Főoldal » Mike és Lennie

Mike és Lennie

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

„Ez így van és így is lesz mindig!” – bíztatta magát Mike, ahogy a fotózáshoz készülődtek a bátyjával, miközben kezében szorongatta a kis táblácskát, melyen három rövid sorban írta fel üzenetét:

„I will protect him, because I love him.”

Tulajdonképpen így is volt. Mindannak ellenére, amiket autista bátyja, Lennie mellett volt kénytelen átélnie, szerette Őt. Az örökös alkalmazkodást. Azt, hogy a bátyja szabta meg életük ritmusát. Az újra és újra felbukkanó dühkitöréseket, ha valami változás történt a megszokott életritmusban, vagy ha valami nem úgy történt, ahogy Ő akarta. Hogy magának követelt minden figyelmet és szeretetet. Az apró, de annál fájdalmasabb csípéseket, amelyek Mike bőrébe fúródtak, ha megpróbált kiharcolni magának valamit. A felemésztő látványt, mikor bátyja tompa puffanásokkal verte fejét, miközben arca eltorzult a fékevesztett dühtől.

Mike gyorsan elhessegette magától ezeket az emlékeket és megpróbált a pozitívumokra koncentrálni, mialatt az automatára beállított készülék halkan, de annál sebesebben pergett a végső kattanás felé.

Nem, nem érezte magát sérültnek. Nem gondolta, hogy az autista bátyja megnyomorította, vagy tönkretette volna az életét. Erről szó sem volt. Igazából sokat köszönhet neki. Korához képest érettebb gondolkodású, hiszen hamarabb kellett felnőnie. Türelmesebb és toleránsabb, mint a hasonló korú társai. Sokkal jobban odafigyel a körülötte élőkre és mélyebben átérzi nem csak gondjaikat, de örömeiket is. Mike úgy érezte, hogy nagyon sokat tanulhat Lennie-től, nap, mint nap valami újat, még akkor is, ha ez sokszor nagyon nehéz. Szülei és nagyszülei is büszkék voltak Mike-ra, hogy ilyen érett gondolkodású és bátran felvállalja bátyja autizmusát.

Ezért készült ez a kép. Mike-nak az jutott eszébe, hogy hálát adhat a sornak, hogy ilyen bátyja van, hiszen ha körülnézünk néhány átlagos családban, mit látunk? A testvérek megállás nélkül marakodnak, kiabálnak egymással és verekszenek és sokszor ez a kezdeti testvérharc nem csillapodik le, hanem ahogy felnőnek, átfordul testvérgyűlöletbe. Ahhoz képest Ők ketten egészen békésen megélnek egymás mellett. Ugyan voltak konfliktusok korábban: egy időben gyakran előfordult, hogy Mike kiabált Lennie-vel, mert nem hagyta, hogy Mike azt a mesét nézze, amit Ő szeretne, sőt egyszer-egyszer odáig fajult a dolog, hogy Mike türelmét vesztve hevesen meglendítette a kezét, mely így magas hangon csattant Lennie sápadt arcán, vörös tenyérnyomot hagyva rajta. Lennie olyankor sírva rohant nagymamájukhoz, hogy elpanaszolja az őt ért sérelmet, Mike-ot pedig elfogta a bűntudat, hogy megütött egy olyan embert, aki nem tehet arról, hogy így viselkedik. Szégyenkezve gondolt arra, hogy csalódást okozott a családjának, akik arra tanították, hogy a testvérek nem bántják, hanem szeretik egymást. Mert testvérek.

„Ilyen egyszerű. Szeretem, mert a testvérem.” – bólintott egyet Mike, csak úgy magának, bizonyosságképpen, még mielőtt elkattant volna a felvevő gombja. A kép elkészült. Mike megnézte a műalkotást és borzasztóan büszke volt magára. Íme egy testvérpár, akik jó például szolgálhatnak minden ember, minden család előtt. Egy kép, mely reményt és erőt ad azoknak, akik hasonló cipőben járnak és olykor felmerül bennük a kétely, hogy létezhet-e ilyen egyáltalán?

Mike mindenkinek körbemutogatta alkotását és csupa pozitív visszhang volt a válasz. Kreatív, stílusos, érzékenyítő és hasonlók. Meg kéne jelentetni! – javasolták többen is. Mike eljátszott a gondolattal, hogy miként mutatna ez a fotó egy jól ismert és népszerű újság címoldalán, mely végigsöpörne az egész világon, mondjuk a New York Times-én, de nem vette túlságosan komolyan. Inkább csak valami kisebb újság hasábjain, melynek emberibb léptékei vannak. Az hozzá is jobban illene, a mondandóját is valóságosabban tükrözné. Édesanyja beajánlotta Mike-ot egy ismerősénél, akinek egy kisebb szerkesztősége volt. A főszerkesztő szívesen fogadta és megígérte neki, hogy vet egy pillantást az elkészült képre.

