Főoldal » Fehéroroszország

Fehéroroszország

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nyugat-Európát magunk mögött hagyva ugrunk egy nagyot Kelet-Európába. Habár sokak számára nem érdekes egy-egy ország történelme, Fehéroroszországét mégis érdemes elolvasni, hiszen akkor megértjük, hogy miért nem tartozik a turisták által keresett helyek közé.

Fehéroroszország, avagy a Belarusz Köztársaság egy kelet-európai ország, melyet keletről Oroszország, délről Ukrajna, nyugatról Lengyelország, északról Litvánia és Lettország határol. Fővárosa Minszk, jelentős városai Breszt, Hrodna, Homel, Mahiljov és Vicebszk.

A mai állam területe a szláv népek őshazája, itt alakultak ki többek között azok a keleti szláv törzsek, melyekből később az orosz, az ukrán és a belarusz nép származott. A IX. században már kialakultak a feudális termelési viszonyok, létrejöttek az első városok (Polack, Breszt,Vicebszk, Pinszk, Orsa). A mai ország területének egésze a 882-ben létrejött Kijevi Rusz része lett. A kijevi orosz állam széthullásával, a XII. században kisebb fejedelemségek keletkeztek, melyek a XIII-XIV. században részben tatár, részben litván uralom alá kerültek.

1569-ben a litván és a lengyel fejedelemségek egyesítésével a terület nagy része lengyel uralom alá került. A livóniai háborúban (1558-1583), melyet a lengyel király és az orosz cár folytatott, az ország állandó harcok helyszínévé vált, lakosságának felét elveszítette. Ez volt az első a nagy nemzeti katasztrófák sorában. A XVII. század közepére a lengyel uralom annyira megerősödött, hogy már nem törhetett ki az ukrajnaihoz hasonló parasztfelkelés. A nagy északi háború (1700-1721) újra feldúlta az ország földjét, valamennyi városát lerombolták. Népességének egyharmada, a városi lakosoknak a fele pusztult el. A régi Lengyelországot a szomszédos hatalmak három felosztás során teljesen bekebelezték.

1812-ben, a napóleoni háborúk során újra a földig rombolták az országot. I. Napóleon visszavonuló hadserege a legsúlyosabb veszteségeket épp a mai Fehéroroszország területén szenvedte el. A parasztok az erdőbe menekültek és partizánháborút folytattak a francia megszállók ellen.A területen a cári birodalom négy kormányzóságot (Minszk, Vicebszk, Mahiljov, Hrodna) hozott létre.

A XIX. század közepén a belorusz kultúra fejlődésnek indult, a cári hatalom russzifikációja ellenére is. Az 1861 után meginduló lassú kapitalizálódás ellenére a terület a cári birodalom legelmaradottabb részei közé tartozott, mivel a hatalom akadályozta az iparosítást.

A XX. század elején már a nagyobb városok egyre inkább iparosodtak, fellendült a munkásmozgalom is; 1905 januárjában 20 ezren sztrájkoltak. Az 1905-ös forradalom véres eseménye volt, amikor Minszk kormányzója 1905. november 18-án a tüntetők közé lövetett. Az első világháborúban újra harcszíntérré vált, 1915-től a nyugati országrész német megszállás alá került. 1917. november 8-án Minszkben megalakult a szovjethatalom, majd a többi kelet-fehéroroszországi városban is. 1918 februárjában a németek támadásba mentek át és az ország keleti részének jelentős részét is megszállták. 1918. március 25-én Minszkben kikiáltották a Belorusz Népköztársaságot, amely német bábállam volt. 1918 decemberében a Vörös Hadsereg támadást indított, és visszafoglalta az országot, a bábállam vezetői külföldre menekültek.  

