Főoldal » Szigetes „szamuráj” a WOMEX zsűriben

Szigetes „szamuráj” a WOMEX zsűriben

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Hétvégén  veszi  kezdetét  Berlinben  a  világzene  legnagyobb  nemzetközi  szakvására,  a WOMEX  októberi  rendezvényére  jelentkezett  zenekarok zsűrizése,  melynek  hazai vonatkozása,  hogy  először  került  a  neves  szakemberekből  álló  ítészek  közé  magyar zsűritag. Hazánkat Szép Fruzsina, a Sziget programig azgatója képviseli.
Idén is október végén rendezik a világ legnagyobb világzenei szakvásárát, a WOMEX-et, melyre többezer  zenekar  jelentkezett  eddig  a  földgolyó  minden szegletéből.  Közülük  most  májusban választ  ki  egy  szakavatott  zsűri  majd’  60  csapatot,  akik  majd  fellépnek  a  world-music  szakma színe-java előtt októberben.

Mint minden évben, a WOMEX idén is meghívott hét elismert szakembert a WOMEX nemzetközi hálózatából, hogy csatlakozzanak a zsűrihez. Ez a csapat, akiket előszeretettel “7 szamurájnak” hívnak,  testesíti  meg  a  különböző  régiók  változatos zenei  ízlését.  És  a  WOMEX  történetében először idén magyar szamuráj is lesz a zsűriben, történetesen a Sziget programigazgatója, Szép Fruzsina.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.