Főoldal » Azt szeretem!

Azt szeretem!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Apró petrezselyem darabkák úsznak a forró húsleves tetején. Pimasz, undok módon adnak hangot jelenlétüknek. Mint gusztustalan, sötétzöld baktériumtelepek. Nem lehet őket kiirtani. Helyük van a levesben.

Gyurka guru türelmesen, kimért mozdulatokkal kotorja ide-oda az ocsmány zöldséget, mely gyógyíthatatlan ragályként árasztja el a nagymama utánozhatatlan ízű húslevesét. A petrezselyem rámászik a tésztára, a sárgarépára, a csirkehúsra, befurakszik az aranysárga zsírcseppek közé, tönkretéve ezzel a tökéletes kompozíciót. Mesterünk menti a menthetőt. Közben gondosan ügyel arra, hogy egy darab se kerüljön a kanalára, még kevésbé az emésztőrendszerébe.

– A petrezselymet is edd meg. Finom! – dörmögi oda Apum a Mesternek.

A Mester pedig csak rázza a fejét, nem szól semmit. Persze mind tudjuk mi a helyzet: Gyurka guru utálja a petrezselymet. Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzak: minden olyan ételt utál, ami zöld.

Kivéve a kovászos uborkát. Abból egy vagonnal meg tudna enni. Ismeretes, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Szerintem ez hülyeség, de ez esetben tényleg erősíti. (Továbbgondolva ez kivétel, mely erősíti azt a szabályt, hogy a kivétel erősíti a szabályt. De szerintem ez akkor is hülyeség) A kovászos uborka iránti imádata kérdésen felül áll. A kovászos uborka mindenhez megy. Különösen a májkrémhez. Meg a téliszalámihoz. Érdekes azonban, hogy a kígyóuborkára rá sem bíz nézni. Pedig annak is szinte ugyanolyan színe van.

A zöldborsó a másik rettenet, amit ha meglát legszívesebben a falra hányná. Levesben még elmegy, hiszen a levesnek ki lehet szürcsölni a levét, föl lehet enni belőle a tésztát, ki lehet horgászni a csipetkéket. A főzelék viszont, aljas támadás a jóízlés ellen, csakis a Sátán találmánya lehet. Nagymamám már végleg letett arról, hogy zöldborsó főzeléket készítsen, hiszen ismeri már a végeredményt: a feltétnek szánt rántott csirkemell pillanatokon belül elfogy, a zöldborsó pedig marad mászkonyosodni (Megj.: ez a szó a Bors család találmánya, még az értelmező szótárban sincs benne. Eredete ősidőkre nyúlik vissza. Minden olyan dolog jelzője, ami nyúlós, sikamlós, ragacsos. Példának okáért a halak külső felszínét borítja ilyen mászkony.) Egyszóval nálunk a zöldborsó rideg tartáson van, maximum párolt zöldségként tud megjelenni, mert azt a Mester könnyedén el tudja magától távolítani egy-egy laza csuklómozdulattal.

Gyurka guru nehezen barátkozik meg az újdonságokkal. Ez nem csak étkezési szokásokra vonatkozik, az élet minden területén azt a filozófiát vallja, hogy jobb a dolgokat úgy hagyni, ahogy vannak. Ha valamilyen ismeretlen eredetű, eddig sosem látott étek kerül a tányérjára, azonnal kérdez:

– Mi ez?!

Ami igazából csak egy formális kitérő. Hiszen a választól függetlenül, a végső reakció mindig ugyanaz:

– Azt nem szeretem.

Egy időben elkezdtünk vele vitatkozni, hogy “azt sem tudod, hogy milyen”, vagy “legalább kóstold meg”. Nem is értem mire számítottunk. Most már cselesek vagyunk és vagy hasonlítjuk valamilyen már ismert ételhez, amit szeret, vagy szimplán csak hazudunk neki, elvégre annyira szeret minket, hogy nem kételkedik szavaink igazában. Anyum lassan már tökélyre fejlesztette ezt a képességet. Vegyünk egy példát.

– Mi ez?! – vizsgálja Gyurka az szeme előterében feszülő, sűrű állagú, narancssárga színű, pépesített masszát.

– Krémleves. – válaszolta Anyum. Csak annyit felejtett ki a leírásból, hogy sütőtök. – Tudod, amilyet a Mama szokott csinálni. – Mama valóban szokott főzni krémleveseket, csak éppen sütőtök krémlevest nem csinált soha életében. Persze ez mit sem számít. Aztán jön a hatásos befejezés:

– Azt szereted. – az “ultimate technique”. Ez az estek 99%-ában beválik. Valósággal beleszuggerálja Gyurkába, hogy ez egy olyan készítmény, amit Ő ismer és szeret. Gyurka így teljes nyugodtsággal ülhet le az asztalhoz és kanalazhatja azt a krémlevest, amit már előre szeret, úgy, hogy azt sem tudja, hogy milyen. Kicsit furcsállja ugyan, hogy szereti, hiszen annyira nem is ízlik neki. A felét otthagyja.

Az a mi nagy szerencsénk, hogy Gyurka guru csak ennyire finnyás. A legtöbb autista megveszik a piros színért. Ez a magyar konyhának hála még egész könnyen megoldható, hiszen szinte mindenhez használunk piros paprikát. Na de hallottam olyan gyerekről, aki csak kék színű ételeket hajlandó megenni. Volt olyan is, aki csak úgy volt hajlandó megenni a zöldborsókat, hogy azok nem érhettek egymáshoz a tányéron. Nem azért, de én az anyuka helyében rövid úton levettem volna a zöldborsót a menüsorról (ez a zöldborsó komisz zöldség, csak a baj van vele).

Azért adódik olyan is, hogy Gyurkának kivételesen szerencsés eresztés érkezik ebéd gyanánt:

– Anyucika! Mi lesz holnap az ebéd?

– Mama főzött húslevest.

– Azt szeretem.

– És Krisztián csinált marhapörköltet nokedlival.

– Azt szeretem.

– Meg sütött csokis sütit.

– Azt szeretem.

Hiába na. Szereti.

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.