Főoldal » Autizmus és viselkedésproblémák 2. rész

Autizmus és viselkedésproblémák 2. rész

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

– Mi áll a viselkedésproblémák hátterében? – A nyolclépéses program.

 Az előző részben kifejtettem, hogy mi az a viselkedésprobléma, és hogy mi az összefüggés az autizmus és az agresszió között. Jelen cikkben megkísérlem feltárni a viselkedésproblémák mögött meghúzódó okokat, valamint leírok egy nyolc lépésből álló tervet, amely segít megérteni és változtatni a fennálló viselkedésproblémákon.

 Ahhoz, hogy megértsük, hogy egy autista miért úgy viselkedik, ahogy, tisztában kell lenni az autizmusra jellemző tünetekkel. Ezeket a jellegzetességeket részben kitárgyaltuk az előző fejezetben. Azonban nem minden viselkedésprobléma adódik pusztán az autizmusból. Nem jó, ha egy autista minden egyes megnyilvánulását megpróbáljuk akaratlagosan befolyásolni, viszont az sem célszerű, ha valóban elfogadhatatlan viselkedések mellett is csak rálegyintünk, hogy „autista”.

 Gondolkodjunk el a következő kijelentéseken:

         Pontosan tudja, hogy mit csinál!

         Egy az egyben olyan, mint az apja!

         Meg kell mutatni neki, hogy ki a főnök!

         Képtelen elmondani, hogy mit akar!

         A sok szabállyal csak korlátozom a függetlenségében!

Persze ezek erős sarkítások, mégis ilyen és ehhez hasonló kijelentések elő szoktak fordulni egy autista nevelése kapcsán. Ezek mind olyan kijelentések, amelyek akadályozzák a viselkedésprobléma mögött húzódó okok felderítését.

 Az ilyen jellegű kijelentések helyett, inkább a következőkre fókuszáljunk:

         Milyenek a viselkedésproblémával szemben kiváltott érzéseink és reakcióink?

         Miként értelmezzük a viselkedést (pl.: direkt csinálja-e vagy sem?)

         Mit tekintünk a viselkedésprobléma okának?

         Mit lehet tenni az ügy érdekében, és hogyan?

         Elsősorban kinek a felelőssége?

 

Mindezeket átgondolva most már rátérhetünk a cikk fő mondanivalójára:

Mi áll a viselkedésproblémák hátterében?

  1. Tanult viselkedési forma: már így elsőnek borzolom az idegeket. Igen, kijelenthető, hogy a viselkedésproblémák jelentős részében tanult mintáról van szó. Ezek a minták két célt szolgálnak az autista számára. Egyrészt, hogy elérjenek valamint, másrészt, hogy elkerüljenek valamit. Mindkettőt jól ismerjük, hiszen a hétköznapi nyelvben „hiszti”-ként szokták definiálni. Egy autistánál azonban különösen nehéz megkülönböztetni a valódi problémát a hisztizéstől.
    Amikor a gyerek nem kapja meg amit akar, például egy drága játékot, vagy édességet, akkor előfordulhat, hogy a földre veti magát és toporzékol. Ilyenkor sok szülő megijed (különösen, ha ez mindenki szeme láttára történik) és inkább odaadja neki az áhított tárgyat, csak hagyja abba a bömbölést. Ha ez gyakran előfordul, akkor a gyerek megtanulja, hogy bömböléssel bármikor elérheti a célját, és ezt a megoldást fogja használni, mint kommunikációs csatornát.
    A másik verzióban kérünk valamit a gyerektől, mondjuk, hogy pakolja össze a játékait. A gyerek erre elkezd sírni és ordítani, mire a szülő megfutamodik és visszavonja az utasítást. Ha ez gyakran előfordul, akkor a gyerek megtanulja, hogy a számára nem kívánatos feladatokat ezzel a viselkedéssel el tudja kerülni.
    Egy autistánál azért árnyaltabb ez a fajta viselkedés, mert náluk jóval szűkebb spektrumon mozognak a kommunikációs lehetőségek. A szülők nagyon jó radarokkal rendelkeznek és tudják azt, hogy mondjuk, ha az autista gyerek bemegy a konyhába és elkezdi csapkodni a szekrényajtót, akkor éhes. Csak Ő így mondja el. A szülő pedig erre a viselkedésre (ami nyilvánvalóan nem a megfelelő viselkedés) szó nélkül odaadja neki az ételt. A gyerek pedig megtanulja, hogy így tudja jelezni, ha éhes, és ezt követi az iskolában és vendégségben is.
  2. Érzékelésből és észlelésből fakadó viselkedésprobléma: az autisták nagy részénél valamilyen zavart szenved az érzékszervek működése, feldolgozási (agyi) szinten. Ami nekünk a városi forgalom, az néhányuknak elviselhetetlen zaj. Ami nekünk szikrázó napsütés, az nekik fizikai fájdalom. Számtalan variáció előfordul, kezdve a tapintással szembeni túlzott érzékenységgel, egészen a túlfejlett íz érzékelésig. Ezért előfordulhat az, hogy ha egy autista a villamos közepén befogja a füleit és ordít, annak oka, hogy nem bírja elviselni a hétköznapi tömegközlekedéssel járó zajt. Az érzékelésből és észlelésből adódó viselkedésproblémákat nagyon nehéz felderíteni, hiszen olyan tényezők is közre játszhatnak, amelyekre álmunkban sem gondolnánk.
  3. Félelemből fakadó viselkedésprobléma: ezt az előző fejezetben már kitárgyaltam. Azért annyit még hozzá tennék, hogy ez a terület is legalább olyan nehéz, mint az érzékelés és észlelés, hiszen egy autista gyakran nem tudja elmondani, hogy mitől fél. Ugyan ki gondolna arra, hogy azért ül le a sarkon a földre és kezd sírni, mert az utcán végig magas lombsövény húzódik, és ez félelmet kelt benne?
  4. A merev gondolkodásból származó viselkedésprobléma: az autisták egy jelentős része mereven ragaszkodik a napi rutinhoz, a megszokott rituáléihoz. Ha ezt megzavarják, akkor pánikba esik és kiborul. Ez is félelemből fakad, hiszen ilyenkor bizonytalanná válik a jövője. A napi rutin és a rituálék számukra kapaszkodók, amelyek biztonságot jelentenek.
  5. Múltbéli eseményből származó viselkedésprobléma: azért jön létre a jelenben a viselkedésprobléma, mert az autista egy múltban megtörtént eseményre asszociál. Az autistáknak elképesztő asszociatív gondolkodásmenetük van. Még ha meg is próbálunk eltérni az általunk megszokott logikus gondolkodástól, akkor is elég csekély a valószínűsége, hogy rátalálunk a kiváltó okra. Gyakran csak a véletlen segít.
  6. Az autizmus jellegéből adódó viselkedésprobléma.

