Főoldal » Puzsér kontra evolúció

Puzsér kontra evolúció

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Mostanság egyre több olyan írásvélemény jelenik meg a sajtóban, hogy semmi értelme nincs annak, hogy többen közpénzen kínozzák magukat csak azért, hogy mindenféle olyan rekordokat állítsanak fel, amelyek a világon semmire nem jók, az emberiség fejlődését nem mozdítják előre, öncélú sportteljesítményeket nyújtsanak, ergo egy merő önzés a sportolók részéről, hogy elvárják tőlünk, hogy mindezt támogassuk – akár anyagilag, akár érzelmileg.

Erre szokták azt mondani kicsit fejlettebb piacgazdaságokban, hogy hja, amire kereslet van, arra előbb-utóbb megjelenik a kínálat is. Márpedig az olimpiára van kereslet. Eddig a közgazdaságtan.

De miért is van erre olyan nagy kereslet? Na, innentől kezdődik a pszichológia.

Ígérem, először és utoljára nyilvánulok meg olimpia témában, még mielőtt elterjedne rólam, hogy nem én csinálom a trendet, hanem csak másolom… :) Viszont olyan érdekes kommetárok láttak napvilágot, hogy emellett én sem tudtam szó nélkül elmenni.

Fel van háborodva Tóta W. és Puzsér is, hogy miért is kell hősként kezelni azokat a mazochistákat, akik magukat is tönkre teszik csak azért, hogy a nevüket megörökítse a kollektív emlékezet, pedig ez csak önös ambíció, és lehetne az olimpikonokra szánt pénzt sokkal értelmesebb dolgokra is fordítani.

Egy valamit azonban kihagynak a számításból ezek az urak: azt, hogy az ember így van agyilag berendezve. Igenis kellenek nekünk a hősök. És kell az extázisba hajló drukkolás is.

Nem tudom, a két úriember tanult-e behatóbban történelmet, bár a dolgok megértéséhez szerintem elég lenne simán csak a felső tagozat ötödik osztályos történelemismereteiket előbányászni. Ha ezt megtennék, akkor valszeg nem tennének kinyilatkoztatásokat. A véleményükhöz persze joguk van, csak nem biztos, hogy ezt úgy kéne tálalni, hogy a többség a hülye. Mert hogy nem sikerült eltalálniuk a mai olimpikonok indítékait sem, hogy miért vállalják be azt a több évtizedes mazochizmust, hogy néhány alkalommal ők lehessenek a legjobbak. Azt aláírom, hoyg valamikor, nagyon régen a mezei, de társadalmában sikeres ős- és ókori ember (a törzs legjobb vadásza, netán a gladiátorok, katonák) indíttatása egészen más volt a hőssé válás útján: egyszerűen csak életben akartak maradni. A törzs legjobb vadásza ezért ölt testi épsége kockáztatásával mammutot, a gladiátornak meg a katonáknak meg nem volt más választása: vagy ők ölnek, vagy őket ölik meg. Ettől függetlenül a mai olimpikonok teljesítménykényszere, a tömegek részéről erre irányuló igény mégis ebben gyökerezik.

Szóval alapjáraton sok vadász, katona meg gladiátor szaladgált akkoriban mindenfelé. Éppen ezért, ha valaki ebben a világban akart igazi hős lenni, amikor az ilyesféle harcok szinte mindennaposak voltak, legalábbis minden nemzedék életére jutott egy kiadósabb háború, de minimum hadjárat, akkor azért több kellett annál, hogy simán csak mammutot ejt el, vagy a légió tagjaként nekimegy az ellennek. Ki kellett tűnni a tömegből. Abból a tömegből, amelyik gyakorlatilag hivatásszerűen “hősködött”. 

Miért?

Mert a természetes kiválogatódás törvénye ezt diktálta. (Nesze Neked, már megint előkerült az evolúciós pszichológia.)

Mi köze a természetes kiválogatódásnak ahhoz, hogy ki milyen vadász? 

Mammutot elejteni ugyebár a törzs egész közössége szokott volt. Szépen, munkamegosztás alapján. Így nehéz volt kiemelkedőt nyújtani. Márpedig az ember is csak arra van “tervezve”, evolúciósan legalábbis, hogy örökítse a génjeit. Kihez szerettek dörgölőzni az ősanyák? Hát persze, hogy a legjobb vadászokhoz! Nekik szívesen szültek utódot, mert így megvolt rá a reményük, hogy apjuk jó génjeit örökölve a gyerek is – ősember léptékben mérve – hosszú életet élhetett.

Na, és akkor most tessék találgatni, hogy a közös mammutvadászatok mellett mivel tudták felhívni magukra az őspasik a nők figyelmét?

Csupa olyan dologgal, aminek semmi köze nem volt a közös jó megalapozásához, kizárlóag ahhoz, hogy önző módon tovább tudják adni a génjeiket – minél szélesebb körben… Vagyis elmentek jaguárt, kardfogú tigrist, meg hasonlóan vérszomjas vadakat vadászni – egyedül. Mert ott nem volt vitatható a teljesítmény. Nem volt kérdés, hogy kinek a génjei a legjobbak.

Később, az ókorban már nem a mammut meg a kardfogú tigris volt a bizonyító erő. Hanem az, hogy hogyan tud érvényesülni: ha kell, ki mindenkin tud átgázolni, legyen az ellenség a harcmezőn, vagy éppen politikai ellenfél a szenátusban, és hogy mennyi pénzt tud összegyűjteni (harácsolni?). Aki abban a világban erre képes volt, az bizton számíthatott rá, hogy a nők tőle akarták a géneket. Bizonyos értelemben még a gladiátorok is ebben a dalban voltak: békeidőben kápráztatták el a nagyérdeműt olyan rendkívüli teljesítményekkel, amelyekre egyébként a háború teremtett csak lehetőséget.

Jó, eddig a nők rajongását tudtuk megmagyarázni. De mi van a pasikkal? 

Bizony amellett, hogy irigyelték a nagy vadászt (katonát, gladiátort, tetszőlegesen behelyettesíthető), bizony ünnepelték is. Mert mégis csak szegről-végről rokon volt, tehát volt közük hozzá, ahogy az egy jól szituált törzsben annak idején szokás volt. Később a nemzetségi összetartozás, még később már a nemzeti is elég volt ennek a feelingnek a kiváltásához. És ez a boldog tudat, hogy ő is hozzánk tartozik, bizony elég volt ahhoz, hogy az azonosulást is kiváltsa. Mintha valóban mi harcoltunk volna a kardfogúval, az ellenséggel, a másik gladiátorral. (Tessék csak az ókori történetírók által is leírt őrjöngő közönségre gondolni. De nem is kell olyan messzire menni: szerintem mindenki látott már ugyanilyen őrjöngő spanyol közönséget bikaviadalon vagy éppen focimeccsen.)

Szóval hogy miért is kell manapság az olimpia?

  • Mert végre lehet valami kiemelkedő teljesítménnyel azonosulni
  • mert végre van miért rajongani – esetleg őrjöngésig
  • mert végre újra vannak hőseink.

És igen, innen üzenem, hogy erre van igény. Alig párezer éves. (Nagyjából 153 ezer éves.)

És ezzel akar egy Puzsér vagy egy Tóta W. vitatkozni? Ahhoz nekik is legalább 153 ezer évig kéne élniük, és néhány nagyobb teljesítményt letenni az asztalra.

Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.