Főoldal » Kikeltek az idei első flamingófiókák

Kikeltek az idei első flamingófiókák

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az állatkertben mindig nagy hír, ha egy újszülött érkezik. Ugyanilyen jó hírnek számít, ha a madarak is tudnak fogságban szaporodni és költésük sikeres lesz.

Kikeltek az idei év első flamingófiókái. Az első fióka május elsején bújt ki a tojásból, majd az elkövetkező napokban szinte nap mint nap újabb apróságokkal gyarapodott a kolónia. Jelenleg összesen tizenhárom fióka látható a flamingóknál. Minthogy még több fészken kotlanak a felnőttek, az elkövetkező hetekben további flamingófiókák világra jövetelére is számítani lehet. Az első tojásokra egyébként április legelején lettek figyelmesek a gondozók, így számítottak is a májusban kezdődő „gyermekáldásra”, hiszen ennél a fajnál a kotlási idő 28-32 nap szokott lenni.

A fiókák világra jövetele egyébként az elmúlt években is hasonlóképpen alakult. 2010-ben április 30. és május 17. között, 2011-ben pedig április 28. és június 14. között került sor a tavaszi kelésekre. A kikelt flamingófiókák nemcsak kisebbek a felnőtteknél, hanem egészen máshogy is néznek ki. Az alig néhány napos, illetve egy-két hetes madarak testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes csőrt viselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe. A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) Dél-Európában, Afrikában, Dél- és Délnyugat-Ázsiában őshonos madárfaj, mely főként a folyótorkolatok, sekély, sós vizű tavak és tengerpartok környékén fordul elő a legnagyobb számban. Magyarországon ritka kóborlóként, alkalmi vendégként találkozhatunk velük. Hazánkban védett madárnak számít, eszmei értéke 50.000 Ft. A világ állatkertjeiben viszonylag gyakori, azonban a budapesti kolónia nemzetközi összehasonlításban kifejezetten népesnek és szaporának mondható. Jelenleg 128 állat alkotja az Állatkertünk flamingócsapatát.

Forrás: http://www.zoobudapest.com/kikeltek-idei-elso

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.