Most pedig leírom azt a nyolc lépésből álló tervet, amely segít felderíteni a viselkedésproblémák hátterét.

1. lépés: Hol is kezdjük?

A baj nem jár egyedül. Ezért készítsünk egy listát a fennálló viselkedésproblémákról. Ehhez használjunk cselekvő szavakat (pl. megüt, megrúg stb.), ne pedig olyan általánosságokat, mint agresszió, vagy durvaság.

A lista elkészítése után gondoljuk át a következőket:

– Veszélyes-e a viselkedés az autistára, vagy másokra nézve?
– Kapcsolatban áll-e a tanulási képességeivel?
– Megnehezíti-e abban, hogy átéljen fontos eseményeket?
– Kinek mekkora stresszel jár?
– Milyen gyakori, milyen intenzitású és mennyi ideig tart?

Miután mindezeket átgondoltuk kezdjük a lehető legegyszerűbb problémával.

2. lépés: A környezet feltérképezése.

Türelmet igénylő feladat, hiszen olyan, mint egy kirakós játék, amit darabról darabra kell összeállítani. Ezért jó, ha naplót vezetünk a felfedezéseinkről.
Amikor a környezetet vizsgáljuk, ne felejtsük el az alábbi szempontokat:

– Mikor, hol és minek kapcsán jelenik meg a probléma: zajszint, tömeg, hőmérséklet, a környezetben lévő személyek (és az általuk végzett tevékenység), mennyire strukturált és megjósolható a szituáció?

– Mit kéne az autistának tennie az adott szituációban: mik az elvárások, azok mennyire érthetőek, indokoltak és teljesíthetőek, valamint, hogy az autista képes-e teljesíteni az adott kérést/feladatot? Milyen az autista aktuális fizikai és érzelmi állapota?

3. lépés: Keressünk kiváltó okokat!

Ezek a környezet olyan tényezői, amelyek előhívják a problémát. Gyakran az autista pusztán erre reagál (pl. lát valamit, ami megijeszti, de az is lehet, hogy egy kérés/feladat hatására borul ki).

Tett-e vagy kért-e valaki olyan dolgot, ami számára ismeretlen vagy szokatlan?

A kiváltó ok egy olyan tényező-e, amit az autista hirtelen észlelt, vagy lekötötte a figyelmét (akkor is, ha látszólag semmi sem változott a környezetében)?

Lehet-e a kiváltó ok egy olyan tényező, ami nem történt meg, pedig az autista számított rá?
 
4. lépés: Hogyan folytatódik?

Gondoljuk át azokat az eseményeket, amelyek az adott viselkedés után következnek!

Lehetséges okok:

Lehet, hogy egy adott történés érdekes az autista számára (pl. a hang, ahogy a földre dobott tányér széttörik).

Az autistának tetszik az a reakció, amit a viselkedése kivált (akár az is, hogy az édesanya arca lángba borul a dühtől!).

A viselkedéssel meg tudja akadályozni egy esemény létrejöttét (pl. feladat/kérés elkerülése, vagy, hogy elmenjenek az orvoshoz).
 
