Főoldal » Fedőneve: Guru.

Fedőneve: Guru.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Vöröslő fény izzását látta a szeme előtt, mikor belépett az esti sötétség által félhomályba borított szobába. A nő az ágyon feküdt, hátát egy nagy párnának támasztva és olvasott. A mellette lévő éjjeliszekrényen álló olvasólámpa világította csak meg valamelyest a hálószobát. A hatalmas ablakokat széles, narancssárga függöny takarta el, ettől keltett olyan hatást, mintha vörösbe lenne burkolózva a helyiség. Jól ismerte ezt a helyet, hiszen minden este el kellett jönnie ide, hogy találkozzon a nővel. Lassú, halk léptekkel közelebb lépett, majd megállt az ágy mellett heverő szőnyegen és várt. A nő még lapozott egy utolsót, majd gondosan a nyitott részbe helyezte virágmintás könyvjelzőjét, becsukta a könyvet és maga mellé rakta. Apró, fémkeretes olvasószemüvegét levette szeplős orráról és a kezei között megpihentette. Lassan fölnézett barna szemeivel. Közel járt az ötvenhez, ennek ellenére mindenki, aki nem ismerte, azt hitte, hogy még a negyvenet sem töltötte be. Egymás szemébe néztek, majd a nő megtörte a csendet:

         Mi a helyzet? – kérdezte, szeméből árnyalatnyi aggódást lehetett kiolvasni.

         A Krisztiánka sörözni megy. – válaszolta a fiatalember. Érzelmet nem lehetett leolvasni az arcáról.

         Gondoltam. – mondta a nő. Látszott rajta, hogy balsejtelme beigazolódott. – Kivel?

         A fiúkkal.

         Azt nem mondta, hogy mikor jön haza?

         De igen. Éjfélre itthon lesz.

         Akkor jó. Köszönöm!

A nő ismét az orrára helyezte a kezében nyugvó szemüveget és kinyitotta a könyvet. A fiatalember hátat fordított és ugyanolyan nesztelen hanggal kiment, mint, ahogy bejött.

 Tíz éve már, hogy Gyurka megkapta a megbízását, és azóta ezzel foglalkozott, minden napját ez töltötte ki. Gyurkának igen érdekes szakmát adott a sors a kezébe:

Kém volt.

 Tisztán emlékezett arra, hogyan kezdődött. Ötéves volt, amikor édesanyja (akiről később kiderült, hogy az Édesanyák Szupertitkos Kémhálózatának oszlopos tagja, és „Anyu” fedőnéven vált hírhedté) azzal a kéréssel fordult hozzá egy napon, hogy nézze meg mit csinál a három éves öccse az udvaron. Akkor még nem sejtette, de ma már tudta, hogy ezzel bekerült a szervezet kötelékeibe. A próba jól sikerült, és Anyu rögtön látta benne a tehetséget és hamarosan meg is kezdődött a kiképzése. Speciális iskoláknak álcázott intézményekben szippanthatta magába a kém mesterség minden fogását. Kitűnően végzett, tanulmányai végén pedig ünnepélyes keretek között jelentették be a vezetőtől kapott fedőnevét:

A Guru.

 Tizenöt éves volt, amikor kisebb bemelegítő jellegű megbízások után végre megkapta élete fő művét. Persze mindig is sejtette, hogy eljön ez a nap, így nem érte meglepetésként, amikor Anyu bejelentette neki, hogy végre eljött a perc, amire már oly sok éve vártak. A Gurunak ezentúl a saját öccse után kell kémkednie. Fülében csengtek Anyu szavai:

         Krisztián elérte a kamaszkor küszöbét, és hamarosan eljön az idő, amikor máson se fog járni az esze, csak a haverokon, a nőkön és a piáláson. Tudni akarok minden lépéséről! Mikor kel, mit reggelizik, hová megy, kivel és mit csinál, mikor jön haza, arról is, hogy kivel és mit beszél telefonon. Semmi sem kerülheti el a figyelmedet. Számítok rád!

Gyurka izgalommal vegyes elégedettséggel lépett ki az irodából. Végre megkapta a nagy feladatot! A feladat, amire egész életében várt. Tudta, hogy nem okozhat csalódást, és eltökélte magában, hogy véghez viszi a megbízatást. Nem lesz egyszerű. Egy élet munkája.

 Gyurkának volt egy olyan előnye, amivel egyetlen kém sem rendelkezett: autista volt. Autizmusa kitűnő álcát biztosított kémkedési tevékenységéhez, de nem csak erről volt szó. Autistaként teljesen másképp látta a világot, mint a többi ember. Gyökeresen eltérő észjárása miatt mindig más szemszögből közelítette meg a feladatokat és az ezzel együtt járó problémákat. Ezen felül minden apró részletre odafigyelt, és minden jelentéktelennek tűnő információmorzsát is képes volt eltárolni könyvtárszerű agyában. Gondosan ügyelt a rendre, így sosem hagyott maga után nyomot. Nagy barna szemeivel és törékeny alkatával senkiben sem keltett gyanút. Ezért nem tudták eddig egyszer sem elkapni, ezért szerzett akkora hírnevet a szakmában. Egyetlen hátránya a kommunikációban és a társas kapcsolatokban volt. Ugyan szakmájából adódóan nem gyakran volt szüksége arra, hogy másokkal kapcsolatba lépjen, de ha mégis, akkor alig tudott megszólalni és akkor sem lehetett érteni a szavát. Így hát többnyire Anyura kellett támaszkodnia, aki tisztában volt a Guru autizmusával és amiben csak lehetett segítette őt.

