Főoldal » Találkozás Daniel Kahnemannal

Találkozás Daniel Kahnemannal

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ma délután meghallgathattam Daniel Kahneman, izraeli-amerikai, Nobel-díjas pszichológus előadását a Zürichi Egyetemen. Ráadásul fél méterre voltam Tőle. Azt hiszem, még soha nem voltam Nobel-díjas közgazdászhoz ilyen közel J

Kahneman 2002-ben kapta a közgazdasági Nobel-díjat Amos Tverskyvel közösen kidolgozott kilátáselméletért. Sajnos Tversky nem érte meg a Nobel-díjat. Kahnemant tekintik a pszichológiai szempontú közgazdaságtani megközelítés atyjának.

A „Think, Fast and Slow” című könyvéről beszélt. Próbálom visszaadni, amit hallottam pár órája J

A fő gondolat: elménk nem mindig olyan racionális, mint azt feltételezzük. Intuícióink, érzelmeink, benyomásaink lényeges szerepet kapnak logikánkban. A „gyors” gondolkodás egyfajta automatikus, intuitív, spontán gondolkodást jelent, ami nem kerül erőfeszítésünkbe, „passzívak” vagyunk, ez az „egyes rendszer”-ünk, a „lassú” gondolkodás agymunkát, erőfeszítést igényel, ez a „kettes rendszer”. Gyakorlattal, képzéssel a másodikból lehet első, erre példának az autóvezetést vagy a sakkozást hozta fel Kahneman. Az „egyes rendszer”-be tartozik például a „haló-hatás”, vagy hogy általában a valóságnál egyszerűbb történeteket kreálunk, kihagyjuk azt, ami nem illeszkedik, ami szerintünk nem koherens.

Kahneman szerint egyébként „túlbecsüljük a világ működésével kapcsolatos tudásunkat, és alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét.”

Ha tudatosan figyelünk, ha kontrollt gyakorolunk a gondolataink, cselekvéseink felett, ha tudatosan próbálunk hibákat elkerülni (persze ettől még hibázhatunk), akkor a „lassú” rendszerben gondolkodunk. A szervezetek sokkal inkább képesek erre, mint az egyének. Az egyének sokkal inkább azonnali érzelmi reakciókat adnak, és inkább „szűken” gondolkodnak.

A veszteséget sokkal erősebbnek érzékeljük, mint a nyereséget. 100 pénzt veszíteni, ugyanakkor 200-at nyerni, ebbe a játékba a legtöbb ember nem megy bele, mert a veszteséget el akarjuk kerülni. Ez a döntés közgazdaságilag irracionális.

Egy másik érdekes példa volt a vállalatok bónusz-rendszere: „a” verzió volt, hogy ha valaki teljesítette a célt, kapott bónuszt, „b” verzió, hogy alapból volt bónusz, amit elvettek, ha nem érte el az egyén a célt. A „b” esetben sokkal keményebben dolgoztak az emberek.

Ha benne vagyunk egy pozícióban (munka, párkapcsolat, szerződés), nehezen változtatunk, inkább tartjuk a státusz quót, mert az új szituáció hátrányait erősebbnek érezzük, mint az előnyöket. A fenyegetések erősebbek számunkra, mint a lehetőségek.

A kilátáselmélet azt állítja, hogy egy palack bor megvásárlására vagy eladására való hajlandóság a viszonyítási ponttól függ — tehát attól, hogy jelenleg a tulajdonunkban van-e a kérdéses palack (főleg, ha gyűjtők vagyunk). Ha a tulajdonunkban van, akkor azt mérlegeljük, hogy mekkora fájdalmat okozna lemondani róla; ha nincs, akkor pedig azt, mekkora élvezetet okozna, ha megszereznénk. Ezek az értékek a veszteségkerülés miatt nem egyenlők: lemondani egy finom borról fájdalmasabb, mint amekkora élvezetet okoz egy ugyanolyan finom bor megszerzése. A veszteség erőteljesebb reakciót vált ki, mint ugyanakkora nyereség.

Kávésbögréket osztottak szét kísérletképpen, véletlenszerűen, a résztvevők fele kapott belőlük. Az eladók kitették maguk elé a bögréjüket, majd felkértük a vevőket, hogy nézzék meg a szomszédjuk bögréjét, és jelöljék meg azt az árat, amennyiért megvennék a bögrét. A vevőknek a bögrék árát saját pénzükből kellett kifizetniük. Az eredmény drámai volt: az átlagos eladási ár körülbelül kétszerese volt az átlagos vételárnak.

Sok esetben pedig túlzottan optimisták vagyunk, nem tudjuk reálisan felmérni, mekkora a kockázat, mibe is kezdünk. A kontroll csak illúzió.

Kahneman azzal zárta előadását, hogy tekintsünk úgy az életre, mint ismétlődő játékok sorozatára :)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.