Főoldal » A curling eredete és fejlődése

A curling eredete és fejlődése

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Curling pontos eredetét mindig homály fedte. Akármennyire is meglepő, lehetséges, hogy néhány száz, de akár néhány ezer éves történelme is lehet a „morajló kőnek” is nevezett játéknak. Ezt a nevet egyébként onnan kapta, hogy a jégen elcsúsztatott és lassan forgó kő mozgás közben morajló hangot hallat.

Két legenda is él a kialakulással kapcsolatban. Az egyik szerint az eszkimókat megtámadó vikingeket, akik a jégben ragadtak, az eszkimók jégen csúsztatott kövekkel tették harcképtelenné. Legalább is a hajóikat. Egy másik legenda a jégen történő vadászatot teszi „felelőssé” a játék kialakulása kapcsán. Ugyanis úgy tartják, hogy a csoportba verődött madarakat a befagyott tavak jégén elcsúsztatott kövek segítségével tudták levadászni.

Festmények már a 16. században készültek emberekről, akik csúszó gránit kövekkel „játszottak”. Pieter Bruegel (1530-1569) holland festő ábrázolásában láthatunk 1565-ből olyan ábrázolásokat, ahol férfiak jégen csúsztatnak köveket. Ebből az is elképzelhető, hogy maga a játék holland eredetű (Hollandia – Skócia : 1-0) . Van azonban egy korábbi megjelenésről is írásos emlék, 1540-ből John McQuhin jegyző tollából latin nyelven maradt fenn egy írás, mely a curling játék elődjéről szól. Ez a mérkőzés a jegyzet szerint egy John Sclater nevű szerzetes és Gavin Hamilton nevű társa közt zajlott. (Hollandia – Skócia : 1-1)

Az első mérkőzés, mely két csapat közt (jelen esetben két szerzetesrend között) zajlott 1541 februárjára datálódik. Ez a mérkőzés Glasgow mellett játszódott. Ezek a bizonyítékok ismét azt támasztják alá, hogy a holland keletkezés előtt már Skóciában játszották a játékot, így ez a játék Skóciából származtatható. (Hollandia – Skócia : 1-2) Ezt hivatott alátámasztani az a tény is, hogy az akkori Skócia a leírások alapján elég szegény ország volt. Lakosai nem voltak nagy számban, hiszen sem az infrastruktúra nem volt tökéletes, sem a termőtalajok nem voltak elég hosszú ideig művelhetők, így a lakosság nagy része a sportban élte ki magát. Az akkori beszámolók szerint három fontos elfoglaltság létezett ez időben, Briteket verni, a szomszéd klántól birkát lopni és sportolni.

A sporttal kapcsolatban azonban voltak fenntartások, ugyanis a Skótok a huliganizmust is magukénak tartják. A Skót Parlament ugyanis 1457-ben betiltotta a labdarúgó és a golf mérkőzéseket is, mivel azok közben sok zavargás tört ki. A curling jelen esetben nyugodtabb, békésebb sportnak számított, nem adott esélyt a huliganizmusra, bár előfordult, hogy egy-egy gránit darab eltalált valakit, de ez a tilalom nem érintette a morajló köveket. Ez véleményem szerint a keletkezését nem teszi egyértelművé, de a játék folyamatos fejlesztését segíthette.

A 18. században a curling már egybe forrt Skócia történelmével és nem foglalkoztak már az eredetével. Voltak azonban olyanok, akiket nem hagyott nyugodni ez a kérdés és tovább kutakodtak. A születési helyről kialakult igazi vitába beszállt Gladsmuir tiszteletese John Ramsay, aki az általános kezdetekkel kapcsolatban Skócia ellen érvelt az 1811-ben megjelent könyvében. Érveit arra alapozta, hogy a játék alapszavai (szakszavai) nagyobb részt holland, vagy német eredetű szavak (pl.: bonspiel, brough, colly, curl, kuting, quoiting, rink, wick) (Hollandia – Skócia : 2-2)

Eljött azonban az 1890-es év, amikor is egy híres történész, név szerint John Kerr tiszteletes vitába szállt Ramsay véleményével és azt állította, hogy igenis Skóciából származik a játék. Fő érve az volt, hogy, ha tényleg a kontinensről származik a játék és az 1500-as években került Skóciába, akkor a skót költők miért csak az 1600 években írtak róla részletesen? (Hollandia – Skócia : 2-3)  John Kerr is megvizsgálta a szavak eredetét, melyből Ő nem látta bizonyítottnak, hogy ezek egytől-egyig holland, vagy német eredetű szavak lennének. Több szót inkább kelta vagy teuton eredetűnek minősített. (pl.: channel stone, crampit, draw, hack, hog, skip, tee, toesee, tramp, and tricker) Ha ezt az érvelést is elfogadjuk, akkor Hollandia – Skócia : 2-4!