5. lépés: Felfedni a viselkedés jelentését.

Fontos megjegyezni, hogy a lényeg ezen folyamat során, hogy értelmet adjunk az adott viselkedésproblémának, az autista szemszögéből! Gyűjtsük össze az előző lépésekből megszerzett információkat és tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

Mond-e valamit a viselkedésprobléma az autista érzéseiről, vagy az adott szituációval szembeni élményeiről? Nem lehet, hogy a viselkedés csupán ezen érzések kifejezése?

Nem arra használja-e a viselkedést, hogy kimeneküljön egy szituációból, vagy, hogy elkerüljön egy teljesítendő feladatot?

Nem azért viselkedik így, hogy megszerezzen valamit, ami számára fontos? Egy tárgyat, tevékenységet, élményt, érzést, odafigyelést, vagy kontaktust?
 
6. lépés: Megelőzés.

A program legfontosabb része! Autistáknál mindig sokkal könnyebb megelőzni a problémát, mint kezelni.

– Lehetséges-e, hogy elkerülhetők legyenek olyan környezeti elemek, vagy kiváltó okok, amelyek olyan feladatokat, vagy elvárásokat tartalmaznak, amikkel az autista nem képes megküzdeni?

– Van-e mód arra, hogy lecsökkentsük az elvárások mértékét és utána fokozatosan, lépésről lépésre mutassuk be neki a kért feladatot?

– Megváltoztatható-e a környezet, vagy a kiváltó ok? Segítene-e a nagyobb strukturáltság? Elég érthető-e a kérésünk? Segít-e a nagyobb ösztönzés?

– Mit tudunk megfigyelni, mit tudunk tanulni azokból a szituációkból, amikor a probléma NEM jelenik meg?
 
7.lépés: Új képességek, új viselkedés.

Arra szeretnénk megtanítani az autistát, hogy ugyanazt a célt elérheti egy jobb, mindenki számára elfogadható és konstruktívabb viselkedéssel is.

Milyen képességekre lenne szükség ahhoz, hogy az autista jobban megküzdjön a problémás helyzetekkel?

Mit szeretnénk, hogy mit csináljon másképp, amikor éppen problémásan viselkedik? (Az nem jó válasz, hogy ne csinálja!)

Hogyan lehetne elérni, hogy elérje ugyanazt (vagy akár jobb) célt egy elfogadhatóbb módon?
 
8. lépés: A következmények megváltoztatása.

Miként tudnánk megerősíteni az autistát az új, konstruktívabb viselkedésében?

Hogyan tudnánk biztosítani, hogy az új viselkedés ugyanazzal, vagy jobb eredménnyel jár (vagy ugyanaz az eredmény, kevesebb erőfeszítéssel)?

Milyen jutalmat tudunk felajánlani, és ez felveszi-e a versenyt azzal a „jutalommal”, amit számára a viselkedésprobléma jelent?

 

Ez volt a nyolc lépés program nagyon nagy vonalakban. Sok türelmet, áldozatvállalást és kreativitást igényel, de megéri, mert az egész család érdekeit szolgálja, és egy jobb, élhetőbb életet tűz ki célul.

 

A következő fejezetben arról lesz szó, hogy mit tehetünk mi, ha egy autista van a környezetünkben.

 

Gyurka gyakran teszi fel ugyanazokat a kérdéseket napjában többször is, rendszeresen benyitogat a szobámba, óránként jár el a mosdóba, és gyakran kiakad látszólag minden ok nélkül, apróságokon is. Rájöttünk, hogy ennek igen egyszerű oka van: unatkozik. A napi hat óra munka jelentős javulást hozott ezen a téren.

Gyurka mindig dühös és ingerült lesz, ha valamilyen külső programra invitáljuk, akár ismeri azt, akár nem. Rájöttünk, hogy ennek oka, hogy félti a jól megszokott napirendjét. Amióta elmondjuk neki, hogy mikor indulunk, hová megyünk, ott mit fogunk csinálni, ez mennyi ideig tart és mikorra érünk haza, sokkal toleránsabb és gyakrabban hajlandó kimozdulni.

Amikor kisebbek voltunk Gyurka rendszeresen azzal borzolta a kedélyeket, hogy ütötte magát, főleg a fejét. Én ebből akkor nem sokat értettem, csak azt láttam, hogy valamiért nagyon dühös. Ma huszonöt éves. Évek óta nem bántotta magát. Fogalmam sincs, miért múlt el.

Gyurka imádja letekerni a WC-papírt. A letekert papírt aztán használatlanul beledobja a WC-be. Ettől gyakran eldugul a lefolyó, illetve rengeteg papír fogy el fölöslegesen. Az autisták valamiért imádják letekerni a WC-papírt. Gyurkát soha nem tudtuk leszoktatni erről a furcsaságról.

Felhasznált irodalom:

Philip Whitaker – Challenging behaviour and autism. (The National Autistic Society, London, 2001)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.