Főoldal » Ti vagytok a kedvenc csapatom…

Ti vagytok a kedvenc csapatom…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Pénz, pénz, pénz…

 

Régi mondás, ha jó csapatot szeretnél az első teendő „végy egy jó kapust”, már amelyik sportágban szükség van kapusokra. A második holtversenyben az lehetne, hogy legyen a kasszában pénz. Arra, hogy ez hogy is kerül oda, talán nincs is általános recept. Ezt sportága válogatja, de az szinte biztos, hogy mindig valamilyen érdek áll a háttérben. Az érdek szót itt nem okvetlenül pejoratív értelemben használom.

 

Az egyik ilyen érdek lehet, ha egy tehetősebb szülő gyereke játszik egy adott csapatban, és mondjuk támogatás gyanánt fedezi az útiköltségeket. Igaz akad olyan szülő is, aki inkább megveszi a klub néhány százalékát. Ez a vízilabdában nem tűnik soknak, na de ha azt mondom, hogy Juventus? Kadhafi apu igaz még így sem tudta elintézni fia leszerződtetését a csapathoz, de a Peruggia végül leigazolta. Vajon mennyibe kerülhetett ez a családnak? Mellesleg ifjabb Kadhafi pályára is lépett pár perc erejéig, testőrök kíséretében. Aztán van aki csak úgy csinál egy csapatot, mert megteheti és mert egy másfajta ismertségre vagy elismerésre vágyik. Ilyenek például Suleyman Kerimov és a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató FC Anzhi Makhachkala esete, vagy említhetnénk Roman Abramovich-ot és a Chelsea Football Clubot. Csak nehogy kimaradjunk! A vízilabdásoknak szintén van egy képviselete az Olasz Pro Recco személyében. Természetesen ez csak néhány befektetői érdek a teljesség igénye nélkül. Jelen esetben az üzleti alapú forrásteremtést fogjuk vizsgálni a vízilabda tekintetében.

 

De maradjunk még egy kicsit a pénznél. Az utóbbi időben már ez a szó is aktív szereplőjévé vált a sporthíreknek. Sajnos most már nem csak a lassan emberi ésszel fel nem fogható labdarúgói fizetésekről és átigazolási díjakról tudósítanak, hanem a pénztelenségtől szenvedő vagy e miatt kapuit bezáró szakosztályokról, egyesületekről. De vajon ahol a pénz nem számít, alapon vásárolnak, ott honnan van és ahol meg nincs, ott miért nincs még csak a létezéshez szükséges minimum sem. Mielőtt még elhinnénk mindenkinek mindent, ne feledjük a számok sokszor csalókák.

 

Nem biztos, hogy az az sportvállalat, amely kénytelen feladni a működését a finanszírozási problémák miatt, jobban eladósodott lenne, mint az, amely több millió euró átigazolási díjat és munkabért költ játékosaira, ezzel azt kommunikálva kifelé, hogy náluk minden rendben van. A különbség a két említett példa között az, hogy az egyik fenn tudja tartani az óriási veszteségekkel járó működését még azon az áron is, hogy ez akár évről évre növekedhet, a másik viszont erre képtelen. Hogyan is lehet életben maradni ezekkel a veszteségekkel?

 

A magyarázat elég egyszerű. Ki tudná azt elképzelni, hogy egy Barca vagy egy Real (természetesen nem csak ezt a két klubot érinti ez a probléma), máról holnapra stratégiát váltana. Elkezdene a hosszú távú fenntarthatóságban gondolkodni és a bevételek nem 85-95 százalékát költené bérekre, hanem mondjuk „csak” a 40-60-at. Ezt kétféle képen tudná megvalósítani. Vagy 30 százalékos nettó többletbevételt kellene produkálnia (amit nem tarok valószínűnek), vagy értékesítenie kéne a játékosállomány egy részét, ami a klub eredményességét negatívan befolyásolhatná. Ezzel hátrányba kerülne a riválisokkal szemben, akik viszont nem biztos, hogy követve ezt a példát, lemondanának a rég várt sikerekről. Hát ki engedhetné ezt meg magának?

