Főoldal » Miért nem lehet bárkiből szupersztár?

Miért nem lehet bárkiből szupersztár?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Millió és millió gyerek álmodozott, álmodozik és még fog is álmodozni arról, hogy ő lesz sportágának csillaga. Közülük sokan komoly erőfeszítéseket is tesznek a cél megvalósítása érdekében. Mint tudjuk, a gyermekkori ábrándozások múlandók, de néhányan még a felnőttkoruk közeledtével sem tesznek le róla, hogy élsportolókká váljanak. Ám nekik is csak töredékük jut el a siker kapujába, amin már csak egy-két kiváltságos léphet be. Hová tűnek út közben a többiek? Mi mindennek kell összejátszania ahhoz, hogy valaki a csúcsra érjen? Miért nem teljesülhet be a legtöbbeknek ez az álma?

Genetika

A sportban nincs esélyegyenlőség, ezt tudomásul kell venni. Már fogantatásunk pillanatában, mikor összeáll a genetikai állományunk, sok minden eldől. Vannak olyan jellemzőink, melyeken nem változtathatunk ez után semmiféle beavatkozással, edzéssel (ilyen például a gyors és lassú izomrostjaink aránya), ezek velünk született adottságok lesznek. Az viszont, hogy mi számít előnyös tulajdonságnak, sportáganként változó. Ami sportlövészetnél előny, lehet, hogy az úszásban hátrány. Ha valaki megfelelő alkatot örökölt a birkózáshoz, az valószínűleg nem lesz sikeres a sífutásban. Usain Boltból pedig szinte biztosan gyenge országúti kerékpáros lett volna. A lényeg tehát, hogy akkor várható kiváló eredmény, ha egy bizonyos genetikai állománnyal rendelkező ember megtalálja a „neki való” sportágat (és persze akkor, ha a sportág találja meg a „neki való” embert – de erről majd később).

Egyenlő esélyek?

A sportban nincs esélyegyenlőség

Ami a fejben van

Jó teljesítményt csak kiegyensúlyozott, céltudatos ember tud produkálni hosszú távon. Nem véletlenül mondják sok helyzetre, meccsre, futamra, hogy „fejben dől el”. Itt nem csak arra gondolok, hogy ki mennyire, okos, taktikailag felkészült, hanem arról, hogy ki tudja az adott pillanatban a körülményeket kizárva kiadni magából a maximumot, a döntő pillanatokban ki a koncentráltabb. Ha egymás ellen indítunk két azonos genetikai állományú (mondjuk egypetéjű ikrek), és tökéletesen egyformán képzett (erre nincs analógiám) sportolót, akkor kettejük közül az fog nyerni, aki jobban tud a feladatra koncentrálni, nem izgulja el, röviden: jobban ott van fejben. 

Összpontosítás a feladatra

A tökéletes összpontosítás elengedhetetlen a jó teljesítményhez

Hosszó távú jó teljesítményhez elsősorban megfelelő motiváltságra van szükség. Nem ideális, ha a sportolót hajtó erő kívülről érkezik, például egy önmagát a fiában megvalósítani kívánó apuka formájában, vagy egy profi szerződés formájában. Az efféle külső motiváció ereje repítheti a sportolót egy darabig, de örökké nem. A fiú előbb-utóbb megelégeli, hogy az apja életét éli (hacsak nem szereti ő is nagyon azt a sportágat), a profi pedig elkényelmesedik, ha megvan a szerződése, meg a magas fizetése. Sokkal jobb, ha az embert egy kimondottan a sportághoz fűződő vonzalom, belső erő hajtja. Az ilyen sportoló szereti űzni a sportágát, és folyamatosan fejlődni kíván benne, önmagát sarkallja egyre jobb teljesítmény elérésére, és maga a fejlődés a jutalma érte. 

Fontos az önbizalom is, hiszen ha valaki nem bízik a saját képességeiben, teljesítményében, már előre lemond a győzelem lehetőségéről.  Tudnia kell azt is, mikor problémák, hibák csúsznak be, mi az ami rajta múlt, s mi a körülményeken – sok sportoló azért nem javítja ki soha bizonyos hibáit, mert külső tényezőre fogja, míg mások saját magukat ostorozzák olyan dolgokért is, amiről nem tehetnek. 

