Főoldal » 1-2. hét

1-2. hét

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az eddigi leghosszabb táv, melyet lefutottam az előzőleg említett 28 km volt. Ezután volt még egy félmaraton, és egy újabb Európa Futás melyre még nem tértem ki. Az Európa futás azért volt fontos, mert akkor telt le az első nagyon aktívan edzéssel töltött egy év. Meg is lett az eredménye, mert a 19 km-es távon több mint 7 percet javítottam a tavalyi eredményemen, így meggyőződhettem arról, hogy nem csinálom olyan rosszul a dolgokat ezek szerint.

Az említett félmaraton pedig az idei, vagyis a 2012-es Keszthelyi félmaraton volt, melyre már úgy indultam neki, hogy maraton futó leszek. Ez a verseny nem is igazán az időeredményről szólt (más dolog miatt sem), hanem arról, hogy meggyőződjek az első felvetésről, mely szerint három dolog történhet az első félmaraton lefutása után, legalább is ezekkel találkoztam:

1.       Soha többet! – és valóban soha többet nem fut az illető félmaratont és a feletti távokat sem

2.       Soha többet! – de azért egy-két félmaraton még belefér a teljesítménybe, de csak szevedés árán

3.       Soha többet! – A verseny után fél órával azonban már a következő lépésen gondolkodik a sportoló

Nálam a harmadik eset áll fenn, mivel a második félmaratonom – érzésre, lelkileg és fizikailag egyaránt – sokkal jobban sikerült, mint az első. Az ember ilyenkor vérszemet kap és újabb célokat tűz ki maga elé.

Hogy számokban is kimutassam milyen eredményekről is beszélek itt az első két félmaratonom hivatalos időeredménye:

1.       Keszthely-Szigliget 1:57:39 mp         átlagsebesség: 5:36/km              

2.       Keszhely                 1:57:27 mp         átlagsebesség: 5:35/km

Furcsának tűnhet, hogy miért írom azt, hogy sokkal jobban sikerült a második???!!!

Hozzátartozik a történethez, hogy az első félmaratonom végig egy tempóban lett ilyen nagyjából mindent kifutottam ekkor magamból, a második alkalommal egy kétkörös versenyről van szó, ahol az első körben 6:00/km volt a sebesség, mert egy jó barátomat kísértem élete első igazi futóversenyén, majd a második kört már egyedül teljesítette ahol én nagyjából 5:10/km-es sebességgel tudtam haladni, mely számomra egy 10,5 km-es kör lefutása után fejlődést jelent.

Keszthely után pedig elérkezett a nagy dátum 2012. június 1. Ezen a napon fogtam bele a maratoni felkészülésbe.

Lássuk mit teljesítettem eddig: Az alapvetően tudni kell, hogy az általam választott több edzésprogramból átalakított saját terv heti 3-4 edzést követel. Ez a terv eredetileg 26 hétre volt kitalálva, de én egy kicsit elnyújtottam még néhány hónappal, hogy áprilisig kitartson a program.

Általánosságban a program úgy néz ki, hogy heti egy 5-8 km-es futás, egy 12-15 km-es futás, valamint van benn egy speciális nap, mely vagy teljes iramú, tartalék nélküli futás, vagy fartlek, vagy intervall edzés. Ezeken kívül pedig ajánlom mindenkinek, hogy bármilyen sportot űzzön mellette, ártani nem árt semmi J

A mai napig a következő távokat teljesítettem:

1. hét

hétfő 6 km 5:10/km

szerda 12 km 5:02/km

hétvége: Csapattársaimmal egy kétnapos sportprogramon vettünk részt, ahol napi 4-5 órát mozogtunk folyamatosan. Úgy gondoltam, ez megfelel egy adag futásnak.

Ezután következett természetesen a 2. hét, melyben a következő távok születtek:

2. hét 

kedd 5 km 5:21/km Itt még erősen bennem volt a hétvégi izomláz

csütörtök 5 km 5:00/km

hétvége: Szombathelyen várt rám egy inter-crosse nemzetközi kupa, ahol szinén volt alkalmam nem keveset futni, ezek után szintén kiváltva éreztem a hétvégi távot.

Most pedig el kezdődött már a harmadik hét, ahol jelenleg egy futáson vagyok túl, de második is jön, mihelyt felállok a géptől…

Nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni ezért természetesen elárulom, hogy honnan is raktam össze a saját edzéstervemet erre a ¾ évre vonatkozóan:

www.edzesonline.hu

www.futas.net

www.futanet.hu

www.maratonfutas.hu

Ezeken az oldalakon sok információt kaphattok rövidebb távokra is és maratonra is. Bár továbbra is tartom magam az elvhez, hogy mindenkinek az a maraton, amiért meg tud és meg akar küzdeni.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.