Főoldal » Számok, olimpiák, Kína

Számok, olimpiák, Kína

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az első újkori olimpián 14 ország 245 versenyzője vett részt, és 9 sportág szerepelt a versenynaptárban. A 2008-as Pekingi Olimpián 28 sportágban, 302 versenyszámban mérték össze tudásukat a sportolók, több mint 11000-ren, 205 országból. Míg érmet 1896-ban 11 országnak sikerült nyerni, addig 2008-ban már 87 nemzet képviselői jutottak éremhez, közülük négy ország először. 2012-ben Londonban várhatóan 204 ország 10 és fél ezer sportolója küzd 26 sportág 302 aranyérméért, szemben az előző londoni olimpiával, ahol – 1948-ban – még csak 4104 versenyző indult.

Az USA az Olimpiai Játékok történetében egyszer sem végzett az első három helyezésnél rosszabb pozícióban. A 2008-ban Kína megelőzte az USA-t az aranyérmek tekintetében, Kína 51, az USA „csak” 36 aranyérmet szerzett. Összességében azonban az USA gyűjtött több érmet, 110-et a 100-hoz képest. (2008-ban Magyarország a 21. helyen végzett, 3 aranyat, 5 ezüstöt és 2 bronzérmet nyerve.) Kína első olimpiai részvétele az 1932-es Los Angeles-i játékokra tehető, és akkor még csak egyetlen sportolója indult. 1936-ban már 69 képviselője utazott Berlinbe, igaz érem nélkül maradt Kína akkor is. Az 1984-es, Los Angeles-i nyári olimpián 15 aranyérmet szerzett, és rögtön az éremtáblázat negyedik helyén végzett. A következő, Szöuli Olimpián viszont visszaesett a 11-ik helyre, ám innentől kezdve megkezdte előretörését. 2004-ben, Athénben már 32 aranyérmet szerzett, és ezzel az éremtáblázat második helyére lépett előre. A 2008-as játékok házigazdájaként pedig 51 aranyérmet gyűjtött, ezzel az első helyen szerepelt. Az athéni olimpia volt az első, amikor az ázsiai országok együttesen több aranyérmet szereztek, mint bármelyik másik jelentős ország vagy országcsoport. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi titkára szerint egyértelmű statisztikai adatok igazolják az ázsiai országok előretörését az öreg kontinens kárára. Az athéni játékokon Európa az érmek 52 százalékát szerezte meg, Pekingben már csak 46 százalékos teljesítményre volt képes. Kína előretörése azt jelenti, hogy Európától vesz el érmeket. Ennek a folyamatnak a kárvallottja Magyarország is.

Olimpia

Országok száma

Versenyszámok száma

Sportágak száma

Versenyzők száma

I. 1896, Athén

14

43

9

245

II. 1900, Párizs

19

86

14

1078

III. 1904, St. Louis

13

89

17

689

IV. 1908, London

22

107

20

2035

V. 1912, Stockholm

28

102

16

2437

VII. 1920, Antwerpen

29

152

18

2607

VIII. 1924, Párizs

44

126

20

2972

IX. 1928, Amszterdam

46

109

17

2884

X. 1932, Los Angeles

37

117

17

1333

XI. 1936, Berlin

49

129

20

3936

XIV. 1948, London

59

136

19

4092

XV. 1952, Helsinki

69

149

19

5429

XVI. 1956, Melbourne

67

145

19

3178

XVII. 1960, Róma

83

150

18

5313

XVIII. 1964, Tokió

93

163

20

5133

XIX. 1968, Mexikóváros

112

172

19

5498

XX. 1972, München

121

195

21

7121

XXI. 1976, Montreal

92

198

21

6043

XXII. 1980, Moszkva

80

203

21

5283

XXIII. 1984, Los Angeles

140

221

21

6802

XXIV. 1988, Szöul

159

237

23

8473

XXV. 1992, Barcelona

169

257

25

9368

XXVI. 1996, Atlanta

197

271

26

10332

XXVII. 2000, Sydney

200

300

28

10651

XXVIII.2004, Athén

202

301

28

 

XXIX. 2008, Peking

205

302

28

11028

 Az első helyezett amerikaiak eddig összesítésben 915 arany, 712 ezüst és 617 bronzérmet nyertek a nyári olimpiák történetében. Első helyből több mint kétszer annyit, mint az időközben tagállamaira hullott, második Szovjetunió. A harmadik helyen Nagy-Britannia. Kína a 7. helyen van, Magyarország a 8.

Helyezés

Ország

Aranyérem

Ezüstérem

Bronzérem

Összes érem

1.

USA

915

712

617

2244

2.

Szovjetunió (+FÁK)

440

357

325

1122

3.

Nagy-Britannia

202

254

246

702

4.

Németország

196

222

241

659

5.

Olaszország

194

165

176

535

6.

Franciaország

183

194

220

597

7.

Kína

163

117

106

386

8.

Magyarország

160

142

161

463

9.

NDK

153

130

127

410

10.

Svédország

141

157

174

472

                                                                           

Források:

http://olimpia.origo.hu/peking-2008/20080809-eremtablazat.html

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=37993

http://sportgeza.hu/2008/peking/eremtablazat

http://hu.wikipedia.org/wiki/Olimpiai_j%C3%A1t%C3%A9kok

http://hu.wikipedia.org/wiki/Olimpi%C3%A1k_list%C3%A1ja_1896-t%C3%B3l

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.