 Azonnal nekilátott a munkának, és még véletlenül sem úgy, ahogy minden más kém tette volna a helyében. A lehallgató készülékek, a kódolt üzenetek, a megfélemlítés nem tartozott az eszköztárai közé. Nem. Neki egészen más taktikája volt. Mégpedig a leplezetlen nyíltság. Stílusa olyannyira extrovertált és magabiztos volt, hogy már a pofátlanság határát súrolta, így paradox módon nem keltett gyanút senkiben, legfőképpen a célszemélyben nem. Mint, amikor a hűtlen férj hirtelen elmondja a nyilvánvaló igazságot: a feleség pedig csak nevet, mert nem tudja elhinni, hogy igaz. Ezzel operált a Guru is, és működött.

Teketóriázás és szégyenérzet nélkül benyitott az öccse szobájába. Kérdésekkel árasztotta el. Krisztiánka, mit csinálsz, hova mész, kivel mész, mikor jössz haza, kivel beszéltél telefonon, mit mondott? Átnézte az iratait, belenézett az éjjeliszekrényébe, azt is számon tartotta, hogy mennyi és milyen típusú hulladékot halmoz föl a kukában. Még a munkahelyét is úgy választotta meg, hogy az ablakból megfigyelhesse, hogy az öccse mikor hagyja el a házat. Mindent tudni akart és meg se próbálta leplezni szándékát. Esténként pedig átadta az értékes információkat, vagy az összekötőnek „Apunak”, vagy pedig egyenesen a felettesének, Anyunak.

 Minden simán ment.

 Zord októberi nap volt, a szürke felhők vészjóslóan gomolyogtak az égen, hogy aztán egybefüggő sötét lepedőként takarják el a napot az emberi szemek elől. Kora esti idő volt, így az ilyenkor érkező szürkületre még a kezdődő eső is rányomta a bélyegét. Lassan el is kezdett cseperegni. A Guru a halkan koppanó esőcseppek hallatára felszaladt a tetőtéri szobájába, hogy becsukja az ablakot. Egyik titkolt gyengesége volt: utálta az esőt. A vezetőség eredetileg az Esőember fedőnevet akarta neki adni, utalva erre a különös ismertetőjelére, de az már foglalt volt, így kénytelenek voltak eltérni eredeti szándékuktól és végül a Guruban állapodtak meg. A Guru belépett a kivilágítatlan szobába és hangos csattanással becsukta az ablakot, majd leroskadt az ágy szélére. Egy pillanatra a félelem átvette az uralmat az elméje fölött, de ekkor Songokura gondolt és kezdte visszanyerni nyugalmát és képes volt újra higgadtan gondolkodni. Ahogy visszatért eredeti önmagához és a küldetéséhez, az ajtó felé pillantott és őrült ötlete támadt. Felkelt, odament az ajtóhoz és lenézett a lépcsőn. Nem látott senkit. Fülelt egy darabig, de nem hallott mozgolódást odalentről. Visszafordult és belesett az öccse szobájába. Még egyszer megnézte, hogy tiszta-e a terep, majd macskaléptekkel beosont a szobába és egyenesen az íróasztal melletti éjjeliszekrényhez sietett. Már nyúlt volna, hogy kinyissa a fiókot, amikor egy eltévedt esőcsepp berepült és a kézfején landolt. A Guru jéggé dermedt, keze megmerevedett, arca elsápadt és verejtékezni kezdett. Az elszabadulni készülő őrület lassan csordogált végig fölfelé a gerincvelőjén és az agyát vette célba. „Hát persze!”– gondolta – „Nem csuktam be az ablakot, a fene egye meg!”. De azt is tudta, hogy nem szabad pánikba esnie, mert az az egész küldetés kimenetelét veszélyeztetheti. Erőnek erejével mozgásra bírta a karját. Az első gondolata az volt, hogy egyszerűen magába törli az esőcseppet, de nem tudott volna szabadulni a tudattól, hogy vizes lett a ruhája. Ezért aztán tett pár erőtlen lépést a fal mellett helyet foglaló ágy felé és még mindig hidegen verejtékezve a takaróba törölte az átkozott esőcseppet. Mélyeket lélegzett, hogy elmúljon a hányingere, de nem volt sok ideje, már így is értékes perceket veszített ezzel a baklövéssel. Gyorsan odament az ablakhoz és becsukta. Kicsit hangosabbra sikerült a kelleténél, de úgy tűnt, hogy odalent nem vették észre a zajt. Végre megint a céljára összpontosíthatott. Kihúzta a fiókot és elkezdett kotorászni benne: pénz, melegétkezési utalvány, vezetői engedély, gumióvszer. Egy autista számára csupa értéktelen kacat. Aztán megakadt a kezében egy kicsi, hosszúkás tárgy, papírba csomagolva. Kivette, hogy megnézze, de nem látta rendesen, így kénytelen volt felkapcsolni az olvasólámpát. Tudta, hogy így nagyobb a lebukás veszélye, de úgy érezte megéri kockáztatni, mert hátha valami nagy halra bukkant. A fény alá tartotta, és szíve gyorsabban kezdett verni.

