem a szisztéma működéséből adódó anomáliák megszüntetésére koncentráljunk (“itt és most”).

A coaching során a coach és a coachee jelentéshálói összeszövődnek, új, tágasabb megoldástereket hozva létre. Ezért baj tehát, ha egy coach nem birtokolja kreatívan a nyelvet, vagy éppen nem tanulja a coachingot, csak kinevezi magát coachnak. Mi, ontológiai coachok számtalanszor tapasztaljuk, hogy a tanácsadók az egyszerű, világos beszédet rendre összetévesztik a hétköznapi beszédmóddal (a tanácsot kérők a hétköznapokból jönnek, éppen ott és azon a nyelven, vagy másképpen abban a rendszerben nem tudják megoldani a problémájukat). Szegényes “konyhanyelv”-et használók nemhogy megnövelnék a megoldási teret, azaz a helyzet értelmezési lehetőségeinek számát, hanem végzetesen beszűkítik azt. A látszatra igen meggyőző kérdéslisták és segítő programok is hasonlóképpen okoznak károkat: a gondolatpanelek a nyelv láthatatlan csapdái (végső soron a gondolkodás, a kreativitás börtönei).

Az ontológiai life coaching egy játéktér. Olyan világdarab, ahol mi otthonosan mozgunk. Ebben az új térben, a valóság (rossz állapot, bánat, bosszúság, kudarc) és a fikció (képzelet, terv, álmodás) határán kockázat nélkül építhetünk fel egy működőképesebb világot. Nem mondjuk meg receptes könyvbe illő pontossággal mit kell tenni. Honnan is tudhatnánk? Mindenki a saját életének legjobb szakértője. A tanácsadók fatális tévedése, hogy központi feladatuknak a megoldások keresését tekintik, vagyis a szó szerinti tanácsadást. Miután mindannyiunk szemüvege torzít, létezik-e eredendően jó, abszolút jó megoldás? Fejlettebb, de az ontológiai coachok által még mindig lenézett módszer, ha a tanácsadó a munkája lényegének azt tartja, hogy minél nagyobb számú megoldást gyűjtsön össze. A kedves olvasó tényleg örülne, ha a nehézségei közepette elárasztanák okosabbnál is okosabb ötletekkel? Ugyan mi különbözteti meg a sakk nagymesterét a kezdő játékostól? Sokkal kevesebb szóba jöhető lépést lát, mint a kezdő. Nincs olyan sok jó lépés, megoldás, mint amennyi kombinációt közepes tehetséggel is felvázolhat bárki. Az ontológiai coaching megmutatja, hogyan lehet elhagyni azokat a megoldó-kulcsokat, amik már nem is annyira használhatóak, szabadon felkutatni a lehetőségeket, mozgósítani a coachee kompetenciáit, ha kell. És kell.

A life coaching üzenete az, hogy nincs semmi eredendően elrendelt baj, törvényszerű szenvedés, éppen csak annyi, amit saját magunknak teremtünk azáltal, hogy megfogalmazzuk és kimondjuk azokat. A nyelvünkkel fosztjuk meg magunkat az erőnktől, a jövőbeni lehetőségeinktől. Az ontológia alapon kiképzett life coach gyorssegélyként egy új térképet ad a coachee kezébe, aki már úgy érzi, hogy mindent megpróbált a párkapcsolata javítása érdekében, de eltévedt, rossz úton jár, nem találja a kiutat. A coaching ülések sorozata KRESZ-táblák olyan konfigurációja, melynek segítségével a hozzánk forduló kitalálhat (-tolathat) személyes zsákutcáiból, és eljuthat egy élhetőbb jövőbe vezető többsávos autópályáig, ahonnan már együtt száguldozhat tovább barátaival és üzletfeleivel. Ha a coachee meg akar tanulni ezen a nagy forgalmú pályán jól vezetni (életvezetés), akkor el kell sajátítania az ontológiai coaching filozófiáját (tehát nemcsak a KRESZ-t kell jól ismernie, hanem olyan technikás vezetővé kell válnia, aki képes rendkívüli látási és útviszonyok között is balesetmentesen és az „útviszonyoknak megfelelően” közlekedni.

