Főoldal » Az év kétéltűje 2013/2 – A barna ásóbéka életmódja

Az év kétéltűje 2013/2 – A barna ásóbéka életmódja

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az idei év kétéltűjével foglalkozó sorozat második részében az ásóbékafélék családjának egyetlen hazai képviselőjéről, a barna ásóbékáról lesz részletesebben szó. Lényegében külső megjelenése és életmódja képezi e bejegyzés tárgyát.

A barna ásóbéka (Pelobates fuscuszömök testalkatú állat. A kifejlett egyed átlagosan 5-7 centiméter hosszú, a nagyobb nőstények meghaladhatják a 8 centimétert is. Feje rövid, legömbölyödött arcorra felé erősen lecsapott. Szemei nagyok, pupillája függőleges, ebben minden más hazai békafajunktól eltér. A szivárványhártya általában aranyszínű. Bőre sima, legfeljebb néhány szétszórt elhelyezkedésű szemölcs figyelhető meg rajta. Végtagjai rövidek és vaskosak, hátulsó lábain ujjait terjedelmes úszóhártya köti össze. Belső sarokgumója jól fejlett ásósarkantyút (vezérkép) képez. Színezete nagyon változatos lehet. A hímek alapszíne sárgás-, a nőstényeké inkább szürkésbarna, amelyet nagy, többnyire sötétbarna foltok és apró vörös pontok tarkítanak (1. kép). Foltjainak mintázata egyedenként változik. Hasoldala szürkésfehér, ritkán szürke foltokkal borított.

A fiatalok kezdetben nagyon hasonlóak, az egyedi mintázottság csak fokozatosan alakul ki. Mialatt vízben tartózkodnak, a színük sötétedik, a foltok alig különülnek el. A hímek testmérete általában kisebb, valamint a felkarjukon nászidőszakban ovális, sima mirigyduzzanat képződik, mely a nászidőn kívül alig észrevehető. Tenyerükön és a mellső végtagjukon ilyenkor apró dudorok is kialakulnak. A Szerbiában és Romániában is előforduló szíriai ásóbéka hátán a foltok jellemzően sötétzöld színűek, a tarkódudor hiányzik, és a barna ásóbékánál nagyobbra is megnőhet.

Nincs még egy kétéltűfaj hazánkban, mely annyira rejtőzködő életmódot folytatna, mint a barna ásóbéka. Általában márciustól októberig aktív. A szaporodási időszakot kivéve éjjeli állat, a nappalt a laza talajban tölti, ásósarkantyúival akár fél méter mélyre is könnyűszerrel beássa magát. Ásás közben éles sarokgumójával a földet kifelé szórja és közben testét hátrafelé tolja, így rövid idő alatt majdnem teljesen függőleges helyzetben tűnik el a földben, mely azután teljesen bezáródik fölötte. Rejtekhelyéről csak sötétedés után merészkedik elő. Táplálékául rovarok, pókok, meztelencsigák és férgek szolgálnak. Saját testhosszánál jóval hosszabb gilisztákat is képes elfogyasztani, ilyenkor zsákmánya legyűréséhez mellső végtagjainak segítségét is igénybe veszi. Veszélyhelyzetben testét felfújja, ijesztő hangot ad, bőrén át fokhagymaszagú, kellemetlen váladékot bocsát ki. A köznyelv Németországban (Knoblauchkröte) és Horvátországban (češnjača) is „fokhagymavarangy”-ként ismeri. Főként különböző ragadozó madarak zsákmányolják, esős nyárelőkön például a kék vércse fiókáknak behordott táplálékfajok egynegyedét is kitehetik a barna ásóbékák (Böde, 2008).

A barna ásóbéka március végén, április elején vonul a vizekhez, ilyenkor néha napközben is megfigyelhető. Előnyben részesíti az olyan náddal, gyékénnyel szegélyezett, dús vízinövényzettel rendelkező állóvizeket, melyekből hiányoznak a ragadozó halak. A hímek a víz alatt hallatják halk „klok-klok” hangjukat, melyre a nőstények röfögésszerű „tok-tok” szóval felelnek. A hím a hátsó lába előtt karolja át a nőstényt. Petéi 3-4 mm átmérőjűek, ezeket több sorban, a varangyokénál jóval rövidebb zsinórban rakja le a vízinövények köré tekerve. Egy petezsinórban akár 3500 pete is lehet (2. kép).

A fejlődő embriók a petezsinórban feketék, lárvája kezdetben nagyjából fél centiméter hosszú. Hátoldalának színe szürkés, barnás, hasoldala szürkés- vagy kékesfehér. Farka sárgásfehér, domború farokvitorláján sűrűn álló barna pontok találhatóak. Felső vitorlája közvetlenül a légzőnyílás előtt vagy után húzható merőlegesnél kezdődik. Farka hegyes csúcsban végződik. Fogképlete 3-4/4. Táplálékát eleinte algák, növényi törmelékek, majd később állati eredetű anyagok alkotják. Maguk a lárvák is számos ragadozónak szolgálnak zsákmányként, a vízimadarak és ragadozó halak is előszeretettel fogyasztják őket. Az ebihalak kezdetben inkább a vízfenéken, később a felszín közelében tartózkodnak. A hazai békafajok közül az ásóbéka ebihala nő a legnagyobbra, ha lárvaként telel át, hossza a következő év tavaszán elérheti akár a 18 centiméteres hosszúságot is (általában 8-12 centiméternél nem nő nagyobbra) (ábra).

Átalakulásuk többnyire 2-4 hónap alatt lezajlik, s a vizet elhagyó fiatalok nagyjából fele olyan hosszúak, mint a kifejlett egyedek. A fiatalok az iszapban, míg az idősebb példányok a föld mélyén vészelik át a telet.

Forrás:

http://khvsz.mme.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=237%3A2013-ev-keteltje-a-barna-asobeka&catid=41%3Aegyesuleti-hirek&lang=hu

Dely O. Gy. (1978): Kétéltűek – Amphibia. – Magyarország Állatvilaga (Fauna Hungariae)

A képeket Szelényi Gábor készítette

Az ebihalas ábra forrása: Dely O. Gy. (1978)

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.