Egy nagyon meggyőző, talán perdöntő bizonyíték azonban még marad a végére, ez pedig a híres Stirling Stone néven nevezett kő, melyet Skóciában (Dunbale) kiszárított tó fenekén találtak 1511-es dátummal feliratozva, egy 1551-es dátumot viselő társával együtt.

Ahogy láthattuk a curling igazi eredete elég zavaros, ahogy az ember, jelen esetben én több forrást is átkutat, de a legvalószínűbb az, hogy Skócia a szülőanyja a morajló kövek játékának.

 

Amik viszont már tények:

Az első szabálykönyvet „Rules in Curling” néven a Grand Caledonian Curling Club készítette, melyet egyébként Edinburghban alapítottak 1838-ban és ez vált a sportot irányító testületévé a későbbiekben. Négy évvel ezután tartottak egy bemutató mérkőzést a Perth (Skócia) közelében található Scone Palace báltermének padlóján, ahol Viktória királynőt annyira lenyűgözte a játék, hogy 1843-ban engedélyezte, hogy a klub nevét megváltoztassák. Így lett a klub új neve: Royal Caledonian Curling Club (RCCC).

A játék fejlődése és elterjedése érdekében kicsit még vissza kell ugrani az időben. Jelentős változásokat hozott a sport életében, amikor 1760 telén skót csapatok ágyúgolyókat olvasztottak meg és formáltak belőlük „curling vasakat”.

Néhány emigráns skót elvitte magával a játékot Kanadába, ahol a hosszú, kemény tél ideális volt a játék fellendítéséhez. 1807-ben létre is jött az első észak-amerikai klub. Az év január 22-én húsz sportoló kereskedő, akik a St. Lawrence folyó jegén játszottak, megalapították a Montreal Curling Clubot. (a klub 1924-ben megkapta a kiváltságot, hogy nevük elé tegyék a „Royal” jelzőt).

Közel 40 000 ember, köztük rengeteg skót telepedett le Ontarioban 1816 és 1823 között. Néhányan közülük kőművesként dolgoztak, és gránitból kezdtek el játék eszközöket készíteni. Ontario első curling klubja Kingston volt (1820). Öt éven belűl a játék népszerűsége Torontóba is elért, ahol gombamód szaporodtak az újabb és újabb klubok. 1837-ben már látni lehetett, hogy Toronto lesz a culring játék központja Kanadában. A Quebec és Ontario közötti versengés egyre nagyobbra nőtt, a Grand Trunk Railway, vagyis a vasút folyamatos fejlődése lehetővé tette, hogy ne kelljen a továbbiakban napokat lovagolni az egymás elleni verseny érdekében. Az egyetlen probléma az volt, hogy Quebec játékosai mindenképp a vas sporteszközeikkel, Ontario versenyzői azonban a saját gránit köveikkel szerettek volna játszani. Kompromisszumot kötöttek és úgy határoztak, hogy külön mérkőzéseket játszanak a kövekkel és a vasakkal is, ugyanis Ontario mindig nyert a kövekkel a vasak ellen.

A nagy hidegre való tekintettel a nagyobb kanadai klubok elkezdtek fedett pályákban gondolkodni, és építettek is néhányat 1840 után. 1900-ra a kanadai curling klubok szinte egytől-egyig beltérben játszottak. Később a modernizálódó jég készítési technológia már lehetővé tette a hóbuckák, jég dudorok és a szerencse kiiktatását a játékból. A kanadaiak az 1900-as évek elején érezték, hogy lépéseket kell tenni a sportág jövőjével kapcsolatban, így 1935-ben megalapították Dominion Curling Association néven a saját szövetségüket, melyek később már Canadian Curling Association, vagyis Kanadai Curling Egyesület néven ismerhetünk.

Ez a szervezet indította el az első bajnokságokat az országban férfi, valamint a középiskolás (1950), nemzeti női bajnokság (1961), vegyes csapatos bajnokság (1964), senior férfi (1965), junior női (1971) és senior női (1973).

