Főoldal » A menopauza előnye: csökkenti a mellrák kockázatát

A menopauza előnye: csökkenti a mellrák kockázatát

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Azoknál a nőknél, akik hőhullámokat és a menopauza egyéb tüneteit élték át, 50 százalékkal kisebb az emlőrák leggyakoribb formájának kockázata, mint az ilyen jelenséget nem tapasztaló nőknél. 

 

Ezt a kapcsolatot a Fred Hutchinson Rákkutató Központ kutatói mutatták ki elsőként; közleményük most a Cancer Epidemiology Biomarkers and Prevention online kiadásában olvasható, és majd a februári számban jelenik meg nyomtatásban.

Mint a senior szerző, dr. Christopher I. Li epidemiológus elmondta, úgy látszik, hogy a menopauzális tünetek védő hatása annál erősebb, minél erősebbek és minél gyakoribbak voltak ezek a jelenségek. Azoknál a nőknél, akik a hőhullámokra, a verejtékezésre még éjszaka is felébredtek, kifejezetten alacsony volt az emlőrák kockázata.

Li és kollégái a kapcsolatot azzal magyarázzák, hogy – mint az ismert – a női nemi hormonok, az ösztrogén és progeszteron fontos szerepet játszanak a legtöbb emlőrák kialakulásában, és a menopauzát kísérő tünetek éppen abból adódnak, hogy lecsökken ezeknek a hormonoknak a szintje a petefészek működésének lanyhulása miatt. Feltevésük szerint az ösztrogénszint erősebben csökken azoknál a nőknél, akik hőhullámukat és más tüneteket élnek át a menopauza kapcsán.

Az eredmények szerint az invazív duktális és az invazív lobuláris emlőrák gyakorisága 40–60 sszázalékkal volt kisebb menopauzális panaszok esetén. (Az említett két rák az emlőrák két leggyakoribb formája.) Ez az összefüggés akkor sem változott, ha az elemzés során figyelembe vették azokat a tényezőket, amelyek szintén befolyásolják az emlőrák előfordulását (pl. kövérség, hormonpótlás).

A kutatás során 1437 posztmenopauzális nővel készítettek interjút, akik közül 998-ban korábban emlőrákot diagnosztizáltak. Kikérdezték őket a gyakori menopauzális tünetekre vonatkozóan, így a hőhullámokról, az éjszakai izzadásról, az álmatlanságról, a hüvelyszárazságról, a szabálytalan vagy túl erős menstruációról, a depresszióról és a szorongásról.

“Bár a menopauzát kísérő tünetek egyértelműen rontják az életminőséget, vizsgálatunk arra utal, hogy pozitív oldala is van: ha a további tanulmányok is igazolják, akkor kijelenthetjük, hogy a tünetektől szenvedő nőkben jelentősen ritkább az emlőrák” – mondta dr. Li.

 

forrás: MedicalOnline, Science Daily

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.