Főoldal » Erősnek lenni – 3. rész

Erősnek lenni – 3. rész

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Elérkeztünk hát az utolsó fejezethez Kedves Olvasó. Szíved viszont ne teljen bánattal, hiszen elárulhatom, hogy minden jó, ha a vége jó. Nem is szaporítom a szót, ennyi bevezető bőven elég lesz, mert szeretem ezt a történetet elmesélni. Ezt a történetet, mely egy igazán különleges emberről szól, aki nem félt megvalósítani az álmát. Azt hiszem ezt jelenti, hogy erősnek lenni.

Erősnek lenni nem könnyű. Egy autista számára különösen nem az.

Ahhoz is kell egyfajta erő (kitartás, állhatatosság, türelem stb.), hogy az ember – történetesen a mélyen tisztelt Gyurka guru – nap, mint nap következetesen odajöjjön hozzám, feltűrje pulóvere ujját és megkérdezze:

„Krisztiánka! Nekem mikor lesz ilyen erős tetoválásom?”

vagy

„Krisztiánka! Mikor lesz vérszomjas fekete párducom?”

Bevallom, ehhez nekem is elő kellett vennem a tartalékaimat erő téren. Gyurka guru hónapokon át rágta a fülemet áhított tetoválása ügyében és én mindig megígértem neki, hogy lesz tetoválás, persze, hogy lesz, csak legyen türelemmel. Állításomat mindvégig komolyan is gondoltam, az időhúzás arra kellett, hogy kitaláljam miként is valósítsam meg ezt az abszurd elképzelést.

Na már most. Abban biztos voltam, hogy valódi tetoválás szóba sem jöhet. Természetesen a fájdalom miatt. Nem abban a tekintetben, hogy nem bírná ki, hanem, hogy egy autistának hogyan magyarázzam el, hogy fájni fog? Veszettül fájni? Mert abban a pillanatban, hogy azt mondom „Oké Gyurka, de készülj fel, hogy fájni fog”, akkor vajon mihez kapcsolja ezt a fájdalmat? A szurihoz? A vérvételhez? Mert ezek igazából nem jelentenek akkora kihívást. De egy tetoválás az más. És mi lesz ha nem bírja? Ha elájul? Ha azt mondja a felénél, hogy nem akarja tovább folytatni és hagyjuk őt békén? Szóval volt bennem szorulás a témával kapcsolatban rendesen.

Egyszer aztán eszembe jutott, hogy a tetováló szalon honlapján, ahol az én tetoválásom készült, írták, hogy vállalnak testfestést. Nosza, több se kellett, magamra kanyarítottam a batyumat, benne a hamuban sült pogácsával (amúgy tényleg kábé olyan messze van tőlünk a hely, mint a mesékben), meg egy fekete párducos képpel. A kurta farkú malac után leszálltam a villamosról, bevetettem magam a jól ismert helyiségbe, ahol is közölték velem, hogy testfestést nem vállalnak már és különben is az az első fürdés alkalmával lejön. A hölgy viszont nagyon kedves volt (hiszen meséltem én már neki Gyurka gururól és a tanításairól) és mondta, hogy létezik olyan, hogy felragasztható minta, ami napokig kitart. Nem, Kedves Olvasó, nem a legendás turbó rágóra gondolt, igaz ahhoz hasonló, csak nagyobb… és persze drágább (és még csak rágót sem adnak mellé!). Úgyhogy, ha rákeresek a neten, akkor biztos fogok találni ilyet, majd miután megvettem, hozzam el Gyurkát és a mintát és majd Ő fölragasztja. Ilyetén módon tökéletes lesz az illúzió: egy valódi tetováló művész varrja föl Gyurkának a tetkóját.

Arcomon mosollyal, fejemben napsütéssel hagytam el a szalont, hogy aztán naiv módon otthon el is újságolhassam a nagy hírt, hogy meg van oldva a tetkó kérdés. Igen ám, de a neten sehogy sem találtunk ilyen felragasztható micsodát.

Megint teltek a hetek, az idegesítő kérdések pedig folytatódtak.

Anyum rendszeresen szokott járni tornázni, ahol megismerkedett egy tetováló művész hölggyel, aki figyelmébe ajánlotta a bőrbarát filctollat, ami ráadásul napokon át megőrzi frissességét és üdesé…ja ez egy másik reklám. Bocs. Szóval napokon át megőrzi a színét, nem kopik le olyan gyorsan. Oké. Anyum nekiállt keresgélni. Megint teltek a napok. Nem kapható, nincs olyan színben, drága, van, de csak nagy kiszerelésben, van de csak vidéken és drága a szállítás. Itt is volt szorulás. Nagy nehezen, elérhető áron hozzá tudott jutni egy kisebb készlethez. Eztán meg is beszélte a torzánós kolleginával, hogy rajzolja fel Gyurkára a párducot.

Gyurkával meg lett beszélve az időpont, elmentek, a hölgy felrajzolta. Öröm, boldogság, pezsgőbontás.

Itt vége is lenne a történetnek, nade! Kiemelendő két esemény, melyek a fordulópontot hozták a történet menetében:

Egyfelől akárhogy fóliáztuk, óvtuk és vigyáztuk szegény párducot, végzetének megfelelően eleve kopásra volt ítélve. Igaz nem három, hanem hat napig tartott ki, de akkor is. Gyurka ettől aztán igencsak el volt szontyolodva.

Másfelől pedig, a kollegina beoltotta Gyurkát azzal a rajzolgatás közben, hogy azért mégis csak jobb egy valódi tetoválás, nem fáj az annyira, majd Ő megcsinálja és akkor jó lesz.

Tudni kell, hogy Gyurka guru olyan, mint Háti ezredes a Dzsungel Könyvében, aki mindig azt hangoztatta: egy elefánt soha nem felejt! Gyurka sem.

A kérdezgetések vibráló mantrája irányomban pedig tovább folytatta meg nem szűnő örvénylését. Lassan ott tartottam, hogy kihullik az összes sörényem, amikor Anyum bejelentette a megváltó döntését:

„Elviszi Gyurkát, hogy valódi tetoválása legyen!”

És lőn. Gyurka guru hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Nem volt rosszullét, nem volt hisztizés, meg sírás-rívás, igazi férfi módjára viselkedett. Egyelőre csak kontúr, de le merem fogadni, hogy ki lesz töltve valamikor. Jöhetett a valódi ünneplés, és az elismerő szavak bezsebelése. Áradt róla a büszkeség valahányszor megmutathatta frissen szerzett műalkotását, a vérszomjas fekete párducot.

Három nap fóliázás, kenegetés, mosdatás következett. Egyik este a zuhany alól kihallatszott a hangja, melyből megbizonyosodhattunk, hogy még az olyan csendes-erős típusú férfinak is, mint Ő, lehetnek gyengéd érzései:

„Ne aggódj kiscicám! Majd én megvédelek!”

Hiába. Erősnek lenni nem könnyű.

(Így volt, nem így volt…égből pottyant mese volt.)

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.