Főoldal » Az őszinteségről

Az őszinteségről

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Számomra az egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb oldala az autizmusnak a határtalan őszinteség.

Köntörfalazás, kerülgetés és szépítés nélkül megmondják mindenről és mindenkiről a véleményüket. A társadalom által felállított íratlan szabályokat mi az életünk során ösztönösen és magától értetődően elsajátítjuk és alkalmazzuk. Mindannyian jól ismerjük ezeket. Ezen szabályok által vagyunk képesek kapcsolatot teremteni másokkal és megfelelően működni a mindennapi életben. Az autisták azonban nem ismerik ezeket a szabályokat. Nem értik, hogy miért kell betartani az illemszabályokat, hogy miért kell valakitől elnézést kérni, ha rálépett a lábára, nem tudja azt sem, hogy miért baj az, ha egy másik embert szembesíti a nyilvánvaló igazsággal. Mint az az autista fiú, aki az édesanyjával liftezett. A liftbe beszállt egy idős úr, mire a fiú megállapította: “Ez a bácsi csúnya!”

Vagy az a huszonéves autista fiatalember, aki kénytelen-kelletlen belecsöppent egy autista gyerekcsoportba. A gyerekek játszottak, hangoskodtak, veszekedtek, mire a nagy zsivaj közepette a fiatalember egyszer csak kifakadt: “Hülyékkel vagyok körülvéve!”

„Nem akarom tudni, hogy mi az, amit elfogadtok,

nem akarom ismerni az etikettet, nem szeretném

a látásomat a ti fantáziátokhoz igazítani,

ti biztosan jártok-keltek a világban, ahol érdekességeket,

meglepetést csak a csőd, vagy valami gáláns

ügyecskéből adódó affér jelent”

(Dosztojevszkij)

Lehet, hogy Dosztojevszkij is autista volt?

Imádom ezeket az “őszinteség rohamokat”. Az embert fogékonnyá teszi az öniróniára, melyre igen nagy szükség van, különben még a végén túl komolyan vennénk saját magunkat. A mi Mesterünk nap mint nap erre tanít minket. Gyurka guru mindig kíméletlenül rávilágít a lényegre. Elhagyja a lényegtelent, félreteszi ami nem odavaló. Azonban mindezt kicsit másképp teszi. Fogadok, hogy most ebben a pillanatban is az ágyamat rendezgeti. A takaró nincs jól összehajtva, a lepedő nem elég sima, a párna két centiméterrel odébb van csúszva, mint ahol a szokott helye van. Ha most ránéznétek az ágyamra nem biztos, hogy Ti szépnek és rendezettnek látnátok, pedig az. Csak az Ő számára. Ugyanígy van az emberekkel is.

Egyik nap a nagyszüleimnél voltam, beszélgettünk. Egyszer csak Gyurka hirtelen betoppant és azon nyomban „rátámadt” nagypapámra egy-két rutinkérdéssel, nyilván azzal a szándékkal, hogy ellenőrizze éberségét. Ezek a partizánakciók általában így zajlanak:

– Szia Papa, hogy vagy?

Amire a válasz:

– Hát Gyurcsikám én már egy vén marha vagyok!

– Aha. – konstatálja (azaz minden rendben), esetleg még számon kéri rajta, hogy megvette-e a „Blikkújságot”, vagy megkérdezi, hogy mit evett reggelire és kiviharzik a szobából.

Egyik alkalommal azonban homokszem került a gépezetbe. A párbeszéd így alakult:

– Szia Papa, hogy vagy?

– Hát Gyurcsikám, mostanság kicsit nehezen tudok menni, mert fáj a lábam.

Ismeretlen adat feldolgozása. Ehhez azért kell egy pár másodperc, valljuk be. Csóválta is a fejét, összehúzott szemöldökkel nézett maga elé, majd kisvártatva megvonta a vállát, széttárta a karját, enyhén jobbra billentette a fejét, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga így szólt:

– Hát Papa, te már egy vén marha vagy.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.