Eljött a nap, hogy Mike találkozzon a főszerkesztővel. Az Úr meglehetősen bohókásnak és szétszórtnak mutatkozott kopott világosbarna ballonkabátjában és elnyűtt farmernadrágjában, de Mike mindig is kedvelte a fura fazonokat, így azonnal szimpatikusnak találta az ősz szakállú öregurat. Azonban amit a főszerkesztőtől kapott, már nem nyerte el annyira a tetszését. Ez az idős úr csupa kínos kérdéseket tett fel neki. Ugyan becsülte a vállalkozás mélységét, a vállalt őszinteséget, illetve, hogy a kettejük kapcsolatára szorítkozik és nem fog bele világnézeti, netán etikai vitákba, azért voltak gyenge pontjai is a képnek, nem is egy. Először is a főszerkesztő azt kifogásolta, hogy a fotóművészet nem jófiúknak való, márpedig ez alapján a kép alapján neki az jön le, hogy Mike egy tipikus jó gyerek, aki mindig azt csinálja, amit mások elvárnak tőle. Pedig a művészethez több bátorság kell, több tökösség, hogy az ember újra és újra át merje ugrani a szakadékokat. Ezt nem tudta meglátni ebben a képben. A másik: mi az, hogy szereted a bátyádat? Ez mitől olyan egyértelmű? Tulajdonképpen miért szereted őt?

És végül: egyszerűbben, tömörebben. Az a szöveg a táblán valahogy azt sugallja, hogy nem bízol abban, hogy mások is meg fogják érteni a kép üzenetét. Te akarod megmagyarázni, hogy mit kell látnia annak, aki megnézi ezt a képet, pedig aki képes rá, az úgyis meg fogja érteni.

 

Mike-ot elszomorította, de egyben mélységesen meg is rázta az őt ért kritika. Ez a főszerkesztő volt eddig az első és egyetlen ember, aki objektíven, szakmai szemmel vette górcső alá a képet és nem csak annyit mondott, hogy mennyire jó, vagy mennyire megható. Persze Mike szerint azért sok ostobaságot is mondott az öreg, de hát nem kell mindent megfogadni, csak azt, amit Ő maga jónak lát. Elmesélte otthon a szüleinek is ezt a különleges és nehéz találkozást, ám meglepetésére a család minden egyes tagja úgy tartotta, hogy Mike-nak nem kéne hallgatnia az ilyen vén bolondok sületlenségeire.

Ám Mike-ot csak nem hagyta nyugodni a dolog. Nekifogott, hogy átgondolja a Lennie-vel való kapcsolatát. Hogy kicsoda Lennie, milyen a múltjuk és a jelenük, milyen a testvéri viszonyuk és hogy milyen érzelmi szálak fűzik őket egymáshoz. Mike hónapokig munkálkodott, egyre mélyebbre és mélyebbre szállt alá lelke sötét óceánjába. Méterről méterre haladt lefelé, hogy meglelje az igazságot, közben pedig azon gondolkodott, hogy miként tudná tökéletesíteni a képet.

Egy enyhe júliusi napon aztán készen álltak arra, hogy megszülessen az új mű. Mike csupán egyetlen dolgot változtatott az egész beállításon. A táblán, melyet most is a kezében tartott, ezúttal csak ennyi állt:

„I will protect him.”

Ennyi és nem több. A kép elkészült, Mike pedig az elmúlt hetek, hónapok fáradtságától, de elégedetten tette el fiókjába a fényképezőgépet. Mosolyogva nézett a fotóra: bátor és őszinte. Egy igazi remekmű!

Kár, hogy ezt rajta kívül csak alig egy-két ember gondolta ugyanígy. Családjánál egyenesen botrányt kavart az új verzió, de másoktól is éles megjegyzéseket, bíráló kritikákat kapott. Rideg, távolságtartó – ezek voltak a leggyakoribb jelzők. A szelídebbek csak annyit mondtak, hogy valami hiányzik belőle, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy Mike nem szereti a bátyját.

 

         Mondd ki, hogy nem szereted. Megkönnyebbülsz, meglátod!

 

Mike arcán sűrű folyamban, némán peregtek le a könnyek. Nem, nem bírta kimondani.

 

         Nem mondom ki. – felelte elfúló hangon és akarattal fojtotta vissza a sírást. – Mert szerintem a szeretetnek nagyon sokféle szintje és formája van. Az enyém ilyen. Nem tudom Őt úgy szeretni, ahogy Te elvárnád. Nem tudom őszintén viszonozni az ölelését, nem tud érdekelni a mondanivalója, nem tudom megveregetni a vállát és azt mondani „Haver!” és ha valahol másutt vagyok, nem tud hiányozni. Csak egyvalamit tudok, és ezt megígérhetem neked: hogy amikor kell, ott leszek mellette.

 

Még maga Mike sem tudta eldönteni, hogy ez szeretet-e? Csak azt tudta, hogy egyszerűen ezt érzi és kész.

És, hogy ez kinek mire elég?

Úgy gondolta, hogy az a legjobb, ha ezt mindenki maga dönti el.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.