Főoldal » Blogindítóm…

Blogindítóm…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A meglátáshoz néha meg kell állni, meg kell szakítani a rohanást. Akkor is, ha csak rövid időt, rövid utat szakít meg. Néha nem is megállni kell, elég csak lassítani, akkor is jobban látszik a látható. Néha elegendő egy kis falu templomát megvilágító korai napfény, egy dimbes – dombos lágyan ívelt tájdarab tetejére ráülő napfénytányér. Vagy az út menti tavaszi vetés sorolása, esetleg az ezerhétszáznegyvenhétszer látott, de minden alkalommal megcsodált kápolna ott a kanyarban. Az is lehet, hogy csak az út a lényege. Tudod, hogy úgysem időzöl sokat azzal, hogy tüzetesebben megnézd, annál sokkal több és sürgősebb dolgod van. Mert rohanni kell…

Írtam volna mindezt a blogom főoldalán a “Blog rövid leírása” dobozba, ám ez valamivel több mint 300 karakter, ezért a bemutatkozó írásom erről a témáról szólna. Arról, hogy mi is az “Útilapu(m)”, miért ez a cím, és mit is keresek itt.

Sashegyi József vagyok, 48 éves bányatechnikus. Pécs mellett, egy régi bányászfaluban – Vasason – élek születésem óta. Dolgoztam mecseki szénbányában és uránbányában. Részt vettem az uránbányászat felszámolásában, a bányabezárásban és rekultiváltam zagytározót. Közben irányítottam külfejtéses löszbányát, a rekultiváláshoz szükséges anyag kitermelését végezve. Részese voltam egy nagy, és hazánkban egyedülálló környezetvédelmi beruházásnak. Új módszereket kipróbálva, néha sok kínlódással, de sikeres munkát végeztünk, a közelmúltunk nehéz örökségét, az uránbányászat „melléktermékét” megzabolázva. Ma, legeltetnek az egykori zagytározón….  Jó pár éve egy új területen próbálhatom ki magam, tudásom és tapasztalatom. A mórágyi gránitban épülő kis – és közepes radioaktív hulladéktároló építési – bányászati munkálatainak egyik helyszíni irányítójaként.

Útilapu(m). Ezzel a címmel éveken keresztül írtam egy blogot, ami leginkább az utazásaim köré volt építve, bemutatva hazánkban  és közvetlen környezetében, itt Közép – Kelet – Európában tett útjaim során megtalált apró kincseinket, amiket esetleg kiemelten kezelünk, vagy egyáltalán nem is tud róla a mostanában valahová – valamiért rohanó ember. Mert nem érdekli, mert nem mondta illetve nem mutatta neki senki, hogy ezek vannak és talán érdemes megállni mellettük, megnézni őket. Miért? Az elmúlt 7 évben egy olyan projektben dolgoztam, illetve dolgozom, ami a lakóhelyemtől 48 km -re van a szomszédos Tolna megyében. Napi utazásokkal keresztül a Keleti – Mecseken és a Tolnai – dombság egy szép részén. Egy idő után ez monotonná is válhat ugyan, de ezeket a félórákat hasznosan is el lehet tölteni, lehetőség szerint apró megállásokkal, ha van rá mód. Mert útközben valóban sokat lehet látni. A megszokott változásait az időben és térben, az épített és meglévő természeti környezetben. Ez lehet akár egy szépen gondozott szántó, vagy egy mocsaras terület széli út mentén, éveken keresztül épülő vízelvezető árok. Esetleg egy friss tarvágás látványa, vagy a forgalmas főúton leszakadt széles és mély áteresz építése, ami több hónapos félpályás útlezárást okoz. Összefüggéseket lehet találni mindenben, és erről beszélni is kell. Lehet nem oldódnak meg a problémák, de szélesebb nyilvánosságot kapnak, és nem kerül az „agyonhallgatott” kategóriába.

Ezt az Útilapu(m) blogot szeretném folytatni itt, ebben a formában, de megújult gondolatisággal. Témáiban a környezetet alapjaiban romboló ember meglátásait és gondolatait megosztva veletek. Mert bányászként valóban rombolom a környezetet, és elveszem a Föld kincsét. Ám ezek a munkák komoly szabályok mellett történnek, és mostanság már szigorúan betartandó és ellenőrzött környezetvédelmi, tájvédelmi szabályozások mellett.

A blogomban szeretnék majd beszélni ezekről, a fent említett témákról, valamint a lakóhelyem környezetéről, a megszűntetett mecseki szénbányászatról, és itt maradt „örökségeiről”, tájsebekről és közeli – távoli tervekről. No és szeretnék néha kitérőket tenni, az útközbeni meglátásaimat megmutatva saját fotóimmal, ismertető leírásokkal. Romokról, templomokról, füvekről, fákról, vizekről, kövekről, természeti szépségekről és a velünk élő történelemről, lehajolva hozzá – meghallgatva néha az útilaput is…..

Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak című kis írásával nagyobb kedvet adva szeretnélek meghívni a blogom rendszeres látogatójává kedves olvasóm.

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz, vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.