Főoldal » Siena – Toszkána

Siena – Toszkána

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Siena város neve Romulus ikertestvérének Rémusnak a fiára, Senusra vezethető vissza. A középkori város lakói ugyanis Senus utódjainak tartották magukat. A város címerében ezért szerepel a Romulust és Remust szoptató farkas. Míg Romulus 7 dombon alapította meg Róma városát, Siena három dombon fekszik. Igazi gótikus város, mivel a későbbi évszázadokban nem voltak nagy építkezések, nem rombolták le a régi épületeket, nem alakították át, így megmaradhatott középkori bájával, hogy a 20. század embere ebben a kedves történelmi városban elképzelhesse, milyen volt a korai középkorban.

Sienában született III. Sándor pápa, akit a 12. század legjelentősebb pápájaként tartanak nyilván.  22 évig ült Szent Péter trónján.

A város másik ismert szülöttje Szent Katalin, aki 1347-ben született. Ekkor szörnyű pestisjárvány tizedelte a város lakosságát. Katalinnak már gyermekkorában látomásai voltak, ennek hatására szüzességet fogadott és zárdába vonult. Ekkor a pápák Avignonban székeltek. Katalin kíséretével felkereste XI. Gergely pápát. Sokak szerint Katalin hatására helyezték vissza a pápai székhelyet Rómába. Katalin  Assisi Szent Ferenccel Olaszország védőszentje.

A városhoz közeledve már csodásan kirajzolódik az óváros a Szent Katalin katedrális tornyával. Útközben megtekintjük Szent Katalin szülőházát majd a Dóm térre megyünk. A teret pompás középkori épületek övezik, mindegyik csodálatraméltó, de először alig vesszük észre a teret körülölelő épületeket, mert a katedrális épülete csodás épülete teljesen magára vonja a figyelmet, elkápráztatja a látogatót kívül s belül.  A templomot a 12. században építették. Fekete-fehér márványoszlopok vonzzák a tekinteteket a magasba.

Tovább sétálva a Főtérre a Piazza del Campo-n a városháza épülete áll előttünk 102 méteres magas tornyával – ez a Torre del Mangia.

Különleges hangulatot nyújt a város a „Palio” nevű ünnepen. Ezt a történelmi lovasversenyt már több mint 750 éve megrendezik évente kétszer, július 2-án és augusztus 16-án.  A versenyen a város 17 kerületéből mindig tíz kerület vesz részt, minden kerületnek van zászlója, selyemből készült egyenruhája. A versenyt különböző rendezvények előzik meg, a contradák (kerületek) felvonulása, egyházi szertartás, a püspök megáldja a résztvevőket. A lovasverseny pedig a főtéren kerül megrendezésre, az Il Campon, amely a legnagyobb középkori terek közé tartozik.

A fotók Siena várost, szűk utcácskáit, Szent Katalin szülőházát, a Szent Katalin Dómot kívülről és belülről, valamint a contradák zászlós felvonulását, a sienai püspök urat, a Romulust és Remust szoptató farkas szobrát ábrázolják.

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.