Egy csokoládé!

Mégpedig nem is akármilyen. Krisztián előző nap erről azt mondta, hogy megette, és most tessék! Itt van az éjjeliszekrénye fiókjában, bontatlanul! Az évszázad fogása volt. Tudta, hogy olyan információ birtokába került, ami megváltoztathatja a történelem menetét. Azonban egyelőre nem vihette el, az túlságosan gyanús lett volna. Így hát visszahelyezte a kincset oda ahol találta. Már éppen visszatolta volna a helyére a fiókot, amikor valaki felkapcsolta a nagyobbik lámpát. Hátrapördült és a megdöbbenéstől elállt a lélegzete. A tulajdon öccse állt vele szemben!

         Hát Te meg mit keresel a fiókomban? – kérdezte feldúltan Krisztián és felhúzta sűrű szemöldökét.

A Guru érezte, hogy nem bírja leplezni a zavarát, de szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy a szokásos dadogós taktikához fordult:

– S-s-s-semmit! Cs-csak kivettem a f-fiókból az ollókészletet, hogy levágjak az ujjamról egy bőrdarabot. Látod? – és feltartotta hüvelykujját, hogy demonstrálja a bizonyítékot. Ezúttal szerencséje volt. Az a rossz szokása volt, hogy amikor ideges volt, mindig csipkedte az ujjairól a bőrt. Magában elmondott egy imát ezért az idegesítő szokásért, hiszen ez mentette meg a lebukástól. És még a felkapcsolt olvasólámpa is a kezére játszott. Sötétben érdekes lett volna ezt a sztorit elhitetni. Úgy tűnt azonban, hogy ezzel nem sikerült Krisztián gyanúját teljesen eloszlatni, mert még mindig fürkésző pillantásokat vetett rá. Kisvártatva azonban eltűntek homlokáról a ráncok és nyugodt hangon azt mondta:

– Rendben van, csak arra kérlek, hogy ne nyúlkálj a fiókomban, mert azt nem szeretem.

– Oké, Krisztiánka, oké, oké! – darálta a Guru és már pucolt is a helyszínről.

Ezt megúszta, most pedig irány átadni az üzenetet. Ezúttal azonban nem Anyuhoz fordult. Még csak nem is az összekötőhöz. Biztos léptekkel haladt a hálószobába, ahol esténként Anyunak szokta leadni a híreket, de nem állt meg, hanem a szoba hátsó részén lévő ajtón át továbbhaladt egyenesen a nagyszülei házába. Mert volt valami, amiről még Anyu sem tudott: hogy Ő is csak egy báb ebben a színjátékban. A valódi megbízó, a Guru nagymamája volt, aki a háttérből mozgatta a szálakat. Ő volt a ÉSZK vezetője, kódnevén a „Mama”, akitől mindenki retteget, de senki sem ismert. Voltak akik szentül hittek a létezésében, mások cáfolták, így aztán csupa téves pletyka keringett róla, és megmaradt amolyan városi legendának. A Guru azonban tudta, hogy létezik, hiszen neki dolgozott. Tőle kapta azt a megbízást, hogy épüljön be a Bors család életébe, vegyüljön el közöttük és férkőzzön a bizalmukba, elsősorban Anyuéba. Az eredmény nem sokáig váratott magára. Anyu megbízta a Gurut öccse megfigyelésével, ezzel együtt kinyilvánította irányába feltétel nélküli bizalmát. Mama erre a pillanatra várt és meghagyta a Gurunak, hogy ezentúl neki köteles jelentenie mindenről, ami a család életében történik.

A Guru belépett a szentélybe. A Mama éppen a fotelben ült és bokszot nézett. A Guru odaült mellé a fotel karfájára, a Mama füléhez hajolt és kezével a száját eltakarva belesuttogott a fülébe. A Mama kifejezéstelenül hallgatta, majd ennyit mondott:

– Ügyes vagy Gyurcsikám! Van valami a hűtőben, menj és nézd meg.

A Guru fölpattant a fotelből, nem is próbálta leplezni örömét. Öles léptekkel betrappolt a konyhába és egy széles mozdulattal kitárta az ajtót. A jól megérdemelt jutalma ott várta őt:

Négy behűtött energiaital, a legjobb márkából.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.