Eközben az Egyesült Államokban 1832-ben Detroitban alapították az első alakulatot, mely szintén skótokhoz köthetők, ugyanis az alapítást skót farmerek végezték. Ezek után New England (1839), Milwaukee (1843), Chicago (1854) és Wisconsin is csatlakozott a curling csapattal rendelkező városok sorába. Utóbbi helyen az alapítás néhány lelkes férfi munkájának eredménye, akik feleségeik vasalójával játszották a játékot!

Az európai terjedéséről nem sokat tudni, annyi biztos, hogy gyorsan terjedt a játék az északi országokban (Svédország, Norvégia), valamit a téli sportokban eredményes Svájcban is gyökeret vert. Eljutott Új-Zélandra is és ott is sok követőre talált.

Az olimpián már 1924-ben bemutatkozott Chamonix-ben, ahol a brit csapat nyert, így Ők lettek az első olimpiai bajnokai a játéknak. A további olimpiai bajnokokat a wikipedia segítségével megnézhetitek. Ezen az olimpián csak bemutató jelleggel volt jelen a játék és le is került a programról már 1924-ben (akár a tenisz a nyári játékok programjáról). Hosszú szünet után az olimpián újra az 1998-as naganoi olimpián láthattuk, ahol már női és férfi vonalon is folytak a versenyek.

A nagy olimpiai szünet alatt azonban nem állt meg a sport élete, 1968-ban megrendezték az első hivatalos férfi világbajnokságot. A nőknél erre az eseményre 1979-ig kellett várni.

Visszamenőleg azonban a Nemzetközi Szövetség elismerte a korábbi Skót Kupák eredményét, és világbajnoksággá minősítette azokat. (1959-ben rendezték meg az első ilyen jellegű kupát, Skócia és Kanada között. 1960-ban már csatlakozott hozzájuk az Egyesült Államok, Svédország, Norvégia, Svájc, Franciaország és Németország)

Az első férfi Európa-bajnokságot 1979-ben, a nőit 1975-ben rendezték meg.

A Nemzetközi Curling Szövetséget (International Curling Federation) 1966-ban alapították meg.

 

A játék fejlődéséhez hozzátartozik még az eszközök fejlődése is. A curling játék két fő alkotó eleme a kő és a seprű. A kő fejlődéséről már ejtettem szót, hogy szabálytalan kövekből és olvasztott ágyúgolyókból indult a játék. Manapság már természetesen tükörsimára csiszolt kövekkel játszanak a versenyzők. A hagyományokat tartva azonban kiváló minőségű, tömör, ütés-elnyelő, rugalmas gránitról beszélünk, mely nagyjából 19-20 kg, 30 cm átmérőjű és 12 cm magas. És mindezt kézzel készítik!

A seprű még fontos kelléke a játéknak, melyet régen csak azért használtak, hogy lesöpörjék a havat a pályáról. Manapság is tisztító szerepe van természetesen, de ma már szinte mikroszkopikus „akadályokat” tüntetnek el a pályáról. Fontos, hogy ne hagyjon semmilyen akadályt a pályán a seprű (régen a cirokseprű kihullott darabjai is akadályozták a köveket).

Kellék még a sporthoz a speciális cipő, melynek egyik talpa teflon, hogy jól csússzon, a másik pedig gumitalp, hogy ne csússzon.

1989. november 29-én alapították a Magyar Curling Szövetséget. Az ország első curlingezésre kialakított pályáját a Kamaraerdőben, Budapesten adták át 2005-ben. Ma nagyjából 20-30 csapat található Magyarországon, akik rendszeresen csúsztatják a morajló köveket…

 

http://www.icing.org/cgi-bin/archive_reader.pl?URL=game/history/historya

http://www.electricscotland.com/history/curling/

http://www.worldcurling.org/history-of-curling

http://www.worldcurling.org/curling-milestones

http://library.thinkquest.org/26974/e_history.htm

http://www.curling.ca/start-curling/the-history-of-curling/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Curling-vil%C3%A1gbajnokok_list%C3%A1ja

http://hu.wikipedia.org/wiki/Olimpiai_bajnok_curlingj%C3%A1t%C3%A9kosok_list%C3%A1ja

http://www.utanpotlassport.hu/2011/02/06/a-curling-tortenete-szabalyai/

http://www.curling.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.