Főoldal » Az utánzás mesterei, a lepkék

Az utánzás mesterei, a lepkék

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A természetben elterjedt jelenség az utánzás. Egy élőlény utánozhatja környezetét vagy más élőlényeket. A hasonlóság leggyakrabban a külső megjelenés lemásolását jelenti, de megnyilvánulhat sok egyéb módon, így  viselkedésben, hangadásban, illatok előállításában vagy akár fénykibocsátásban is. Célja éppúgy lehet rejtőzködés, mint a zsákmány vagy a megporzó rovar odacsalogatása. Számos ehető, ízletes falatnak számító rovar is kihasználja az utánzásban rejlő lehetőségeket, és egy – vagy akár több – mérgező faj alakját, mintázatát és színét veszi fel. Előfordul az is, hogy mérgező fajok hasonlítanak egymásra, megkönnyítve a ragadozók tanulását és növelve saját túlélési esélyeiket. Előbbi eset a Bates-, utóbbi a Müller-féle mimikri elnevezést kapta, mindkettő kitűnően tanulmányozható lepkéken.

Mimikrinek nevezzük, amikor egy élőlény valamilyen szempontból leutánoz egy másik élőlényt. Egyes szentjánosbogár fajok családjuk más fajaira jellemző fényt bocsátanak ki, hogy az odavonzott hím bogarakat elfogyasszák. Vannak virágok, melyek külsőre valamilyen rovarra emlékeztetnek, és illatuk is az utánzott rovar nőstényére hasonlít, így poroztatják be magukat a párosodni vágyó állatokkal. De mimikri a kakukk tojásának a gazdamadárét utánzó mintázata is.

[token node title-raw]

Hazánkban is él a rovarutánzó poszméhbangó (Ophrys holoserica). Forrás: http://www.arnold-giessl.de/01-Hummel-Ragwurz.html

A mimikri jól ismert esete, amikor egy ehető állat egy mérgező faj álcáját magára öltve igyekszik elkerülni a ragadozók támadásait. Ezt nevezzük Bates-féle mimikrinek. Sok rovar utánozza a méhek és a darazsak sárga-fekete csíkozását. Ez a feltűnő, figyelmeztető (tudományos nevén aposzematikus) mintázat – akárcsak a piros-fekete – az állatvilágban széles körben elterjedt jelzése annak, hogy az illető faj rossz ízű, mérgező, így a predátorok nem fogyasztják az ilyen megjelenésű állatokat. A mintázat jelentését azonban meg kell tanulniuk, ez pedig alapvetően befolyásolja a mimikri megjelenését és elterjedését. A fentiek azt is jelentik, hogy csak olyan állatcsoportoknál bír a feltűnő színezet riasztó hatással, ahol előfordulnak mérgező fajok – az adott földrajzi területen. Egyik ragadozó sem tartózkodik a sárgarigó fogyasztásától azért, mert sárga-fekete színű, hiszen Európában sem ilyen, sem más mintázatú mérgező madár nem fordul elő. Az új-guineai pitohuiból viszont nem szívesen lakmároznak az ottani ragadozók:

[token node title-raw]

A kétszínű pitohui (Pitohui dichrous) egyike a három mérgező madárfajnak. http://www.calacademy.org/science_now/academy_research/powerful_poison.php

A mérgező fajt utánzó ehető állatok tehát akkor vannak biztonságban a ragadozók támadásától, ha azok a toxikus fajjal találkozva megtanulják, hogy az adott mintázat mérgező. Ez a védelem azonban nem működik, ha a riasztó vagy káros anyagokat nem tartalmazó faj nagyon elszaporodik. Ekkor a ragadozó ritkán találkozik az utánzott és kerülendő állattal, így az eredetileg riasztó funkciót betöltő színezet már nem fogja távol tartani az ilyen megjelenéssel bíró zsákmányállatok fogyasztásától.

Egyes lepkefajok erre is találtak evolúciós megoldást. Egy afrikai fecskefarkú lepke, a Papilio dardanus nőstényei több különböző mérgező lepkefajt utánoznak. Ha az egyik változat annyira elterjedtté válik, hogy a ragadozók már nem kerülik, akkor egy másik forma szaporodhat el. A ritka változat előnyét nevezik gyakoriságfüggő szelekciónak: a szelekció mindig az aktuálisan ritka változatot részesíti előnyben. 