Végül elengedhetetlen a kiegyensúlyozott magánélet. A sportolók is emberek, nem biorobotok – családi életük bizony rányomja a bélyegét (ha jó, ha rossz) a teljesítményükre. Sokak karrierjét törte ketté a magánéletükben történt események. A műlábú futóról, Oscar Pistoriusról, például lehet, hogy már csak a barátnője meggyilkolásával kapcsolatos bűnvádi eljárás nyomán hallunk, mert ha elítélik, többé nem fog világversenyen részt venni, az biztos.

Pistoriusnak még sokat kell a bíróságra járnia a sportpálya helyett

Pistorius egy ideig még sokat jár a bíróságra a sportpálya helyett

A szakemberek

Lehetnek valakinek bármilyen jó adottságai, ha nincsenek megfelelően kiaknázva, sosem kerülhet be az élmezőnybe. Ez a feladat pedig a sportoló és a szakembrek közös munkája.  A szakembereknek ebben több feladatuk is van. Bármilyen furcsán is hangzik, de már ide értem az óvónőket, tanítónőket, testnevelőket, akik először tartanak mozgás- és kondicionális képességeket fejlesztő foglalkozásokat a gyerekeknek. Sportági szempontból az edzőknek először is meg kell találniuk a tehetséges fiatalokat. Azok vagy eljönnek hozzájuk (az ember találja meg a sportágat), vagy – mint ahogy a legnépszerűbb, legtöbb pénzt mozgató sportágakban – vagy ők mennek válogatni a gyerekek közül (a sportág találja meg az embert). Ezek után az edzők feladata, hogy a jó adottságokkal rendelkező tanítványt megtartsák a sportág számára, és kihozzák belőle azt, ami képes lehet. Hol hibázhatja el mindezt az edző? Sok helyen. Ha nem tud elég változatos, jó hangulatú, életkornak megfelelő edzéseket tartani, a tanítványok nem járnak majd le szívesen, tehát elveszik a motiváltságuk. Ha személyében nem elfogadható a szülők vagy a gyerekek számára, mert durvának, hiteltelennek tűnik, otthagyják. Ha nem megfelelően fejleszti a tanítványait, túledzi, vagy túl keveset követel, akkor nem fognak optimálisan fejlődni, elmaradhatnak kortársaikhoz képest. A lényeg tehát, hogy a sport körül tevékenykedő szakembereknek kiemelkedő szerepük van, nélkülük elképzelhetetlen a kiemelkedő sportteljesítmény. 

Mourinho munka közben

A “mester” munka közben

Az időtényező

Ha valaki sohasem sportolt rendszeresen, de 18 éves korában elhatározza, hogy világbajnok kajakozó lesz, aligha sikerülhet már neki. 14 évesen ne ábrándozzon senki futballkarrierről, aki még nem is nyúlt labdához! A tornászedzők 8-10 éves gyerekekkel nem is kezdenek el foglalkozni – “Már túl késő!” – mondják. Bizonyos sportágakban ugyanis különösen fontos, hogy a sportoló igen fiatalon kezdje végezni a speciális gyakorlatokat, minél hamarabb elinduljon a fejlesztése. Minden fizikai képességnek megvan az a szenzitív (érzékeny) életkori szakasza, mikor a legjobban fejleszthető – például a gyorsaság, mozgáskoordináció, egyensúly fejlesztését már gyerekkorban el kell kezdeni, az izmok és a tüdő jó vérellátottsága pedig a fő növekedési szakaszokban (pl.: kamaszkor) alakítható ki. Ha valaki kimarad ezekben az időszakokban a szakszerű fejlesztésből, már sohasem lehet képes olyan teljesítményre, mint amilyet a genetikai adottságai lehetővé tettek volna.

Van, aki lemarad

Sokan már korán lemaradnak

A környezeti adottságok, lehetőségek

A világon sok helyen egyszerűen nincs pénze arra a családoknak, hogy a tehetséges gyerekeket megfelelő sportági képzésben részesítsék. Más anyagi dimenzióban is létezik ilyen probléma – egy átlag magyar családnak nemigen lenne rá pénze, hogy az egyik gyerek rendszeresen golfozhasson, lovagolhasson. Egy tehetséges észak-koreai labdarúgó talán sohasem igazolhat át szabadon, hogy külföldi akadémián vagy klubban fejlődjön, ha nem kap állami engedélyt. Hiába szeretne valaki a szibériai Jakutszkban hosszútávfutóvá válni, ha az év felében -10 fok alatt van a hőmérséklet. Mint látjuk a sportági lehetőségeket is meghatározza, hogy egy sportolni vágyó egyén milyen politikai, anyagi, éghajlati, társadalmi környezetbe születik. Bár a globalizálódó világban egyre kevesebb hely van, ahova ne jutna el a sport, azonban a lehetőségek sokfelé még mindig rendkívül korlátozottak.