Csak mellékesen, egy kis számháború. Az utóbbi idők egyik legnagyobb meglepetése, hogy a Spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Levante legyőzte a mezőny egyik éllovasát a Real Madridot. Az egyik internetes hírportál a www.goal.com egy érdekes statisztikával állt elő, amelyben összehasonlították a két csapat játékosvásárlásra költött euróit. Kiderült, hogy ebben a Real 1950-szer múlta felül ellenfelét. A mérkőzés eredménye mégis 1-0 lett az „olcsóbak“ javára. Konkrétabban 200 000 euró a 390 millióval szemben. Mellékesen Ronaldo heti fizetése 177 500 euró, reklámokkal együtt pedig 346 150. Nem szeretném megvédeni a Madridot, de saját tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz egy jóval gyengébb ellenfél ellen játszani, mert van veszteni való. És ilyenkor csúnyán meg lehet „fázni“. Ez persze fordítva is igaz. Ha nincs mit veszíteni, mert a mérkőzés szinte egy esélyes, hát akkor szokott minden bejönni és borul a papírforma. Jó, de ez nem törvényszerű és ettől még nem a leggyengébbek nyerik a versenyeket. Ez inkább egy kisebb csoda, de ez a szép a sportban, hogy ilyen is megtörténhet.

 

Na de folytassuk az eredeti témánkat. Ugye az egyelőre még elképzelhetetlen, hogy a főcímek ne a rekordköltekezésről, hanem a megfontoltságról szóljanak. Ezen sportvállalkozások számára a legnagyobb védelmet a médiafigyelem nyújtja. Ez az ismertség érdekelté teszi a politikai elitet, az önkormányzatokat és a különböző pénzintézeteket abban, hogy bármilyen eszközt biztosítsanak a túlélés érdekében. Ezek lehetnek ingatlanmanipulációk, vagy akár a különböző pénzintézetek olyan kedvezményei, amelyről más iparágak nem is álmodhatnak. Pedig szép lenne azt hinni, hogy ezeket a klubokat a nézők (fogyasztók) tartják életben. Véleményem szerint lassan újra kéne értelmezni az adósság fogalmát is. Az az érzésem, hogy az „Adós fizess!” ma már nem hat rémisztően. Ma már nem ciki tartozni. Ez csak egy állapot, amely szinte semmilyen etikai hátránnyal nem jár és lassan törvényi úton is nehezen orvosolható. Sajnos nem csak sportban.

 

Térjünk vissza a földre

 

Váljunk le a nemzetközi labdarúgásról és nézzük a magyar vízilabdát. Vizsgáljuk meg hogyan lehetne a hazai  piacon forráshoz jutni. Természetesen itt is vannak különböző érdekek, de mivel a népszerűség messze elmarad a labdarúgásé mögött (világviszonylatban), ezért ezek teljesen más dimenziók között mozognak. Vizsgáljuk a kérdést szigorúan üzleti szempontból. Nézzük miből is tud egy vízilabda klub, sportvállalkozás, pénzt teremteni. Alapvetően öt lehetséges forrást különböztethetünk meg:

Szponzor, közvetítési jogok értékesítése, jegyárbevétel, merchandising és az átigazolási díjak. Kezdjük a kedvencemmel, a jegybevétellel. Azért a kedvencem, mert erről mindig ez mondat jut az eszembe:

 

„Pisti, ti vagytok a kedvenc csapatom. Nem tudsz nekem egy jegyet szerezni a következő mérkőzésetekre?”

