Főoldal » Gasztro fesztiválok – 2013. szeptember (3. rész)

Gasztro fesztiválok – 2013. szeptember (3. rész)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A hónap második felében sem lesz hiány a rendezvények terén. Mondanom sem kell, hogy a szürettel kapcsolatosak dominálnak, de a tök is több helyen lesz főszereplő. „Mellékszerepben fellépnek még” többek között az alma, a szilva a dió, a tojás, a csokoládé és még sokan mások. Kistarcsán megtudhatjuk mi az a görhöny, Pusztamérgesen pedig azt, hogy milyen az igazi bográcsos kakaspörkölt.

2013. szeptember 19 – 22. – Szekszárdi Szüreti Napok – Négy napon át igényes programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, borkóstolóval, a tájegységre jellemző ételkínálattal várjuk a városunkba látogató vendégeket. Hivatásos művészek mellett sokféle műfajban amatőr művészeti csoportok, alternatív zenekarok, utcabál, disco, táncház szórakoztatják a közönséget. – Részletes program ITT

2013. szeptember 21. – Süssünk görhönyt! Görhönyfesztivál, Kistarcsa – A nagyszabású rendezvény egyaránt szól a gasztronómia és a kultúra iránt érdeklődőknek. Szinte mindenki ismeri a nyersen reszelt krumpliból – tetszés szerint ízesített, majd különböző formában kisütött – ételt. Sok elnevezése ismert. Ilyen a lapcsánka, tócsni, cicege, matutka, bere, macok, harula, siligó, feléjük pedig görhöny.

[token node title-raw]

2013. szeptember 21. – Borszűrő Szent Mihály napja, Ópusztaszer – A Szegedi tanya udvarán látogatók bekapcsolódhatnak a préselés munkafolyamatába, kóstolhatnak szőlőt, mustot és felidézik az egykor híres Mihály-napi vásárok hangulatát is a skanzenben.

[token node title-raw]

2013. szeptember 21. – Szüreti Fesztivál és Kakaspörkölt-főző Verseny, Pusztamérges – Időben alágyújtanak a bográcsoknak és lábasoknak, hogy harangszóra paprikás, csípős, nokedlis, tejfölös és más módon ízesített és körített pörköltek kerüljenek az asztalokra. A versenyben többnyire helybeli emberek vesznek részt, de már szép számmal vannak más településekről visszatérő versenyzők is.

[token node title-raw]

Egyéb rendezvények a hétvégén: Bortér Szeged – Őszi bormustra a Dóm téren (szeptember 18-22) – Debreczeni ZAMAT Pálinka és Pároskolbász Fesztivál (szeptember 19-22) – Édes Napok – Csokoládé- és Édességfesztivál, Budapest (Millenáris – szeptember 20-22) – Győri Pálinkafesztivál ( szeptember 20-22) – Kanizsai Sörfesztivál, Nagykanizsa (szeptember 20-21) – Csengeri Almafesztivál (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – szeptember 20-21) – Soproni Kékfrankos Szakácskirály Választás és Utcafesztivál (szeptember 20-21) – Diófesztivál, Máza (Baranya megye – szeptember 21) – Mohácsi Szüreti- és Borfesztivál (szeptember 21) – Ponty így jó! – Vonyarcvashegyi Pontyfesztivál (szeptember 21) – Vecsési Káposztafeszt (szeptember 22)

[token node title-raw]

2013. szeptember 28. – Tökvilág Fesztivál, Zebegény – Kézműves foglalkozások, kirakodóvásár, gyerek és felnőtt programok, játszóház, tökfaragó, töklökő, tökemelő, töknagyság (kicsi, nagy, hosszú) versenyek, a színpadon színes népzenei és zenei programok.

[token node title-raw]

2013. szeptember 28-29. Fehérvári Vigasságok – Lecsófesztivál és Sárkányhajó Fesztivál, Székesfehérvár – A vigasságok keretében a Városház téren egész napos kirakodóvásár, koncertek, népi és iparművészeti bemutatók és gyermekprogramok, a Várkörúton lecsófőző verseny, kóstolók és utcabál, a Csónakázó tónál pedig Sárkányhajó Fesztivál, ahol árusok és lacikonyhások várják az érdeklődőket.

[token node title-raw]

Egyéb rendezvények a hétvégén: Desszert Ünnep, Dombóvár (szeptember 27-28) – Rácalmási Tökfesztivál (szeptember 27-28) – Gyöngyösi Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál (szeptember 27-29) – Szatmár-Beregi Szilvanapok, Tarpa (szeptember 27-29) – Szüreti Fesztivál, Fertőszentmiklós (szeptember 28) – Kereki Tojás és Szüreti Fesztivál, Kerekegyháza (szeptember 28) – Kivilágos Kivirradtig Gasztronómiai és Néptáncfesztivál, Kisújszállás (szeptember 28) – Szüreti Vigadalom Szigliget (szeptember 28) – Marcali Szüreti Fesztivál (szeptember 28-29) – Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál, Őriszentpéter (szeptember 28-29)

[token node title-raw]

Képek: tourinform.hu,  szekszard.varosom.hu, hedvig.hu, tourinform.hu, gallery.site.hu, utisugo.hu, facebook.com, szallas.hu, danubia-televizio.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.