Főoldal » Az év kétéltűje 2013/1 – Az ásóbékafélék (Pelobatidae)

Az év kétéltűje 2013/1 – Az ásóbékafélék (Pelobatidae)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya a barna ásóbékát (Pelobates fuscus) választotta 2013 kétéltűjének. Az év faja az adott esztendőben fokozott figyelmet kap, a program célja a hazai herpetofauna térképezésének elősegítése. A barna ásóbéka rejtett életmódjából adódóan ritkán kerül szem elé, így a figyelemfelkeltés esetében különösen indokolt. A magam részéről a terepi adatgyűjtés és a témában tervezett előadások megtartása mellett egy ásóbékákkal kapcsolatos sorozattal is szeretnék hozzájárulni a program sikeréhez. A témával kapcsolatos első bejegyzésemben az ásóbékafélék családjáról és általános jellemzőikről lesz szó.

Az ásóbékafélék (Pelobatidae) családjának egyetlen nemzetsége (Pelobates) van, melyben a barna ásóbékán kívül még három másik faj található. Észak-Amerikában is előfordul hét hasonló életmódot folytató békafaj, melyek azonban más családba (Scaphiopodidae) sorolandók. A farkatlan kétéltűek rendjén (Anura) belül mindkét család a Mesobatrachia alrendbe tartozik. Az óvilági ásóbékák Európa, Észak-Afrika és Nyugat-Ázsiá különböző területein fordulnak elő, jellemzően laza talajú élőhelyeken:

Pelobates cultripes Cuvier, 1829 – Zöld ásóbéka (1. kép)

Spanyolországban, Portugáliában és Dél-Franciaországban él.

Pelobates fuscus Laurenti, 1768 – Barna ásóbéka (2. kép)

Franciaországtól Közép-Ázsiáig nagy területen fordul elő.

Pelobates syriacus Boettger, 1889 – Szíriai ásóbéka (3. kép)

A Balkán-félsziget és a Közel-Kelet lakója.

Pelobates varaldii Pasteur and Bons, 1959– Marokkói ásóbéka (4. kép)

Elterjedése Marokkó északnyugati részére korlátozódik.

Az ásóbékáknak számos olyan anatómiai jellegzetességük van, mely a többi békától elkülöníti őket. A csontvázukat tekintve jellemző, hogy keresztcsontjuk és farkcsíkcsontjuk nem vált külön, hanem egy csonttá forrt össze és szegycsontjuknak csontos nyújtványa (kardnyújtvány) van. A koponyacsontok egy része (felső állkapocs, orrcsontok, az egységes homlok-falcsont, halántékcsont) durva felületű, szemcsés vagy gödörkés. Fejük rövid, legömbölyödött arcorruk felé erősen lecsapott. Inkább az igazi békákhoz, mint a varangyokhoz hasonlítanak, hátulsó lábaik aránylag hosszúak, s ezek ujjait terjedelmes úszóhártya köti össze. Nyelvük kerek, hátul szabad, ekecsontjukon két csoport fog ül. Dobhártyájuk rejtett. Hátuk bőre sima; lábközépükön nagy, ásósarkantyúnak nevezett szaruképződmény van. Közepes méretű békák, melyek legfeljebb 10 centiméter hosszúságúra nőnek meg, és gyakran feltűnő színezetűek. Pupillájuk függőleges, rés alakú.

Szárazföldi életet élnek, a földfelszínen általában csak szürkület után vagy esős időben mozognak, napközben a föld alatt pihennek. Jól fejlett ásósarkantyújuk segítségével könnyen és gyorsan el tudnak tűnni a laza talajban. A vizet csak a szaporodási időszakban keresik fel, petéiket a varangyokénál rövidebb, vastagabb zsinórokban rakják le. Ebihalaik igen nagyra, kivételes esetben akár 18 centiméter hosszúra is megnőhetnek.

Forrás:

http://www.herpsociety.org

http://amphibiaweb.org/lists/Pelobatidae.shtml

http://mek.niif.hu/03400/03408/html/1967.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Pelobatidae

A képek forrása:

1. kép: http://www.flickr.com/photos/diniscortes/6310352971/lightbox/

2. kép: http://indafoto.hu/vereger/image/16102203-42fdbeae/user

3. kép: http://www.hylawerkgroep.be/jeroen/index.php?id=39

4. kép: http://www.herpsociety.org/projects/phylogenetics-phylogeography-and-evolution-of-the-genus-pelobates-amphibia-anura-inferred-using-a-multidisciplinary-approach

 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.