Főoldal » Pénz a szülő-gyerek kapcsolatban

Pénz a szülő-gyerek kapcsolatban

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A héten a saját blogomban a Nemzeti Alaptantervben nagy csinnadrattával súlypontinak meghirdetett pénzügyi nevelés kapcsán dobtam fel néhány magvasabb gondolatot. (Kicsivel nagyobb volt a megdöbbenésem és a felháborodásom, mint egy átlagpolgártól elvárható lett volna, ráadásul ezzel nem is voltam egyedül, így néhányan úgy döntöttünk, megkavarjuk az állóvizet, arról meg itt olvashatsz.) Ebbe a körbe illik bele a mostani téma is, hogy milyen szerepe is lehet a pénznek a szülő-gyerek kapcsolatban…

Azért hozom fel éppen ezt a témát, mert az ügyfeleim hozták magukkal. Méghozzá elég nagy számban, és olyan vehemenciával, amire muszáj voltam reagálni. Egyrészt itt is, másrészt pedig egy olyan szolgáltatással, amellyel érdemben és gyorsan is tudok segíteni a problémán. (Ez utóbbiról majd egy kicsit később, mert kb. még szeptemberig várni kell vele, amíg készen nem lesz.)

Lényeg a lényeg: a pénzről már régóta mondom, hogy a kapcsolatokban úgy működik, mint a lakmuszpapír. Lehet, hogy végső soron miatta robban ki a konfliktus, de tapasztalataim szerint messze nem a pénz az eredeti, a hamisítatlan konfliktusforrás. A pénz csak a kijelzője annak, hogy valahol, mélyen súlyos problémák vannak két ember között. Igaz ez a párkapcsolatokra, a baráti viszonyokra, de akár a szülő-gyerek kapcsolatra is.

Ez járt az eszemben akkor is, amikor a már nem az első szülő jött hozzám azzal a panasszal, hogy (többnyire) kamasz gyerekével egyre többet vitatkoznak a pénzen. Mit vitatkoznak – egyenesen késhegyig menő, tányércsörgős veszekedéseik vannak.

Mi a viták legfőbb oka?

  • a gyerek mindig kér egy-két, netán több ezrest a kanyarban, elmenőben
  • el is szórja napokon belül
  • aztán újra jön, mintha csak pénzkiadó automata lenne az apja, vagy az anyja
  • úgy viselkedik, mintha csak teremne a pénz a pénztárcában és elég lenne csak belenyúlni érte
  • nem becsüli meg, amije van, nem vigyáz az értékeire
  • természetesnek veszi, hogy ha valami elkopik, elromlik, szétesik, stb.,

    akkor szinte azonnal kapjon egy újat, akkor is, ha ő nem vigyázott az eredeti cuccára

  • nem ismeri a pénz értékét
  • néhány szülő egyenesen hálátlannak is érzi a gyerekét (bár ezt erős lelkiismeretfurdalások közepette vallották csak be), mert úgy látja, a gyereke abszolút nincs tekintettel azokra az erőfeszítésekre, amelyeket ő tesz azért, hogy olyan színvonalon élhessenek, amilyenen most.

És mit mond a gyerek?

 

  • már megint bele akarak szólni, mikor mit és hogyan csinálok
  • miért nem lehet nekem is szórakozni?
  • már megint csak parancsolgatnak és veszekednek!
  • miért nem jó semmi, amit csinálok?

És azt hiszem, hogy a gyerekek reakciói az árulkodók igazán. Ott sokkal többet láthatunk a kofliktus valódi természetéről – ezért is érdemes a gyerekekre figyelni. A gyerek ugyanis ezekből a dolgokból csak annyit vesz le, hogy őt nem szeretik a szülei. És a szülőknél is inkább az a lényeg, hogy a gyerek nem becsüli őket. És ennek a pénzhez vajmi kevés köze van.

Amiért érdemes itt egy kicsit leragadni, az az a tény, hogy a szereplők, tehát a szülő és a gyerek, elbeszélnek egymás mellett. Nem értik meg egymást, sem egymás igényeit, és ez übergáz. Tipikusan az a szitu ugyanis, amikor, ha egy kicsit nem figyel oda az ember fia/lánya, akkor rögvest beindul a játszmázás.

