Főoldal » Létezhet hogy valaki egyszerre keresztény és meleg?!

Létezhet hogy valaki egyszerre keresztény és meleg?!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A kérdésre, mely a címet alkotja egy kurta igennel is lehetne válaszolni, de ha ennél valamivel mélyebbre szeretne tekinteni valaki, máris újabb kérdések vetődnek fel benne. Hogyan, és milyen módon? Hogyan lehet „összeegyeztetni” az Biblia, és az egyházak által közvetített normáknak ellentmondó szexuális orientációt, és a vallásos hitet?

Ezek azok a kérdések, amelyek már megindokolnak, sőt igényelnek is egy antropológiai kutatást. Indokolttá teszik egyfelől, hiszen az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális) emberek jogi helyzete és azzal szoros összefüggésben álló társadalmi elfogadottsága jócskán hagy kívánni valót maga után.

Másfelől pedig, azok az emberek, akiket jellemez egy bizonyos szintű tolerancia és nyitottság, tapasztalataim szerint nyitottak, érdeklődőek, kíváncsiak azokra az emberekre, embercsoportokra, akikkel kapcsolatban egyáltalán nincs közvetlen tapasztalásuk.

Sajnálatos tény, hogy azok a tömegmédiumok, amelyek az emberek nagytöbbségéhez eljutnak, mindig az egzotikum, a másság meglétét próbálják hangsúlyozni a nézőnek-olvasónak. Nem bír hírértékkel egy harmonikusan működő meleg vagy leszbikus pár, baráti társaság, sportegylet (és még sorolhatnánk) továbbá, a meleg-felvonulásokon sem általános, hogy a („normális”) külsejű férfiak és nők felé irányulna a fotósok figyelme.

 Adva van tehát egy imacsoport, melyet hívő LMBT emberek hoztak létre, és melyet hétről hétre „működtetnek”, hiszen ezeken az alkalmakon mindennemű titkolózás, vagy diszkrimináció nélkül tudják átélni hitüket. Többen járnak egyébként is templomba, vagy akár keresztény gyülekezetbe is, ott azonban életüknek erről a részéről nem kívánatos beszélniük.

Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy tényleg van igény egy ilyen közösségre – ahol egyébként nem csak a különbözőségek, hanem a különféle vélemények, nézőpontok, látásmódok is abszolút elfogadottak.

Gyakran előfordul, hogy az LMBT emberek elutasítását, vagy elfogadásuk elmulasztását a „természetellenes” jelzővel indokolják. Véleményem szerint nem túl hiteles indok- vagy inkább kifogás ez abban a 21. században, amelyben évtizedek óta elfogadott és „normális” többek között például, hogy mesterséges körülmények között megtermékenyített gyermekek jönnek világra; arról nem is beszélve, hogy nem sok olyan dolog vesz körül bennünket, amit a szó szerinti értelemben vett „természetes” szó jellemezne leginkább.

Ezzel párhuzamosan viszont azok a sztereotípiák, amelyek gyermekkortól fogva „kísértenek” minket, sok esetben több évszázadra vezetnek vissza, harmóniában azzal a történelmi-társadalmi környezettel, ami létrehozta őket, és abszolút diszharmóniában azzal a (jelenlegi) társadalmi atmoszférával, amelyet a gazdasági fejlődés, a kulturális változások, illetve ezeken kívül nagyon sok más hatás is befolyásolt.

Ilyen például a meleg férfiaknak tulajdonított nőiesség, testi értelemben vett gyengeség, amely sztereotípiákban évszázadok alatt nem történt számottevő változás. Létrejöttét pedig főként az a félelem generálta, amely a „másság” megjelenésével – vagyis láthatóvá válásával – az emberiség kihalásának rémképével fenyegette a korban élőket.

Ezek a sztereotípiák olyannyira életképesek, hogy az érintettek többségének nem csak kívülről kell velük megküzdeni, hiszen egy olyan társadalmi környezetbe szocializálódnak, melyet alapvetően heteronormativitás jellemez (az a nézet, amely egyértelműen és élesen különválasztja a női és féri szerepeket, és ezzel összefüggésben kizárólag a heteroszexualitást tartja elfogadhatónak). Nincs tehát abban semmi meglepő, ha ők maguk is hasonlóképpen képzelik el „a melegeket”*, mint a melegséget betegségként diagnosztizáló 18. században élt orvosok.

A kulturális antropológia tudományát alapvetően a másság/kisebbség ténye hozta létre, attól van létjogosultsága. Lényegét tekintve etnikai, vallási, vagy bármilyen más szempontból a többségi társadalomtól eltérő közösség vizsgálata, a rendelkezésekre álló eszközökkel (résztvevő megfigyelés, beszélgetések, interjúk, stb.), a „megszerzett” információk értelmezésével, elemzésével. Az antropológus gyakorlatilag úgy „működik”, mint egy tolmács- és nyilván sok esetben valóban így is kell funkcionálnia.

A többségi társadalom reakcióival, előítéleteivel folyamatosan szembesül – úgy manifesztálódott, mint rejtett módokon, – az, aki valamilyen szempontból a „kisebbséghez” tartozik. Aki melegként magának vallja valamelyik keresztény egyház tanításait- nem csak társadalmában, hanem az adott egyházban is kisebbségként tételeződik fel. Hogy ez a környezetében, vagy mindössze a saját tudatában jelenik meg, nyilvánvalóan nagyban függ tőle is.

Vajon a „másság” lelki terhének letételét követő reakciók, vélemények és tekintetek jelentik-e a nagyobb kihívást; vagy pedig a titkolózás, a párkapcsolattal, családdal kapcsolatos kérdésekre adott kitérő válaszok? Valószínűleg ez egy olyan kérdés, amire sokféle felelet lehetséges, ami aztán általában nem szóban, hanem tettekkel történik.

Mindazonáltal, – véleményem szerint- sokat könnyíthetne a válaszadáson, ha „többségben” lennének azok, a magukat kereszténynek valló emberek, akik azon krisztusi értékeket, mint az elfogadás, vagy a szeretet; minden emberre érvényesnek tekintenék. 

 

 *: Az idézőjelet az általánosítás indokolja. 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.