[token node title-raw]

A Papilio dardanus különböző mérgező fajokat utánozó formái. A felső sorban a hím, illetve a nőstény hímre hasonlító változata látható. Forrás: http://www.ucl.ac.uk/taxome/jim/Mim2/dardanus.html

Látható, hogy az egyes utánzott fajok jelentősen különböznek egymástól, így a P. dardanus különböző változatai is nagymértékben eltérőek. Az átmeneti formák túlélési esélye csekély, tehát a teljes megjelenést kell továbbadni az utódoknak. Hogyan tudják a különböző változatok egységesen átörökíteni a mintázatukat?

A színezetért felelős gének egymás mellett, egymáshoz szorosan kapcsoltan helyezkednek el, vagyis együtt, szinte egy génként öröklődnek. Az ilyen génkomplexumokat szupergéneknek nevezzük.

A fecskefarkú pillangót tanulmányozva az is feltűnik, hogy csak a nőstények utánoznak mérgező lepkéket. Nincs rá bizonyíték, de elképzelhetőnek tartják, hogy ennek a hímek párosodási sikerének mintázattól való függése az oka.

[token node title-raw]

P. dardanus nőstény egyik utánzó formája. Forrás: http://www.biodiversityexplorer.org/butterflies/papilionidae/papilio_dardanus.htm

Nemcsak ehető fajok élnek a mimikri nyújtotta lehetőségekkel. Az is előfordul, hogy több mérgező lepkefaj hasonlít egymásra. Ez is a ragadozók zsákmánytanulásával összefüggésben alakult ki. A predátor könnyebben megtanulja a nem fogyasztható állatok kinézetét, ha azok hasonlítanak egymásra. Ha az egyikkel találkozva megjegyzi a kellemetlen ízű lepke (vagy más állat) mintázatát, a későbbiekben az összes ilyen küllemű egyedet kerülni fogja. A mimikrinek ezt a formáját Müller-féle mimikrinek hívják.

[token node title-raw]

A képen látható királylepke (Danaus sp.) és  lonclepke, angol nevén “alkirály lepke” (Limenitis sp.) mintázata szinte teljesen megegyezik, mindkettő faj rossz ízű, ezért a madarak kerülik őket. Forrás: http://www.nature.com/nature/journal/v433/n7023/fig_tab/433205a_F1.html

Mivel a Müller-mimikriben a hasonlító fajok egyformán ehetetlenek, ezért ebben az esetben nem lép fel gyakoriságfüggő szelekció. Éppen ellenkezőleg, minél gyakoribbak az egymást utánzó formák, annál védettebbek (habár a ritkább faj nagyobb előnyre tesz szert), hiszen annál könnyebben tanulják meg a ragadozók a kerülendő mintázatokat. Ez ahhoz vezethet, hogy két egymást utánzó mérgező faj a közös előfordulási területen mindenhol hasonlít egymáshoz, de az egyes élőhelyek között teljesen különbözhet ugyanannak a fajnak a megjelenési formája. Ezt figyelhetjük meg két rokon dél-amerikai zebralepke faj, a Heliconius melpomene és a H. erato esetében.

[token node title-raw]

Példák a Heliconius erato (felső sor) és a Heliconius melpomene (alsó sor) egymást utánzó, földrajzi területenként eltérő formáira, összesen 25 ismert típus létezik. Forrás: http://www.ucl.ac.uk/taxome/jim/Mim/ermelmim.html

A Müller-mimikri résztvevői tehát valamennyien haszonélvezői az utánzásnak. Azt is mondhatjuk, két – vagy több – őszinte játékos aknázza ki a hasonlóságban rejlő lehetőségeket. A bates-i mimikrinek azonban az utánzott fél kárvallottja, hiszen minél több az ehető másolat, annál kevésbé tanulják meg a mintázatot, így a mérgező faj is gyakrabban esik áldozatul a ragadozók támadásának. Ebben az esetben szemérmetlen csalókkal állunk szemben, a túlélés nem az úriemberek sportja.

Színház az egész világ, és színész benne nemcsak minden férfi és nő, hanem sok-sok lepke is.

Forrás:

http://ramet.elte.hu/~ramet/oktatas/MSc_Evol/5-Sok-lokusz.pdf

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.