Főoldal » Karácsony – újragondolva

Karácsony – újragondolva

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Elképzeltem egy jelenetet:

Édesapámmal ketten ültünk a nappaliban. Az esti híradót néztük. A televízió képernyőjén épp a Vatikánt mutatták, amint XVI. Benedek pápa áll a rezidenciája erkélyén fehér ruhában, ősz fejjel és erősen kiugró homlokdudorokkal, melyek leárnyékolták tekintetét. Elmondta a téren várakozó tömegnek, hogy így a Karácsony közeledtével az a legfontosabb, hogy a Karácsonyt ne a külsőségekben éljük meg, sokkal inkább lélekben forduljunk az ünnepek felé.

Puszkola! – kiabált ki Apu, hátrafordulva a fotelból.

– Tessék! – kiabált vissza Anyu, ideiglenesen felfüggesztve a mákos bejgli feltekerését.

– Ne foglalkozz a bejglivel! Idén másfajta Karácsonyunk lesz!

Aztán Apu felvázolta Anyunak, hogy az utóbbi években mást se hallani, mint, hogy túlságosan eluralkodott az ünnepek során az anyagiasság, az ajándékok utáni futkorászás, meg úgy egyáltalán: túl sokat foglalkozunk a külsőségekkel, közben pedig megfeledkezünk arról, amiről ez az egész tulajdonképpen szól: a szeretetről, a családról, arról, hogy együtt vagyunk. Éppen ezért Apu úgy határozott, hogy idén nem foglalkozunk a külsőségekkel. Maximálisan támogattam az ötletet. Anyu nem igazán értette mire jó ez az egész, de Ő már eldöntötte, hogy nem fogja izgatni magát semmin, így a fejét csóválva és a szemeit forgatva ugyan, de beleegyezett:

– Nekem aztán tökmindegy, csináljátok ahogy akarjátok!

A gondok Gyurkánál kezdődtek. Ő ugyanis nem volt ilyen megértő. Hiába magyaráztuk neki, hogy idén csak lélekben Karácsonyozunk, Ő nem volt hajlandó ezt elfogadni. Csapkodott, kiabált, hogy krokettet akar enni, meg Karácsonyfát díszíteni, Mama húsleveséből kanalazni, meg felrakni a karácsonyi bakelitlemezet, hogy együtt meghallgathassuk. Ezúttal azonban szigorúak voltunk: az évről évre kisebb fenyőfát most kihajítottuk a járda szélére. Tíz perccel később egy hajléktalan jött arra és magával vonszolta a sovány fácskát. Lesajnálóan néztem utána, és arra gondoltam, hogy ennek a szegény flótásnak csak a külsőségek számítanak. A bejgliket kiszórtuk az udvarra a madaraknak, a jól megszokott karácsonyi ebédhez szánt alapanyagok pedig – a jelképes ajándékokkal együtt – a kukában landoltak.

Eljött a Szenteste. Idén azonban nem főztünk halászlevet, nem sütöttünk gombás-ananászos pulykamelleket, ropogós krokettekkel. Nem készítettem el a csokoládés lepényt, mely mindenkinek a kedvence. Nem durrantak a pezsgős palackok, nem szedtük elő az ünnepi terítőket, a finn szalvétákat, a pompulát, sőt még gyertyát sem gyújtottunk. A nappaliban a sarok idén üresen állt, a nagyszülőket pedig nem hívtuk meg az ünnepi edébdre, hiszen nem volt. Kívülről ugyanolyan nap volt, mint bármely más nap az évben.

Mind a négyen leültünk a kanapéra.

– Most pedig lélekben hangolódjunk rá a Karácsonyra! – mondtam ünnepélyesen, arcomra pedig kiült a réveteg, átszellemült tekintet, melyet visszafogott, éteri mosoly kísért.

Áhitatos csenben ültünk így hosszú perceken át. Még Gyurka is – aki minden idegszálával ellenezte ezt az újragondolt Karácsonyt – homlokát összeráncolva koncentrált.

– Érzitek már? – kérdeztem, mert nem akartam bevallani, hogy valójában semmit sem érzek.

– Megmondom neked őszintén Krisztián, úgy ahogy van, hogy én nem érzek semmit. – mondta Apu végül megadóan.

– Én nem akarok itt lenni, jó Krisztiánka? – mondta Gyurka dühösen.

– Anyu? – kérdeztem Édesanyámat, mint az utolsó embert, akiben bízhatok, de Ő csak széttárta a kezeit és pont úgy nézett rám a szemüvege mögül, ahogy az Ő anyukája szokott ránézni, amikor valamiről meg van a véleménye.

– Hát akkor úgy tűnik ez nem volt jó ötlet. – mondtam lesújtottan.

– Na megyek, nekiállok megsütni a pulykát. – állt fel Anyu a kanapéról.

– Én meg most mehetek másik Karácsonyfát venni. – mondta Apu és átment a hálószobába, hogy átöltözzön.

– Akkor lesz Karácsony, ugye Krisztiánka? – kérdezte Gyurka egészen közel hajolva hozzám. Magasra vont szemöldöke kiemelte nagy, barna szemeit.

– Lesz Gyurka, lesz! – mondtam és próbáltam Gyurkát egy barátságos mosollyal megnyugtatni – Olyan lesz, mint amilyen eddig volt minden évben.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.