Főoldal » Gamla Stan: Stockholm óvárosa

Gamla Stan: Stockholm óvárosa

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Stockholmnak a közeli szigetekkel összekötött történelmi központját 1980 óta Gamla Stannak (Óváros) hívják. Előtte csak “Városnak”, vagy “Hidak közötti Városnak” nevezték. Stockholm óvárosa gyönyörű. Innen indult ki lényegében egész Stockholm. A XIII. században kezdték el építeni, ez volt a város lakónegyede. Középkori sikátorokból, kövezett utcácskákból és régimódi építészeti stílusból áll. A lakosság többsége német volt, így az észak-germán építészet nagyban befolyásolta a várost. A sziget épületei egymáshoz zsúfolódva alkotnak szűk utcákat, sikátorokat, rengeteg étteremmel, kávézóval, bárral, régiséggel és persze turisták számára működő szuvenír bolttal.

A sziget közepén található a Stortorget, amelyet a régi kereskedők házai vesznek körül. Ez nemcsak Stockholm legrégebbi és egyben legnagyobb tere, hanem az éjszakai élet egyik kiemelkedő találkozási pontja, koncerthelyszíne is. Itt van a Stockholmi Börze is. Ezen a téren végeztette ki II. Keresztély dán király a svéd nemességet 1520. november 7-én. Az ezt követő lázadás a kalmari unió felbomlásához és I. Gusztáv Vasa királlyá választásához vezetett. Az óváros ezen részének két fő látványossága a Királyi Palota és a Székesegyház.

A Riddarholmen (A lovagok szigete) Stockholm központjában levő kis sziget. A Stadsholmen és Helgeandsholmen szigetekkel együtt az óvároshoz tartozik. A sziget legrégebbi neve Kidaskär volt. Mikor a franciskánus kolostort felépítették a XIII. században, átnevezték Gråmunkeholmen-nek. A reformáció korában a kolostorból templomot csináltak, és 1638-ban a sziget megkapta a jelenlegi nevét. Ezen a szigeten több kisebb nemesi palota és a Riddarholm templom (Lovagok temploma) található, amely a svéd királyok temetkezési helye. A templom előtt áll Sárkányölő Szent György szobra.

A sziget nyugati csücskéből gyönyörű kilátás nyílik a Riddarfjärden-re (A Lovagok öble), amit sok tévéműsorban háttérként használnak a svéd televízió csatornáiban. Bigger Jarl (Stockholm alapítója) szobra a sziget északi részében található.

A Helgeandsholmen (az összevont svéd “Den helige Andes holme” szavakból jött létre, ami azt jelenti: “A Szentlélek szigete”) Stockholm központjában levő kis sziget. Ezen a szigeten egyetlen épület található: a Riksdag (parlament).

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.