Ezt is meg lehet oldani – akár “önerőből” is. De ehhez sok türelem, őszinteség, tapintat, megértés és nagy alkalmazkodás kell – mindkét fél részéről.

Az a baj, hogy mire a szülők eljutnak odáig, hogy segítséget kérjenek, addigra már eléggé elmérgesedik a helyzet, és az “önerő” már nem biztos, hogy segít. Ilyenkor kerülök én a képbe. Sok mindent tudok bevetni – az adott szituációtól és családtól függően, de az biztos, hogy a család dinamikájának, azaz a családon belül uralkodó viszonyok a feltérképezésével kezdjük. (Erre kidolgoztam egy tesztet.) Aztán folytatjuk azzal, hogy elbeszélgetek a szülőkkel is, és a gyerekkel is, megismerem az álláspontokat. A kettőből pedig már össze lehet állítani egy egyéni, teljesen a családra szabott programot, amely segít a család minden tagjának abban, hogy feloldják az ellentéteket, és érzékenyítse a másik fél problémái iránt – ahol csak lehet, játékos eszközökkel. Természetesen mindez kiegészül azzal, hogy a megvalósításra “ránézek”, tehát minhdig van egy közös beszélgetés. (Itt még előfordulhat az is, hogy mediálunk, azaz közvetítek a szülők és a gyerek között a probléma megoldásában.)

Amit mindebből már Te is megvalósíthatsz, ha ebben a dalban vagy a gyerekeddel:

  • leültök mindnyájan (értsd az egész család, tehát minimum mindkét szülő és a gyerek), és átbeszélitek türelmesen, egymásra figyelve és tapintatosan, hogy kinek mi a baja a másikkal – már ekkor nagyon sok megdöbbentő élmény születhet, mert ilyenkor szokott kiderülni, hogy a másik valójában mit és hogyan érez. Ez pedig általában megdöbbentő szokott lenni, mert a legtöbben nem is hiszik, hogy ez a probléma a másikat is olyan mélyen érinti, és annyira fáj neki.
  • egyenként előveszitek a problémákat, és a másik fél írásban felsorol öt módot, lehetőséget, hogy hogyan tudna ezen ő változtatni. Amíg ez megtörténik, a problémahordozó fél is felsorol írásban öt lehetőséget, amivel változtatni tudna. Aztán “összeengeditek” a listákat, és megegyeztek abban az egyben, amelyet alkalmazni fogtok, és mindnyájatoknak megfelel. (Emellett kijelölitek a második legjobbat is, hogy ha valamiért nem jön be az első, akkor is legyen mivel folytatni.)
  • a kiválasztott módszer szabályait is megállapítjátok, amelyekhez mindnyájan tartjátok Magatokat.
  • ha egy mód van rá, akkor valahogy kövessétek nyomon a haladást. Ha mérhető, akkor táblázatban, ha nem, akkor dokumentáljátok – naplóban, képekkel, stb., mindegy, de valahogy őrizzétek meg, hogy napról napra, hétről hétre hogyan alakult a probléma feloldása. Ehhez nem árt egy héten egyszer szintén összeülnie a családnak, és átbeszélnie, hogy ki hol tart, mit érez, lát-e javulást, és ha igen, hol, és miért, ha nem, miért nem, stb.
  • ha úgy érzitek, elértétek az ideális állapotot, de legalábbis valami ahhoz nagyon hasonlót, akkor folytassátok ezt a módszert még legalább két hónapig. Ennek több oka is van: egyrészt így lesz elég időtök arra, hogy a megegyezett szokásokat kialakítsátok, pontosabban hogy valóban szokásokká alakuljanak. Másrészt szokásotokká válik a rendszeres és komoly kommunikáció, az egymásra figyelés is, és ez már önmagában nemhogy problémamegoldó, egyenesen problémamegelőző hatású.

Ha még ezután sem boldogultok, akkor is van továbblépés, de arról majd máskor. 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.