Főoldal » Fotópályázat és egyebek

Fotópályázat és egyebek

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Varázslatos Magyarország – 1. díj!

Kevéske büszkeséggel mondom, ez ismét egy szigorúan “csak” szakmai elismerés amit kaptam…
Tavaly decemberben már volt egy első helyezésem a Varázslatos Magyarország fotópályázatán, természetesen a saját -kompakt, bridge- kategóriában, hiszen még mindig azt használok, és még fogok is egy jó darabig az biztos.

A zsűriben van festőművész, nemzetközi hírű természetfotós, néhány pénzember, menedzser stb.
Nem is tettem nyilvánossá az indulásom a pályázaton, bár van közönség szavazás is, de mint ahogy már többször leírtam, az én néhány száz fős ismeretségi körömből általában 10-20 ember hajllandó szavazni ilyen esetben, mármint ha megkérem, mert amúgy a legtöbben még meg sem nézik, hogy miről van szó…
Inkább küldenek egy játék felkérést a facebookon… Vagy egy körlevelet emailben…

Íme a győztes fotó:

Kilátás a pokolból

A kép a Bükk hegységben készült, az Udvarkői szakadékból feltekintve, amit Dante poklaként is ismernek.

És csak, hogy rámutassak arra, milyen rögös is egy kép, vagy éppenséggel egy fotós útja az internet és a népszerűség világában, bemutatok egy mási fotót is majd, melyet ugyaninnen készítettek erről a szakadékról.

Van egy szolgáltatása a Google-nak, a Panoramio fotómegosztó.
Lehet, hogy ezt sokan nem ismerik pedig hasznos is, mert például korlátlan méretű tárhelyet biztosít fotóinknak és ingyen! Persze cserébe nyilvánossá kell tennünk őket, pozícionálni kell a világtérképen, címmel kell ellátni és minimális egyéb kritériumoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy kitegyék a saját nagy Google térképükön. Például csak kültéri fotót küldhetünk, csak ritkán fogadnak el olyat, amin személyek is láthatók, stb. Ha úgy érezzük mefelelt a fotónk az elvárásoknak és mégsem választották ki, akkor küldjük el felülvizsgálatra. Persze bármilyen egyéb fotót is fetölthetünk, csak az nem fog megjelenni a világtérképen.
Céljuk a világ tájainak bemutatása a felhasználók térképen is elhelyezett képeinek segítségével, így egy adott természeti érdekességről azonnal képekhez jutunk, elég csak a térképre néznünk-kattintanunk.

Nos, én a nyertes képemet feltöltöttem a Panoramiora, amit még kétszeri felülvizsgálat után sem talált a Google csapata a térképre való kihelyezésre alkalmasnak… Ez még a pályázatra küldés előtt történt. Aztán most, hogy ezzel a képpel nyertem, hát szívesen az orruk alá dörgölném!! És ami még érdekesebb, hogy például ezt a számomra semmitmondó/elnézést kérek a fotóstól!!/ képet meg simán elfogadták:

 
El nem tudom képzelni, hogy ez a kép miként képes jobban bemutatni a helyet mint az enyém, hiszen akárhol is készülhetett, mert a szakadékból pl. semmi sem látszik. De mindegy. Ez a példa is mutatja, hogy nem egyszerű mindenkinek megfelelő képet készíteni, és bizony az ilyen példák sértik a fotós önérzetét, de persze ezeken egyszerűen túl kell lépni, hiszen ebből a negatív kritikának is beillő esetből még tanulni sem lehetett…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.