Főoldal » Ültess tölgyfát!

Ültess tölgyfát!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a WWF idén is megrendezi immár hagyománynak számító önkéntes napját a Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek LIFE projektterületen.

Az önkéntes programot 2011. november 11-én, pénteken tartják, csatlakozva a WWF International 11-11-11 nevű nemzetközi kezdeményezéséhez, amely összegyűjti, hogy 2011.11.11-én 24 óra alatt melyik ország mit tesz a természet védelméért. Tegyünk mi is minél többet!

A pusztai tölgyesek megvédésében idén háromféleképpen segíthetnek az önkéntesek:

  • Elsőként lehetőség van kocsányos tölgy makkültetésre. Az elültetett makkokból tölgycsemeték majd felnőtt tölgyfák fejlődnek, pótolva a hiányzó fákat a pusztai tölgyesben. 
  • Aki inkább kreatív oldalát szeretné megcsillogtatni, az részt vehet a Pálfája Oktatóközpont kertjében a szabadtéri tapintópálya felújításában. A természetes anyagokból készülő tapintópálya az évente idelátogató több ezer gyereknek segít játszva megismerni az erdő világát. 
  • Ha pedig valaki igazi terepi feladatra vágyik, az rész vehet a strázsa-hegyi tanösvény kijelölésében. Nagykőrösön a Strázsa-hegy ad otthont a kizárólag a Duna-Tisza-közén élő, gyönyörű virágnak, a tartós szegfűnek (Dianthus diutinus). Az ösvény kijelölésével ezt a ritka virág a letaposástól megvédető meg.

A program 10-kor kezdődik és körülbelül 15 óráig tart majd. A helyszín Nagykőrös, Pálfája erdő, Csókás-erdő és Nagyerdő.

Időpont: 2011. november 11. 10:00-15:00

Helyszín: Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek Natura 2000 terület

Találkozó: 2011. november 11., 10:00, nagykőrösi vasútállomás (odautazás egyénileg, autóval vagy vonattal)

Jelentkezés: onkentes@dinpig.hu címen

A résztvevők száma korlátozott, és a jelentkezőket a beérkezés sorrendjében regisztrálják. Jelentkezéskor jelezni kell, hogy hányan jönnének, honnan és milyen közlekedési eszközzel (autó, vonat, busz) érkeznek, hogy a vasútállomástól az erdőbe történő kijutást meg tudják szervezni. A jelentkezőknek a végleges programot és minden szükséges információt e-mailben küldik meg. Nagyobb (általános iskolás) gyerekeket és kutyát is lehet vinni. 

Forrás: http://wwf.hu/hirek/aktual/1/ultess-egy-tolgyfat

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.