Nem lehet mindenhonnan kitörni!

Nem mindenkinek jelenthet a sport kitörési lehetőséget

A szerencsefaktor

2002-ben Salt Lake Cityben a rövidpályás gyorskorcsolyázó, Steven Bradbury, úgy szerezte meg Ausztrália első téli olimpiai bajnoki aranyát, hogy a negyed-, az elő-, és a nagydöntőben is kicsúsztak előle a továbbjutásra illetve győzelemre esélyesek. Neki ennyi kellett, hogy olimpiai bajnok lehessen. Szerencséje volt? Óriási. Bárkinek sikerülhetett volna? Nem! Csak azzal történhetett meg, aki kvalifikálta magát az olimpiára ebben a versenyszámban, márpedig abból nem voltak olyan sokan. Világos hát, hogy a szerencse néha nagyon is jól jön a sportolóknak, de önmagában édeskevés a komoly eredmények elérésében. Ezzel szemben egy peches húzás véget vethet egy felfelé ívelő pályafutásnak is. Ki ne ismerné a sztorit? – Ole Gunnar Solksjaer a Manchaster United norvég csatára az 1999-es BL döntőben a hosszabbítás utolsó percében egy szöglet után belenyúl a lefejelt labdába, és ezzel megszerzi a “vörös ördögöknek” a győzelmet; ünneplési lázában kifut az alapvonal felé, majd térdre veti magát, úgy csúszik be a szurkolók elé – azt azonban már kevesebben tudják, hogy ekkor hall egy reccsenést a térdében, amivel abban a mámoros pillanatban nem is foglalkozik, ám később olyan krónikus térdpanaszai lesznek, melynek köszönhetően pályafutása második felében több időt tölt az orvosoknál, mint a pályán. Ő még felért a csúcsra. Sokaknak viszont az ehhez hasonló sérülések, rosszabb esetben komolyabb balesetek, szerencsétlenségek (például a Lokomotiv Jaroslavl orosz hokicsapat 2011-es repülőgéptragédiája), vagy terrortámadások (1972-es müncheni olimpia) vetnek véget karrierjüknek. Ez az ok talán a legszomorúbb mind közül.

A "babaarcú gyilkos" itt még boldog

A “babaarcú gyilkos” itt még boldog

A dopping

Ma már nyílvánvaló, hogy a profi országúti kerékpárversenyzésben az ezredfordulón lehetetlen lett volna a csúcsra kerülni tiltott teljesítményfokozó szerek segítsége nélkül. Visszamenőleg bebizonyították, vagy már maguk a sportolók is bevallották, hogy bizony nem éltek “tiszta” életet akkoriban (persze manapság már egészen másképp megy, ugye?). Sokan tehát, akik esetleg etikai okokra hivatkozva nem vettek ebben részt, már nem is kerülhettek be az évkönyvekbe, hisz eredményeik jócskán lemaradtak a doppingoló tömegével szemben. Itt van tehát az első eshetőség, amikor a dopping meggátolhatja, hogy a csúcsra érj: ha nem használod! Ez – hangsúlyozom – csak olyan környezetben fordulhat elő, ahol az elit többsége doppingol. A második eshetőség, amikor a dopping a végét jelentheti egy sportolói pályafutásnak, már sokkal nyílvánvalóbb – beveszed, lebuksz (sportpolitika, szerencsefaktort?!), eltiltanak. Ennyi.

Lance Armstrong és Jan Ulrich is doppingolt

Armstrong és Ullrich is doppingolt

Mindent összevetve…

…rögös az út, mely egy sportolói karrier csúcsára vezet. Sok a buktató benne az első lépéstől az utolsóig. Mégis mindig lesznek, akik érzik a hívást, a késztetést, és nekivágnak. Ha menni kell, hát menni kell.

Források:
– Wikipédia
– Gyömbér – Kovács: Fejben dől el – Sportpszichológia mindenkinek (Noran Libro Kft, 2012)
– Dubecz József: Általános edzéselmélet és módszertan (TF középfokú jegyzet)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.