1919. január 1-jén Szmolenszkben kikiáltották a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot. 1919 tavaszán a lengyel csapatok megtámadták az országot és nyár végére jelentős részét megszállták, augusztus 8-án Minszket is elfoglalták; csak a szovjetek szeptemberi ellentámadása tudta megállítani előrenyomulásukat. A szovjet ellentámadás 1920 áprilisában indult meg, július 11-én elfoglalták Minszket, majd július végére az ország egész területét, a lengyelek azonban később visszafoglalták a nyugati területeket és a rigai egyezménnyel (1921) azok 18 évre lengyel uralom alá kerültek. Nyugat-Fehéroroszországot a kialakított Nowogródek, Wiłno, Białystok és Polesie vajdaságok között osztották fel. A lakosságot igyekeztek ellengyelesíteni. Ennek része volt mintegy 30 ezer lengyel veterán letelepítése éppúgy, mint a belarusz nyelvű oktatás teljes megszüntetése.

1922 decemberében az ország a Szovjetunió alapító tagja lett, megkezdődött a háborús károk helyreállítása (1926-ra befejeződött) és az iparosítás. Az ország mai keleti határai 1924-ben és 1926-ban alakultak ki. Az ötéves tervek során folytatódott az iparosítás, csaknem teljesen kollektivizálták a mezőgazdaságot. 1937 után a sztálini tömeges letartóztatások a Belorusz SZSZK-t is sújtották, az 1980-as évek végén mintegy 30 ezer halottat találtak meg a kurapati erdő tömegsírjaiban. A belarusz értelmiség jelentős részét kivégezték. 1939 szeptemberében a szovjetek bevonultak a nyugati országrészbe az ország egész területe a Szovjetunióhoz került.

1941. június 22-én a németek támadást indítottak a Szovjetunió ellen Barbarossa terv fedőnévvel. Fehéroroszországban gyorsan haladtak előre, július 28-án Minszket is elfoglalták. Az ország 3 évre német megszállás alá került, melynek során erős partizánmozgalom bontakozott ki. A megszállók erre népirtással, falvak ezreinek felégetésével reagáltak. Mintegy 2 millió embert öltek meg, 380 ezer lakost hurcoltak Németországba az állatállomány 70%-ával és az ipari felszerelések 80%-ával együtt. Az elpusztított falvak jelképévé a Minszki területen fekvő Hatiny vált, melynek összes lakóját megölték. A partizántevékenység 1943 nyarán érte el csúcsát, amikor az ország területének 2/3-át az ellenőrzésük alatt tartották, és teljesen megbénították a vasúti forgalmat. 1944. június 23-án indult meg az a szovjet ellentámadás, mely felszabadította az országot. 1945-ben Białystok és környéke visszakerült Lengyelországhoz és így kialakult a mai országhatár. Az ország háborús helytállásának elismeréseként 1945-ben felvették az ENSZ-be is. 1945 után gyors iparosítás vette kezdetét, az ország a Szovjetunión belül a gépiparra specializálódott, egymás után épültek meg a nagyüzemek. A háborús létszámveszteségeket csak 1971-re sikerült pótolni. Felgyorsult a városokba áramlás, különösen abba a 25-30 városba, melyeknek fejlesztését a szovjet politika előtérbe helyezte. Az iparosítással együtt járt a más köztársaságokból történő bevándorlás és az orosz nyelv széles körben történő elterjedtsége.

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa a legsúlyosabban Belorusz SZSZK-t (főként a Homeli és a Mahiljovi területet) sújtotta (a radioaktív por 60%-a itt rakódott le). Jelentős területről kitelepítették a lakosságot. 1991. augusztus 25-én az ország nevét Belarusz Köztársaságra változtatták. Suskevics Jelcinnelés Kravcsukkal 1991. december 8-án a Belavezsai erdőben írta alá a Szovjetunió megszüntetéséről szóló dokumentumot. 1992 januárjában felszabadították az árakat, az életszínvonal gyors csökkenésnek indult. 1993-ban megkezdődött a privatizáció.

Az új alkotmány 1994. március 15-én lépett érvénybe. 1995. május 14-én tartották az ország első parlamenti választását és ezzel egyidőben referendumot, amely többek között a szovjet állami jelképek visszaállításáról, az orosz nyelv második hivatalos nyelvvé tételéről és az elnök jogainak kibővítéséről szólt. Az állam poszt-szovjet alkotmányát később kétszer az 1996-os, majd a 2004-es referendumokkal módosították.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.