 

Eleinte ezen mindig ledöbbentem, de most már csak mosolygok. Belegondoltam, hogy vajon az NBA-ben is így működik ez. Egy rangadó előtt felhívják a játékosokat az ezer éve eltűnt osztálytársak, az általános iskolából, hogy kérjenek egy belépőjegyet? Ami mellesleg nálunk 600 és 1200 forint, vagyis kevesebb, mint egy mozijegy ára. Tudom a magyarok ár érzékenyek és csak óvatosan szabad bánni a nullákkal. De ez miért nem igaz, ha elhagyjuk Magyarország határait? És itt jön a végkifejlet: „voltam az USA-ban – teszi hozzá a jegyet kérő ismerős – és természetesen elmentem egy NBA meccsre. Mert tudod, ha ott vagy az már kötelező. És kötelező eltenni a belépőt is emlékbe“  (amelyek egyébként átlagosan 10 ezer forintot kóstálnak), és amennyiért itthon 6-7 vízilabda rangadóra ki lehet menni. Tudom, nehéz a két dolgot összehasonlítani, mert más az élmény, de az ára is.

De ha mi vagyunk a kedvenc csapat, akkor miért nehéz azt az átlagosan 1000 forintot kifizetni, a több mint egy órás produkcióért? Mellesleg, ezzel támogatja a kedvenc csapatatát és hozzásegíti, és egyben részesévé válik a sikereinek is. Összehasonlítás képen, míg egy angol labdarúgócsapat jegyárbevétel elérheti a teljes bevételek 33 százalékát, addig a vízilabdában alig számolhatunk 4-5 százalékkal. Ez természetesen a vízilabda válogatottnál teljesen más. Ott egy Vodafone kupa tervezett jegyárbevétel 8 millió forint a klubok éves 2-3 millió forintjával szemben. Ez természetesen magyarázható a klubok “hanyagságával” és a válogatott nagyobb hírértékével is. Emlékszem egy olyan BL mérkőzésre a Jug Dubrovnik ellen (aki már évek óta a nemzetközi élmezőnybe tartozik), hogy még a csillárról is nézők lógtak,ez kb 1000 (hivatalossan az ülőhelyek száma 750) főt jelenthet.A jegyár akkor 1500 forint volt és mérkőzés jegybevétele pedig összesen 80 ezer forint lett (?).Ez az összeg még az uszoda bérleti díját sem fedezte, ami egy nemzetközi tv mérkőzés esetén 120 ezer forint, a nem nemzetközi tv mérkőzés esetén 75 ezer forint és a sima OB1 65 ezer forint plusz ÁFA a Kőér utcában.

 

Az idén (2011) elkészített közvélemény-kutatásunk szerint a sportág iránt érdeklődők, sokszor nem is tudják, mikor, milyen vízilabda esemény zajlik és ebben az esetben rossz taktikának tűnik a kivárás. Tehát a feladat adott. Minél több információt eljuttatni, minél több fogyasztóhoz és lehetőséget kínálni nekik a szabadidejük eltöltésére. Másként fogalmazva, meggyőzni őket, hogy ránk áldozzák azt az időt és pénzt, amit nem munkával, családdal vagy napi rutintevékenységekkel töltenek. Ezen a téren nagy harc folyik a fogyasztóért, de úgy gondolom, hogy a magyar vízilabda résztvevői, jó eséllyel pályáznak az eltöltendő szabad órák kegyeiért. Ám itt sajnos nem csak az információáramlás akadályaival kell megküzdeniük, hanem egy hibás szemlélettel is. Amíg a nézők elvárják, hogy a csapatuk ingyen szórakoztassa őket, vagy minden lehetőséget megragadnak a minél olcsóbb bejutásra, addig sajnos a bevételi oldalról hiányozni fog egy igen jelentős tétel. Egy tétel, amely akár egy újabb játékos bérét is jelenthetné és egyben a csapat nagyobb sikereit, aminek ugye a szurkolók is örülnének.

 

 

 

Hamarosan folytatjuk a szponzoráció, közvetítési jogok, merchandising és átigazolási díjak piacával

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.