Főoldal » A Lorna Wing-i triász 2. rész

A Lorna Wing-i triász 2. rész

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az előző fejezetben kitárgyaltam a Lorna Wing-i triász két nagy ágát, a mentális- és a kommunikációs képességek minőségi sérülését. A harmadik nagy terület azonban még hátra van, így ígéretemhez híven bemutatom a szociális képességek minőségi sérülését is.

Hogy könnyebben érthetővé váljon, a szociális problémákat a három alapvető autisztikus sérülésen keresztül mutatom be.

Az autizmus három típusa:

1. Az aktív, bizarr csoport

2. A magányos, izolált csoport

3. A passzív csoport

És van még plusz egy:

4. A formális csoport

Nézzük meg először a második csoportot.

Magányos, izolált autisták:

Ezek az autisták nagyrészt súlyos kommunikációs problémákkal küzdenek. Mivel a kommunikációjuk egésze sérült, nem képesek megértetni magukat a külvilággal, nem tudják kifejezni megfelelően az igényeiket, érzelmeiket. Ezáltal elszigetelődnek, magányossá válnak, innen kapta a csoport a nevét. Nehezen megközelíthetőek, mert egyfajta “üvegbúrát” vonnak maguk köré. Ez egyfajta védekező mechanizmus a külvilág behatásaival szemben, aminek – kommunikációs és társas zavaraik okán – folyamatosan ki vannak téve, és nem képesek velük a hétköznapi ember szintjén megküzdeni. Laikusok leggyakrabban ezt a csoportot gondolják az egyetlen létező autista megjelenésnek. Gyakran hangzanak el az olyan kijelentések, mint “a saját világában él”, vagy “magának való”, és nem is foglalkoznak vele. Pedig egy izolált autistával lehet is kell is foglalkozni. Megnyílásának, fejlesztésének feltétele, hogy megtaláljuk a kulcsot az autizmusához. És, hogy hol van ez a kulcs? Ehhez gyakran egy élet munkája is kevés.

A passzív autisták:

A passzív autisták azért érdekesek, mert sokáig nem is lehet megmondani róluk, hogy autisták. Az óvodás csoportban mindent nagyon szépen megcsinálnak, részt vesznek a foglalkozásokon, pontosan követik az óvónő utasításait és minden játékban benne vannak. A gond azonban ott van, hogy nem tudják, hogy miről is szól a játék. Például egy fogócska. Látja azt, hogy mit csinálnak a többiek, le is utánozza, de ha megkérdeznék tőle, hogy mi az a fogócska és miért szokták játszani, akkor nem tudna rá válaszolni. Ez még a kisebbik gond. A nagyobb baj, hogy ha egy passzív autistnának azt mondják, hogy “ugorj a kútba”, akkor “kútba ugrik”. Ők a társadalom legnagyobb “balekjai”, és a nagy mennyiségben megtalálható, nem éppen mélyérzésű illetők mindenféle lelkifurdalás nélkül kihasználják ezeket az embereket. Ezért nekik különösen fontos elmagyarázni, hogy utcán, tömegközlekedéskor, közösségben mire figyeljenek oda, milyen helyzeteket kerüljenek el. Öröm az ürömben, hogy a passzív autisták a legkönnyebben fejleszthetők.

Az aktív, bizarr autisták:

Az aktív csoportba tartozó autisták valóban a legbizarrabbak. Különös, extrém viselkedésükkel a legkülönfélébb szituációkat képesek előidézni, olyanokat melyekben legvadabb álmainkban sem gondolnánk. Megállás nélkül való beszéd egyetlen téma körül, teátrális mozdulatok, az ember arcába való beletolakodás, zavarba ejtő dícséretek, a gyanútlan leányzók fenekének és kebleinek mebámulása, netán megérintése. Ezek mögött a “kicsapongások” mögött egyetlen nagyon erős motiváció működik: barátokat szerezni, kapcsolatokat teremteni bármi áron. Az aktív autisták nyitottak, tele vannak energiával, cseppet sem jellemző rájuk a magukba fordulás, az “üvegbúra” effektus. Hangosak, rakoncátlanok, nehezen kezelhetők, ugyanakkor tele vannak érzelmi töltettel és velük mindig lehet valami új kalandba, vagy mókába csöppenni, amit aztán még évekig lehet mesélni az ismerősöknek.

A formális autisták:

A formális csoport azért számít +1-nek, mert inkább az Asperger-szindrómásokra jellemző. A formális autisták a külvilág által elfogadott és alkalmazott szociális és viselkedési normákat megfigyelik és elsajátítják, azonban ezekből szertartásszerű, merev formulák lesznek, melyeket beépítenek a mindennapi rutinba és nem is térnek el tőlük. Ez a rigid formalitás egyfajta alkalmazkodási kísérlet. Egy autista számára a metakommunikáció, az illem, az udvariasság mind problémát jelentenek, ezért jól bevált módszerekhez folyamodnak. Temple Grandin például (róla majd később fogok írni), tudta, hogy az emberek elvárják tőle, hogy bemutatkozzon, de a gondolkodásbeli rugalmatlanságának köszönhetően nem tudott különbséget tenni a köszönés és köszönés között. Ezért mindenkinek úgy köszönt, akárhányan is voltak a csoportban, hogy: “Jó napot! Temple Grandin vagyok! Nagyon örvendek!”. Szépen sorban, minden egyes embernek, ugyanazzal a ritmussal, hanglejtéssel és kézmozdulattal.

Az egyes csoportok egymástól nem élesen elkülönülő csoportok, közöttük nagy az átfedés, illetve egyik csoport átmehet a másikba. Előfordulhat az, hogy egy izolált autista megfelelő speciális kezelést kap, melynek köszönhetően átmegy az aktív csoportba. Azonban ugyanez lehet fordítva is, ha nem megfelelő a kezelés. Időszakos változás is észlelhető, azaz hol az egyik, hol a másik csoport jellegzetességei kerülnek előtérbe. Gyurka guru dominánsan a passzív csoportba tartozik, de nála például megfigyelhető egy erőteljes formalitás is. Ha jó napja van és jó a kedve, akkor kifejezetten aktív szokott lenni, nyitott és beszédes. Viszont van, hogy a háta közepére kíván mindenkit és akkor begubózik a saját kis vackába.

Egyelőre ennyit a lexikális ismeretanyag bővítéséről. Időről-időre fogok ilyen és ehhez hasonló szösszeneteket beépíteni Gyurka guru tanításai közé, hogy tisztában legyetek az autizmus hátterével. Remélem nem untátok magatokat túlságosan, ígérem a következő fejezetben már visszatérek a Mester nem hétköznapi hétköznapjaihoz.

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.