Az emberi kapcsolatok velejárója a konfliktus. A különbségek abban mutatkoznak meg, hogyan értelmezzük (pl. lehetőségként, vagy veszélyként azonosítjuk) és kezeljük (pl. felnagyítjuk, vagy halogatjuk a megoldásokat) konfliktusainkat. Mindannyian a ránk jellemző módon értelmezzük a világot. Interpretáljuk a látványt: különféle térképeket alkotunk környezetünkről, benne önmagunkról. Amennyiben nem tanuljuk meg térképeinket adaptív módon olvasni, gyakran nem találjuk a jövőbe vezető utat. Nem vesszük észre, hogy sehová sem jutottunk, körbe-körbe keringünk. Tetteinket nagy mértékben befolyásolja, hogy mit hiszünk életünk értelméről, céljáról, miként gondolunk magunkra, mit tekintünk helyesnek vagy elítélendőnek, mit jelent számunkra embernek, anyának, apának, vezetőnek lenni. Nem a világot kell megváltoztatnunk, hanem a gondolkodásmódunkat, vagyis azt a módot, ahogy értelmezzük. Kétségtelenül nagy kihívás jelent a minket körülvevő folyamatok értelmezése. Gyakran sejtelmünk sincs, hogy miképpen írjuk át a jól ismert mintázatokat. Barátságos sormintáink, vagyis szokásaink, megoldási rutinjaink, gondolkodási paneljeink vitathatatlanul szépek, hisz mi rajzoltuk őket, vagy örökbe kaptuk a szüleinktől, tanárainktól. Jól ismert cselekedeteink átláthatóak, kevesebb odafigyelést igényelnek, egyszóval veszélyesen kényelmesek. Biztonságot jelentő szokásaink, a cselekvéseink, az „ahogy szoktuk” típusú megoldásaink ezernyi láthatatlan szállal szövik át mindennapjainkat. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül fogságba ejtenek. Nagyon is belátható következményei vannak, ha öntudatlanul úgy csináljuk a dolgokat, ahogy eddig, függetlenül attól, hogy nem jelentenek elegendően jó megoldást sem. Az ebből következő torzulások, hibák, csapdák olyan kicsik, hogy egyik napról a másikra észre sem vesszük őket. Megszokásaink visszatartanak attól, hogy gyermekkorunktól dédelgetett álmaink szerint hitelesen, és lehető legteljesebben, éljük az életünket. Mindaddig, míg az ontológiai coaching humorral, iróniával, játékkal, könnyedséggel átszőtt világát a coachee nem tudja belakni, arra bíztatjuk, fogja fel úgy a benne való utazgatást, mint egy váratlan kalandot. Kérjük, hogy alaposan figyelje meg az utazás során átélt élményeit, testi változásait. Indítsa be a képzelet-motort, induljon el önmaga és mások felé! Milyen előkészületeket teszünk egy kalandhoz? Hogyan, kivel, mikor kezdjük a tervezgetést? Hol találunk egy átgondolásra alkalmas helyet? Ez pontosan hol van? Mit veszünk? Mit és hogyan készítünk elő? Kiket hívunk meg? Mi a szerepük? Milyen egyéb felkészülés szükséges egy kalandhoz? Hová indulunk (hegyekbe, tengerpartra, dzsungelbe… miért éppen oda? Mi szól mellette? Milyen vágyunk teljesül ezáltal? Arra kérjük a hozzánk fordulót, hogy kalandtúra (fogalmi metafora) minden elemét feleltesse meg a valóságnak: például az élet, a szerelem, a tanulás stb. mint kalandtúra)! A gyakorlat során a coachee egyre felszabadultabb lesz, újabb és újabb ötletei örömet okoznak számára. A coach kérdései a következők: Hogy van most? Reflektáljon rá, hogyan ül/áll ebben a pillanatban? Hogy tartja a kezét? Milyen szapora a lélegzete? Mit jelenthet mindez? Öröme telt a kalandtervezésben? Mit jelentett ebben az esetben az öröm az ön számára? Mikor okozott magának legutoljára örömet? És a partnerének? Hasonlított az az öröm ahhoz, amit a feladat kapcsán most érzett?

Az ontológiai coaching során három területet veszünk célba: a testet (élettan, testtartás), a hangulatokat és legfőképpen a nyelvet. Nyelvünk a testünk és az érzelmeink felelős kommunikátora. Használata kiemelt szerepet kap az coachingban. Célunk, hogy tetten érjük azokat a szavakat, amelyek felelőtlenül, rosszul képviselnek. A gyakorlatok segítenek a coachee által használt nyelvet gondolatai, érzelmei és testi állapotai felelős, mások számára vonzó kommunikátorává tenni. Gyakran azt hisszük, hogy tudjuk, hová akarunk elérni az életben, abban azonban már kevésbé vagyunk biztosak, hogyan juthatunk el odáig. Az ontológiai coaching nem egy előre megszerkesztett forgatókönyvet ajánl. Nem mondja meg, hogyan kell viselkedni, mit jelent boldognak lenni, hogyan kell élni, ki a jó apa, milyen a nagyszerű anya, a felelős munkavállaló, a követhető vezető. Sokkal inkább abban segít, hogy pontosan fogalmazzuk meg céljainkat, viszont belássuk, hogy „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”. Megmutatja, hogyan bővítsük lehetőségeinket, mi módon tudunk élhetőbb és örömtelibb jövőt tervezni magunknak. Az ontológiai alapú life coaching megtanít reflektálni arra a módra, ahogyan a coachee elmondja élete történetét. Figyelni arra, hogy hányszor használja a „kell”, az „akarom”, vagy éppen a „jó lenne”, „igen, de” fordulatokat. Miért látja úgy a világodat, ahogy, milyen területen boldogul jól, sőt kiválóan? Milyen kérdésekben vár segítséget annak érdekében, hogy hasonlóképpen sikeresnek érezze magát, mint az élet más területén.

