Főoldal » Tanulj gondolkodni és nevetni!

Tanulj gondolkodni és nevetni!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A 21. század egyes gondolkodás formái, túlságosan elkorcsosultak. Túlságosan bonyolítjuk a dolgokat. Mindenki okos ellenérveket sorakoztat fel, bármilyen téma ellen – hiszen úgy gondolja, csak így maradhat meg az önbecsülése a többiekkel szemben.  Ennek az egyik következménye, hogy kevesebb a bátrabb vállalkozás, mert félünk a csalódástól, vagy attól félünk, hogy a másiknak sikerül, amit mi féltünk megtenni.  Így kb. visszasüllyedünk a beletörődésbe, a haragba, félelembe, irigységbe, aggódásba.

Mi történik, ha nem törődünk bele a sorsunkba, elfelejtjük a haragot, elfelejtjük a félelmet, nem irigykedünk, és nem aggódunk?

Csak annak van esélye változtatni a sorsán, aki nem törődik bele. Emberek vagyunk, rengeteg potenciállal egyénenként. Kutatni, keresni kell, mikre van lehetőségünk, mit tudunk elérni. Ezekből tanulhatunk, még akkor is, ha csak kísérletezünk. Ne mondd, hogy öreg vagy már ehhez.  Vannak, akik 8 évesen már világsztárokká váltak. Ha van még 8 éved hátra, bármire képes lehetsz.  Scatman és Sean Connery is elég idős volt, mikor igazi világsztár lett. Egyik idősebb ismerősöm pedig 70 évesen szeretne lány zenekart alapítani. Ha változtatsz a beletörődésen, megváltoztathatod a világot.

Mostanság egyre gyakrabban haragszunk is dolgokra, emberekre, egy autósra, aki kivág elénk, egy koldusra, aki nem hagy békén, főnökünkre, aki miatt nem tudunk rendesen dolgozni, a tv-kre, mert valóságshowokat adnak, színvonalas műsorok helyett, az időjárásra, mert éppen vihar van. Mind teljesen jogos és teljesen felesleges. Nagyjából semmire nem megyünk vele – egy korai hasgörcsön vagy szívrohamon kívül.  Hogyan ne haragudjunk? Gondoljuk végig. Az autós kivágott már, hiába haragszunk rá, nem érez belőle semmit, nem vesz észre belőle semmit. Akkor mi mért tegyük tönkre magunkat? Ez van. A koldus is max fél percig dolgozza fel, hogy ott hagyjuk, és nem fogja érdekelni 2 perc múlva, hogy haragosak vagyunk. A főnököt is csak a munkahelyen kell kibírni, kívánni kell neki egy barátságosabb természetet, egy jobb észjárást, attól ő se fog változni, ha haragudsz rá. Igazából, csak te fogsz magadnak rosszabb egészséget teremteni, ha haragszol.  Ha ezeket végiggondolod, egy idő után megszűnik a haragod. Ez nem megy egy csapásra, csak gyakorlással. Valamint ne érezz magadban szégyent, ha valaki szerinted rossz dologra nem haragszol, csak azt kívánod, hogy legközelebb legyen jobb.

A félelemről már írtam a lavinás cikkben.  „Lehet óvó félelem, vagy a nagy kudarcot tápláló élelem”  Depresszió

Mindig gondold át, mitől félsz, mi lehet a legrosszabb, hogy tudsz a legrosszabb lehetőségen változtatni. Mi történik, ha megteszed, mi ha nem? Mit nyerhetsz, ha bevállalod, mit ha nem?

Irigyek, pedig azért vagyunk, mert a szomszéd kertje zöldebb. Neki könnyebb, mert jobbak voltak az ismeretségei, jobban keres, jobban tud befektetni, nincsenek problémás rokonai. Pedig megeshet, hogy vannak. Ez pedig, nem feltétlenül rosszalló irigység, csak a neki könnyebb lehet státusz.  Egy: kívánj magadban, vagy személyesen neki nagy sikereket és kezd el magad megvalósítani. Az nem megvalósítás, hogy neked azért nem megy, mert a másiknak könnyebb. Van akinek ezerszer könnyebb, van akinek ezerszer nehezebb. Magadról gondoskodj, ne másról.

Tanulj meg ne aggódni. Általában azért aggódunk, mert nem ismerjük, valami kimenetét. Szedjük össze a lehető legtöbb információt, az adott tényről. Rendszerezzük azokat, és ha átlátjuk, rájövünk, hogy felesleges aggódni. Ugyanakkor, ha már rendszereztük is, több dolgot is elérhetünk vele kapcsolatban, akármi legyen az. Az aggódás az ismeretek hiányából adódik. Szerezd be az ismereteket, fejezd be az aggódást és kezdj élni.  Ha valaki börtönbe kerülhet, meghalhat, lelőhetik, akkor aggódhat, de ők többet az élet más területén nem fognak aggódni. Ha te ezeket mind elkerülheted, akkor értékeld, hogy nem kell átélned, és ezek nélkül is megoldhatod, hogy ne aggódj.

Ha nem aggódsz, nem félsz, nem irigykedsz, nem haragudsz, tudsz őszintén nevetni! Ha mosolygós vagy, több ember fog kedvelni, jobbak lesznek a kapcsolataid. Jobb környezetbe fogsz kerülni.

Van gondolat, ami lehúz, van ami, felemel. Arra koncentrálj, ami felemel, semmi szükséged, arra, hogy lehúzzanak.  Az emberek gondolatai, érzései beszivárognak a bútorokba, a falakba. Ezt érezzük, ha belépünk egy lakásba, egy munkahelyre, vagy egy templomba. Ha pozítiv, vidám gondolataink lesznek, akkor azok fognak a falakba, bútorokba beszivárogni.

Ne kétséget keress megoldásokat. Ne kritizálj, bíztass. Kívánj pozitív változásokat, és próbálj minél több dolgot szeretettel fogadni. Mosolyogj és kezdj el élni – meg fog tőle változni a világ. 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.