A coaching szempontjából létfontosságú, hogy a coachee megismerje azt a módot, ahogy arról beszél, hogy ki ő, milyen a világa, benne az a hely, ahonnan lehetősége nyílik bármilyen lépés megtételére. Ha megpillantunk egy széket, tényszerűen állítjuk róla, hogy szék. Hogy kényelmes, vonzó vagy csúnya, csupán értékelés. Egy személy értékelése. Sokszor éppen a hibás értékelések akadályai a megfelelő viselkedésnek. Fontos, hogy különbséget tegyünk az értékelések és a tényállítások között, ez lehetővé teszi számunkra, hogy megkülönböztessük a szubjektív véleményt az objektív valóságtól. Így jön létre a plasztikus, alkalmazkodó és egyedüli adekvát magatartásunk, a mi szóhasználatunkkal a „gyenge ontológiánk”. Ha megértjük, hogy egy szituáció nehézségére, lehetetlenségére és kilátástalanságára vonatkozó értékeléseink csak pillanatfelvételek és nem a hideg, kemény tények, akkor képesek leszünk alakítani a helyzetünkön. Az így elért eredményeink ismét visszahatnak az értékeléseinkre. Ha a világot veszélyes helynek látjuk, a döntéseinket ez az előfeltevés fogja meghatározni. Talán soha nem utazunk majd repülőgépen, vagy egyedül. Folyamatosan veszélyre utaló gyanús mintázatokat igyekszünk azonosítani. A kockázatok csökkentése érdekében megtilthatjuk társuknak, gyerekeinknek, vagy a mi rosszabb, önmagunknak, hogy ezt vagy azt ne tegyük, vagy előírjuk, hogy kell biztonságosan élni. Máris átadtuk a téves heurisztikáinkat, egyúttal átörökítettük a félelmeinket és a korlátainkat. Világunkról mondott véleményünk közvetlenül megfelel annak, amit problémánknak gondolunk. Világos tehát, hogy a megfigyelőtől az értékelést adó személytől függ, hogyan éli az életét, és milyen kockázatot hajlandó vállalni. Ha a coaching során alakítunk ezen (attitűdváltás), a hozott problémát is jó eredménnyel tudjuk megoldani.

Az ontológia alapú life coaching egyik erőssége a (jövő)szcenáriók (életstratégiák) létrehozásának módszere, mely hatékony eszköz hosszú távú előrejelzések készítésére egy olyan világban, amelyet nagy fokú bizonytalanság jellemez. Amikor nagy valószínűséggel előre jelezhető a jövő, nincs szükség szcenárióra. Az előrejelzéssel és a projekcióval szemben a szcenárió nem az aktuális trendet vetíti a jövőbe. Kevés tény és sok elméleti előfeltevés jellemzi. Nem a jelenlegi problémákból halad a jövőbeli megoldások felé: „megoldások keresik a problémákat, válaszok a kérdéseket”. A szcenáriók történetek arról, hogy holnap milyen lesz a világ, segítenek annak megértésében, hogy mit kell a jelenben változatnunk ahhoz, hogy az elképzelt jövőt elérjük, vagy elkerüljük. A szcenárió olyan jövőbéli megoldás, amelyhez hozzáigazítjuk jelenbéli problémáinkat. Az egymás mellett létező szcenáriók léte rávilágít arra, hogy több ösvény vagy út vezet a jövőbe, és valószínűsíthetően egyik verzió sem fog tiszta formában megvalósulni. A különféle egymásnak ellentmondó, vagy részben átfedő gyenge ontológia jobban kifejezi világunk komplexitását. Az elágazó ösvények kertje a szcenáriókészítés metaforikus helye. A szcenáriókészítő a kertben sétálgatva képzeletben rálép a különféle jövőkbe vezető ösvényekre (azok elágazásaiba), és a részletekbe nem bonyolódva elképzeli, hogy hová érne, ha valamelyikükön elindulna. Aztán visszajön a kertbe és elindul egy másikon. Az elágazó ösvények kertjét bizonyos nézőpontból a jövőből érkező megoldások gondozzák, strukturálják. A sokféle jövő jelenbéli mintázatai (maguk az ösvények) teszik izgalmassá a szcenáreuta számára. Ilyen értelemben maga a szcenáriókészítés folyamata is visszahat a jelenre (problémákra és megoldási lehetőségekre): a megoldások valóban a jövőből érkeznek.

A szcenáriókészítés eredménye nem egyetlen precíz képe a jövőnek, hanem olyan alternatívák felvillantása, amelyek a jövőbeli énjeinkkel való gyümölcsöző párbeszédhez vezetnek.

Eredeti cikk megjelent: Módszertani kézikönyv coachoknak és coaching szemléletű vezetőknek II. kötetében (Szerk.: Komócsin Laura)

Dr. Kollárné Déri Kriszti

Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport vezető trénere
Magyar Coachszövetség KA kuratóriumi elnöke
http://www.drkollarcoaching.hu
Tel.: 06 30 33 11 878
E-mail: kriszti.deri@drkollarcoaching.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.